When Tigers Fight – Death Songs

Nagyjából erre kíván választ adni második nagylemezével a When Tigers Fight, hiszen az Alone in a Crowd-dal után nevet választott formáció hat év után jelentkezik új kiadvánnyal. Az eltelt idő alatt elég sok minden megváltozott: kicserélődött egy teljes nemzedék, így sem a modern hardcore, sem a metalcore nem jelentheti ugyanazt, mint akkor. Ám szerencsénkre a Death Songs erre mind a 22 percével úgy tud fittyet hányni, hogy a végeredmény hallatán az év egyik legjobb hardcore-megjelenését tisztelhetjük a Closed Casket Activities szóban forgó kiadványában. Ehhez persze nagyban hozzátesz az a tény is, hogy a kilenc dalt tartalmazó felvétel kis túlzással is, de lezárt életutakat kíván új fényben mutatni, erről pedig főképp az énekes Mike McTernan (Damnation A.D.), és a dalszerző gitáros Jonathan Dennison (Another Victim, The Promise) gondoskodnak. A lemez hangvétele ennek köszönhetően az ezredforduló modern hardcore-ját és metalos hardcore-ját gyúrja össze egy merőben szerethető, és ami a legfontosabb, innovatív és saját arculattal rendelkező elegyben, amely a 2006-os bemutatkozás, a Ghost Story tükrében egy metalközelibb hangzást mutat, amely annak ellenére is meg tudta őrizni a punkhoz és a post-hardcore-hoz kötődő dalszerkezeteket és váltásokat, hogy a végeredmény a fentebb említett két zenésznek köszönhetően egy-egy vonal továbbhúzásaként fogható fel. Persze ehhez azért hozzátesz a kvartett két másik tagja is, elvégre a Hatebreed dobtechnikusa, Andy Miller nemcsak pontosan üt, hanem megvan benne az a lendület is, ami el tudja vinni a dalokat a hátán, míg az Earth Crisisból és a Starkweatherből is ismerős Jim Winters pontosan tudta, mivel járulhat hozzá egy-egy szólóban vagy ikertémában a dalokhoz, ám ez a közös múltnak is betudható, hiszen Jim producerként is dolgozott már az Another Victimmel, és a The Promise-nak is tagja lehetett. Az előbbi tabló kibontogatása tehát választ is ad minden kérdésre: a When Tigers Fight a kilencvenes évek mára legendássá vált Victory Recordsos metalcore-ját élteti tovább egy felfrissített köntösben, ami egyszerre tiszteletteljes, magával ragadó és szerethető. Persze az egyes dalok egy kicsit lehettek volna változatosabbak, valamint a lemez is lehetne hosszabb úgy tíz perccel, ám ha ettől eltekintünk, akkor is egy olyan, a múlttal és a jelennel egyaránt tisztában levő hardcore-lemezzel van dolgunk, amely párját ritkítja a mai színtéren. Így hát múltba vágyóknak éppúgy ajánlani tudom a Death Songs alig félórás történelemóráját, mint azoknak, akiknek a metalcore az előző évtizedben kezdődött, mert sosem késő feltárni azokat a gyökereket, amelyek még ma is inspirálóbbnak tudnak hatni, mint az elmúlt tíz év változásai együttvéve.

8/10