Will Haven – Voir Dire

Tracklist:

01. Held to Answer
02. When the Walls Close In
03. Urban Agoge
04. The Siege
05. A Beautiful Death
06. Object of My Affection
07. Mida's Secret
08. Lives Left to Wither
09. Harvesting Our Burdens
10. Lost

Hossz: 39:46

Megjelenés: 2011.10.11.

Kiadó: Beiler Bros. Records

Webcím: Ugrás a weboldalra

A sacramentoi Will Haven sosem játszotta azt a catchy, könnyen emészthető slágeres metal muzsikát, amire oly könnyedén rá lehet harapni egy habkönnyű nyári délután. Egyértelműen kihallatszódik az a zenei közeg, ahonnan érkeztek, hiszen nem csak egy helyről származnak a Deftonesos tesókkal, de jól hallhatóan a kezdetektől fogva szeretnek mélyre hangolt, egyszerű témákon rágódni, akár egy egész lemezen keresztül, de mivel ezt egy olyan nyers, már-már fojtogató hangulatot teremtve teszik, hogy még véletlenül sem érdemes a csapatot a nu-metal bandák táborához sorolni. (Ezt csak azért tartottam fontosnak leszögezni, mert itt-ott bele lehet futni olyan írásokba, ahol ezt a bélyeget sütik a srácokra.) Sokkal inkább beszélhetünk inkább egy rendkívül zaklatott, zajos, mocsári szörnyszülöttről. Az ötödik nagylemezt pedig több olyan esemény is megelőzte, aminek tudatában joggal bizakodott minden rajongó egy grandiózus visszatérésben.

Mert hát az első és legfontosabb változás a 2007-es The Hierophant albumhoz képest, hogy visszatért a banda eredeti énekese, Grady Avenell, akinek a hangját valaki vagy iszonyatosan gyűlöli, vagy kedveli, köztes út pedig egész egyszerűen nem létezik. Én személy szerint nem is tudnám másfajta vokalizálással elképzelni a Will Haven muzsikáját. A lehető legtökéletesebb módon teszi még pokolibbá az amúgy sem túl mosolygós összképet. A másik pedig, hogy a basszusgitárt az a Chris Fenn akasztotta a nyakába, aki ugye a Slipknot egyik ütőse is egyben, nem mellesleg pedig a zenekar régi barátja. Minden bizonnyal azért neki is köszönhetjük ezt a kézzelfogható és fájdalmas súlyt, amit ebben a szűk, ám mégis rendkívül monumentális 40 percben hallhatunk. Az album megjelenése előtt még a srácok megajándékoztak minket egy kedves kis videóval, amit a nyitó tételhez, a Held To Answer című dalhoz forgattak. Engem annyira lenyűgöztek, hogy nagyon sokáig végtelenített lejátszásban pörgött a klip, miközben alig vártam, hogy megjelenjen végre a lemez. Minimalizmusa, vészjósló hangulata totálisan bűvkörébe vonzott, aminél keresve se találhattak volna pompásabb kezdést a Voire Dire-höz. Én pedig egy pillanatra elhittem, hogy az egész lemez ilyen vontatott, öngyilkos hangulatú minimalista tételekből fog állni, de nem! (Habár olyan nagyon messze nem áll az előző feltételezés az igazságtól.)

“When the walls close in!” És egy rendkívül húzós riff indul hódító útjára a folytatásban. Azért óriási felpörgetésekre senki se számítson, hiszen mindvégig tetten érhető az a világvége hangulat, ami nálam ugyan telitalálat, de másoknak nagyon könnyen megfeküdheti a gyomrát. Mondjuk hozzá kell tennem azt is, hogy aki tisztában van a banda munkásságával, nem hiszem, hogy csalódottan fog fintorogni, aki pedig eddig nem ismerte volna korábban a Will Havent, egyébként nem tartom kizártnak, hogy pont ezzel az albummal fogja megkedvelni a brigádot. Mert hát túlzás nélkül állíthatom, hogy ez a zenekar eddigi munkásságának a csúcspontja, az eddigi legérettebb, legsúlyosabb, legegységesebb dalcsokra. Olyan hangulati plusszal, hogy az már szinte félelmetes. Nincsenek túlbonyolított témák, dalszerkezetek, feleslegesen elnyújtott számok, viszont jó érzékkel ismételnek akár a végtelenségig is egy-egy részt, fájdalmasan sulykoló, szenvedéssel teli riffet. Teszik ezt úgy, hogy közben nem válnak sem unalmassá, sem pedig fárasztóvá. Helyenként felmerül a Diamond Eyes, mint hangulati faktor, de nem egy veszélyes formában. Felesleges lenne egyesével végigelemezni minden egyes dalt, hiszen egységesen erős mindegyik, és minden egyes tételben találunk kiemelkedő témákat, ötleteket, momentumokat, amik végigkísértenek az album egészén. Az A Beautiful Death például a legsötétebb, legsúlyosabb, legvészjóslóbb tétel a lemezen. Ugyanakkor nehéz feladat lenne csupán egyetlen szerzeményt kiemelni, hiszen számról számra felülíródik a még fel sem dolgozott ámulat, miközben egyre növekszik a fenyegetettség érzete minden egyes dallal.

Az album egy szintén kiemelkedő darabja, a Will Haven univerzumban mérve viszonylag „slágeresebb” Mida’s Secret. De ahogy azt már korábban kifejtettem, az egész lemez nagyon egyben van, és nem igazán tudnék negatívumokról beszámolni. A pincemélyre hangolt gitárokat remekül kiegészítik a misztikus, baljós zajok egyvelege, billentyűsök konstans jelenléte, illetve az ezek fantasztikus formában történő variálása, olyan hangulati, dinamikai váltásokkkal, melyek katarzis közeli állapotba juttatják a hallgatót minden egyes alkalommal. Ott van például a Lives Left To Wither elején hallható templomi kórus, illetve a közepén az a leállás, amik egy igazán elvetemült 70-es, 80-as évekbeli horror rémlátomásba taszítanak. Minderre pedig Grady keserves éneke teszi fel a koronát, egy igazán ütős félelemcsomagot kreálva a 10 dalból. Igazi téli zene ez, nem éppen nyári, medencés kertipartikhoz passzoló muzsika. Bátran ajánlom mindenkinek, aki nem riad meg egy „kis” apokaliptikus atmoszférától, betegesen sötét hangulattól. Ugyanakkor nem csak öncélú hatásvadászatról van szó, hanem tényleg dalokat hallunk, még ha helyenként kicsit nehézkes is különválasztani az egyiket a másiktól. Ez egy olyan dalcsokor, amit szigorúan egészben, nagy dózisban ajánlott adagolni, így a kívánt hatás sem marad el, az már egyszer biztos. Ha eljő a világvége, szeretném, ha a háttérben mindenképpen ez a lemez szólna!

9/10