Waltari – Release Date

Sajnálattal veszem tudomásul, ha Finnország kerül szóba, a legtöbb ember az Amorphis nevét emlegeti (nem is annyira oktalanul), köszönhető a Kalevalának, pedig van egy sokkal kultikusabb csapata is az Ezer-tó országának. Ez pedig a 86-ban alakult Waltari (Amorphis 90-ben…). Nehéz bármit is kezdeni ezzel a bandával, mert már milliónyi arcát fordította a pislákoló gyertyafény felé, amolyan örök bohócok, s itt nem SlipKnot féle maszkokra gondolok és nem is a funky HC istenek, az Infectious Grooves beteges borítóira.
A Waltari elméletileg, progresszív metál rengeteg féle fertőzéssel, gyakorlatilag minden egyes lemezük meglepetés, mást és mást adnak rajta, és az albomokon belül se zárható struktúrák közé alkotási kedvük… pl. az egyik legnagyobb művük a 96-os Yeah! Yeah! Die! Die! A Death Metal Symphony In Deep C, mely alapvetően klasszikus zenével telepumpált death metál, de akad rajta rap, ipari hatások és rock ’n’ roll is, vagy pl. ott van a legutóbbi albumuk, a 2005-ös Blood Sample, mely alapvetően indusztriális metál… Tehát egy kicsit olyanok, mint a Buckethead… soha sem tudod mi vár rád; ipari káosz, súlyos kalapácsok, szinte már death metál, funky vagy elektronikus őrület vagy netán akusztikus érzelmek…
Visszatérve a Waltari-ra, olyan nevek zenélnek benne, mint pl. Sami Yli-Sirniö (akit sokan ismerhetnek a német penge riffes Kreator-ből), vagy Janne Immonen, billentyűs egy másik remek finn csapatban is, az Ajattara-ban, és náluk gitározott 2001-ig Roope Latvala, akit ismerhet megint csak a nagyérdemű; elsősorban a Children of Bodom-ból és a Sinergy-ből. Mégis a leglényegesebb és kulcsfigurája a bandának a zseniális Kärtsy Hatakka, basszusgitár és ének, akit csak a rengeteg formációiból ismert Mike Patton-hoz tudnám hasonlítani. Na most akkor mit is kapunk ezen a közel 71 percen?

Nos a vegyesnél is vegyesebb felvágottat, mindenből egy csipetnyit, kellően ellátva édes és fanyar ízekkel, csíp és éget, de közben hívogat és dédelget. Lássuk csak! Get Stamped-del indítanak, s feltűnik a két nagy német név; leginkább a Die Krupps, de akad benne egy kis Rammstein is (itt hajaznak elsősorban az előző lemezükre), a Big Sleep régies, kicsit heavy-s, olyan mintha Alice Cooper fel lenne frissítve. A Let's Puke Together dallamos kezdése ellenére extrém death metál részekkel bolondítja az embereket, a punk, heavy, death és thrash metál egyaránt benne van, a Cityshamaani, Night Flight leginkább thrash, egy kis heavy-s progresszív ízzel. Míg a Cityshamaani, Good Morning egyértelműen a Fantômas és Alice Cooper beteges jazzes egyvelege, hihetetlen dallamok és váltások színes kavalkadája, s ilyesmi hatásokkal lett felvértezve a Cityshamaani, Colgate County Shodown is. Aztán a következő a sorban a szinte teljesen instrumentális (csak elfolyó beszédfoszlányok akadnak benne, meg egy kevéske zajos károgós vokál) techno-electro-metál dara, a Cityshamaani, The Incarnation Party, melyet a balladás és 13 perces, heavy-s Cityshamaani, Sympathy folytat, gyönyörű zongorás zárással. A Hype szinte már punk/ grung zene a végére egy kis technos hepe-hupával, bulizós, ahogy a THD is, igaz itt kiegészül még pár fertőzéssel, sokkal sokrétűbb, repít és vág! Az idióta című Sex in The Biergarten megint csak valami ipari dolog, súlyos énekkel és nagyon dallamos refrénnel, amúgy durva indusztriális thrash metál, amelyekkel néhol az azóta feloszlott Accu§er dolgozott. A Wish I Could Heal nagyon vastag és koszos basszus kezdése ellenére szinte már nu metállá lesz, mintha Coal Chamber-t hallanék vagy valami abszurd KoRn-t, de ugyanígy ott lebeg előttem a Clawfinger lehellete is… aztán megjönnek a már rádióból jól ismert dallamok (amúgy nem tudom, honnan lopták, haha, de érezni a pop ízét)…

…és végül hogy kapcsolódhassak az Amorphis járta (és a végére nagyon elbaszta) munkásságához, egy folkos, technos metál számmal zárnak, a Värttinä Spokebone című dalával! Hegedűvel, női vokállal, visszahozva mindazt, amiről szólt… magyar viszonylatban kissé NOX szerű, csak mondjuk vagy 20x komolyabb és mélyebb!

Nos, ez az új Waltari színes repertoárja, és még mondja rájuk valaki azt, hogy nem bohócok! Lófaszt nem! Ám mellette hatalmas tudással rendelkező zenészek is, akiknek semmi sem köti meg a kezeit, s úgy ugrándoznak, ficánkolnak a műfajok között, mint a helyi menő srác egyik pinából a másikba, haha. Nincs kötöttség, nincsenek határok, szabadság van és zene!

98%

WaLTaRi @ MySpaCe