We Came As Romans – Tracing Back Roots

Nem mintha panaszkodniuk kellene a rajongóik számát illetően, de azt a kihasználatlan potenciált, amely a legtöbb számukban mégis megvolt valahogy sosem tudták felszínre hozni és ahelyett, hogy a lehetőségeiket kihasználva igazán nagyot dobbantottak volna, inkább csak beálltak a sorba a többi hasonszőrű banda közé. A Tracing Back Rootson mégis érződik az a pozitív irányú változni akarás, amelynél szinte már úgy érezhetnénk, hogy ez egy jó album, azonban még mindig annyira ragaszkodnak a betanult dolgokhoz, hogy végül nem lesz belőle semmi. Szerencsére lassan véget ér már az a korszak, amikor egy banda szarnak van titulálva, csak mert nem játszik „keményebb és sötétebb” zenét, mint előzőleg, ennél fogva talán még öröm is, hogy egy kicsit tovább is látnak az eddig erőltetett szintis metalcore-nál a béna pop-punk refrénjeikkel, és bepróbálkoznak egy kicsit könnyedebb megközelítéssel. Persze odadörrentenek, ha szükség van rá, nem is kevésszer, de Kyle Pavonra és énekhangjára építik fel a lemezt egyértelműen, ami az előzmények tudatában bátor lépés, ugyanis ő volt az, aki már a korai albumokon sem volt képes igazán brillírozni (vagy csak nagyon ritkán). Innentől fogva pedig nagy meglepetés nem fog várni minket: néhol keményebb, néhol könnyedebb megszólalású, a rock és a metalcore határmezsgyéjén táncoló dalok, amelyek elszólogatnak maguknak, talán még kedvencek nótákat is találunk róla, de mélyebben nem nagyon van kedvünk beleásni magunkat. Már a gitárok jóval egyszerűbb témáin is érződik, hogy kicsit beleuntak az elvárásokba, és inkább játsszák azt, amit szeretnek.

Ami viszont nem jelenti azt, hogy jó is, amit csinálnak, ugyanis az album hullámzó színvonala kellően rányomja a bélyegét a hallgatási élményre. Nincsenek kiugróan jó pillanatok, inkább csak egy olyan folyam az egész, aminek a végére érve nem sok minden marad meg bennünk. És talán ez lesz az ő örökös keresztjük: hiába a jó énekes és a jó zenészek, még mindig nem tudnak olyat letenni az asztalra, amivel kiérdemelnék a helyüket a színtér legjobbjai közt. A debütáló nagylemez dicsfénye már igencsak kopottá vált és ezen ez a kissé felszínes, dallamos album sem javított sokat. Rossznak ugyan nem mondható, de elmúlt az az idő, amikor még reménykedtünk abban, hogy ettől a bandától igazán nagy dolgokat fogunk hallani.

5,5/10