War From A Harlots Mouth – Transmetropolitan

Az biztos, hogy a hangzás jobb lett a nagylemezen, és ha nagyon röviden akarnám elintézni a CD-t, akkor annyit írnék, hogy egy rakás breakdown-t hallhatunk a zenében, plusz technikás témázásokat, s változatos, ám végig horzsoló éneket (Steffen a banda egyik nagy erőssége, szinte bármilyen hangot ki tud préselni torkából, persze a durva tartományokon belül, dallamokat senki se várjon). Van még kevéske jazz, és elejtve némi harmónia itt-ott, a hathúrosoktól (például az egyik leginkább hardcore-os címadóban). Elég rendesen matekoznak a gitárokkal a német fiatalok (Simon és Daniel), témák áradatát olvasztják össze egy-egy dalban, s Paul is ott van a szeren – dobjátékában egyaránt benn van a hardcore-os tördelés, és a jazzre jellemző technikás lazaság. Játéka mindenütt jelen lévő, remekül, és nagyon pontosan (erről élőben is meggyőződhettem) fűzik a ritmusokat Filippel, a basszerrel egyetemben a szaggatott gitárok alá. Kétségtelen a technikai tudás, ám ez már régóta nem elég az üdvösséghez – az első hallgatások során még kételkedtem abban, hogy sikerült-e nagyot alkotniuk. Nyaktörő, ki-beforgatott riffek sorát alkalmazzák mindegyik dalban, melyek közt találhatók kirívó, a közegüktől teljesen elütő megmozdulások – s ezek adnak kapaszkodót eleinte, a hangszeres téren elég sűrű, összetett lemezen. Ilyen a rövidke, trip-hop / Massive Attack hatású komótos-elevenen lüktető Trife Life, trombita hangjaival színesítve, soul-os női énekkel, mely remek hangulati átvezető, s a negyedik helyre téve abszolút kizökkent a túrásból; illetve az If You Want To Blame Us For Something Wrong, Please Abuse This Song!-ban a golyószóró besamplerezett hangja, mely a szaggatott breakdown-nal váltakozva felettébb hatásosan aprít, s ötletes megoldás! Eleinte tehát ez a két tétel adott fogódzót számomra, ám idővel a korong kibontakoztatta a foga fehérjét. Mindössze két helyen hallhatunk konkrét free-jazz mintákat a dalfolyamban: a nyitó How To Disconnect From Your Social Surrounding In Half An Hourben (biztos példaképük a Nile, legalábbis a hosszú címek tekintetében), és a Thousand Complaints, One Answer-ben – természetesen vaskos zúzásba burkolva. Ezek nagyon jól esnek a technikás, tördelt áradatban, mely nagyjából kiteszi a korong fennmaradó részét. Dalaikban keveredik a Poison The Well zseniális Opposite Of December albumának szikár, durva és ritmikus zúzdája hangyányi Architect jellegű idegbeteg kaotikus blokkokkal, annál több Norma Jean / The Red Chord hatással, valamint a Despised Icon sem lehet ismeretlen előttük.

A változatosság jegyében akad itt depresszív belassulás Mulder névre keresztelve, mely sújtó gitárokkal ránt mélybe, nem csak tonnás vészjóslás, hanem egy jó kis építkezős rész is van benn a dobos Paul remeklésével, egyik legerősebb pillanatuk a hét perces szerzemény (a többi átlagban kettő és fél körül mozog), kiváló darab. A The District Attorneys Are Selling Your Blood-ban pig sqeel és durva hardcore-os üvöltözés egyaránt kisimítja a barázdákat az agyadon, az építkezős témahalmozást egyszerűbb groove-okkal, grind csapkodással váltogatva játszi könnyedséggel lépdelnek az extrém metal teljes eszközpalettáján végig. A Fighting Wars With Keyboards szuggesztíven tépi darabokra a Trife Life átmeneti harmóniáját, a hagyományos hc-s részek nagyon eltaláltak, melyeket hasonló durvasággal vált a gyors tekerés, alig két perc alatt bemutatva a WFAHM ars poeticáját. De akár a Heeey… Let’s Start A Band!-et is említhetném, vagy a Riding Deadhorses Is A Fucking Curse-t, mint hasonló elemekből álló, tömör, brutális erődemonstrációkat. Kiemelendő még a záró eposz, (And In The Right To Make Mistakes…) melytől egy szinte sludge-os, ének nélküli vonaglást kapunk levezetésnek, majd kb 8-9 minutumnyi csend után egy fél másodperces nyikorgást a pofánkba, és kész, vége, ott hagynak idétlenül vigyorogva, matekleckéjüket letudva.

Az elmondható ugyan, hogy aki ismeri a The Red Chord, Despised Icon, See You Next Tuesday, stb. lemezeket, sok újdonságot nem fog hallani, ám van saját arculatuk, és sehol nem tűnik szembe direktben, hogy valamely téma hallható volt már mások tolmácsolásában. Az alkotóelemek erősek, a váltások összetettek és gördülékenyek, a lemez meg, bár eleinte egy nagy breakdown-halomnak tűnik, ám hallgattatja magát, s előjönnek a belevitt színek; így mindenki figyelmébe ajánlanám, akik szeretik a death-, math-, tech-, metal- stb. kórokat. Az idei évben már volt jó pár súlyos alkotás, ám a figyelmet a War From A Harlots Mouth mindenképp megérdemli.

8/10.