We Butter the Bread with Butter – Der Tag an dem die Welt unterging

Tracklist:

1. Der Anfang vom Ende (The Beginning of the End)
2. Der Tag an dem die Welt unterging  (The Day the World Went Down)
3.  Oh Mama mach Kartoffelsalat (Oh Mama Make Potato Salad)
4. Alptraumsong (Nightmare Song)
5. Superföhn Bananendate (Super Hairdryer Banana Dating)
6. 3008
7. Glühwürmchen (Glowworm)
8. Sabine die Zeitmaschine (Sabine the Time Machine)
9. Der kleine Vampir (The Little Vampire)
10. 13 Wünsche (13 Wishes)
11. Schiff Ahoi (Ship Ahoy)
12. Wir gehen an Land (We Go Ashore)
13.  Mein Baumhaus (My Tree House)
14. Feueralarm (Fire Alarm)
15. Das Ende (The End)

 

Hossz: 42:10

Megjelenés: 2010. Május 14.

Kiadó: Redfield

Webcím: Ugrás a weboldalra

Van a jó vicc, és van a rossz vicc, és mindkettőt el lehet mesélni jól is és rosszul is. A poénnak a zenében betöltött létjogosultságáról órákat lehetne vitatkozni, de az egyértelműen észrevehető hogyha egy banda komoly irányba veszi az irányt abból baj még nem volt. Elég megfigyelni az új Horse The Band -et, vagy az utolsó kettő Arsonists Get All the Girls -t. A We Butter the Bread with Butter jelen lemezénél nem tudom eldönteni, hogy ez most viccnek van szánva, vagy nem. Az viszont biztos, hogy az elmeséléssel hatalmas gondok vannak.

Egyre nagyobb divat manapság az elektronika beletuszkolása a kemény zenei műfajokban. Ezzel nem is lenne baj, sőt a kezdeti próbálkozások működtek is lásd pl. Enter Shikari. Nem az elektronikában gyökerezik a probléma hanem azzal amikor ezzel egyfajta parasztvakításként akarják maszkolni a dalírói képesség hiányát. Ilyen problémában szenvednek német barátaink is csak itt még éppenséggel a maszk se jó. Nézzük meg hogyan is épül fel egy dal a lemezen. Először is ami a legszembetűnőbb, hogy kapunk szépen a nyakunkba indokolatlan mennyiségű breakdownt, amelyek gyakorlatilag a teljes album gerincét alkotják. Olyan dolog ez mint a káromkodás: Ha az ember egy jó pillanatban süti el, nagyot dob a hangulat minőségén, ám ha minden második szó az, az szimplán sekélyes. No de lépjünk tovább azon hogy az album nagy részében azt halljuk, hogy dumm dum dududumm, és hogy riffeket nagyítóval kell keresni, már ha az embernek van hozzá egyáltalán kedve. Ha sekélyes az alap jöhet a maszk, ami ebben az esetben egyenlő egy pajtadiszkóbeli klimpírozással. És ha az egész nem lenne elég még e mellé kapunk, csak mert jó kis gyerekek voltunk, egy olyan énekest aki néha szerintem szánt szándékkal idegesítően fröcsög. A legszebb az egészben, hogyha netán véletlenül a szinti úgy gondolja legyen már valami jó is a lemezen, szinte mindig megtörténik, hogy akkor vált az ének fülbosszantó szintre. Amikor ezt az album felénél még megspékelik egy “shake your body” tinglitanglival, akkor helyből lejövünk az életről, és kérjük a beutalót a fül-orr-gégészetre. Bevallom őszintén, a lemez minden meghallgatása három részletben történt, mert öt szám után pihennem kellet a maradandó károsodást elkerülendő.

Összegezve az elmondottakat, ki kell mondanom: ez egy rossz lemez. Az elért sikereket és az ilyen zenék létjogosultságát nem értem, valószínűleg ott keresendő a probléma, hogy tinédzser barátunk szeretne valahol szombat esténként valami diszkóban popsit rázni, de akkor kicikizik a haverok, viszont így ebben a formában belefér. Nagyon remélem, hogy nem alterálja túlzottan el a rajongóik ízlését, és a lázadó tini korszak végére értékelhető zenékhez is nyúlnak a kedves hallgatóik. Én jelenleg semmi potenciált nem látok ebben a zenekarban, nevük hallatán inkább jusson eszünkbe a vajas kenyér.

10/2