Victims – A Dissident

Tracklist:

01. Theft
02. Death Do Us Part
03. In Control
04. Victims in Blood Part 6
05. Burning Bridges
06. Bringing Me Down
07. We Are Not the Future
08. Lifetaker
09. Broken Bones
10. Nowhere in Time
11. Ignorance is Bliss
12. The Egoist
13. Waiting For Shadows

Hossz: 29:26

Megjelenés: 2011. április 12.

Kiadó: Deathwish

Webcím: Ugrás a weboldalra

Svédországból rengeteg jó zenekar származik. Első blikkre ott van az In Flames, Soilwork és társaik által fémjelzett göteburgi vonal. Emellett a grind és crust szempontjából is számtalan legendás együttest termeltek ki (Nasum, ugyebár, de ott volt az At the Gates Tompájának crust bandája, a Skitsystem, vagy a Wolfbrigade), hogy a jelentős hardcore színtérről ne is beszéljünk. Ennek a miliőnek részese a nyköpingi Victims is, akiket azért a műfaj szerelmeseinek nem kell - vagy legalábbis nem kellene - bemutatni.

Az a helyzet, hogy a Victims-et szerencsére elég nehéz bekategorizálni. Alapvetően a hardcore punk egyszerű, lendületes témáit akarják összeházasítani a crust punk mocskos, vastag hangzásvilágával, bár az utóbbi albumokon eltünedezni látszottak ezek a hatások. A lényeg viszont az, hogy egy olyan elegyet találtak ki Johan Ericssonék, amiből megfelelő tehetséggel nagy dolgokat lehet kihozni. És ha valaki meghallgatja az …In Blood című albumot (vagy az azóta, vagy előtte megjelent spliteket, EP-ket), az tanúja lehet annak, hogy márpedig náluk tehetségből nincs hiány. Legutóbbi EP-jükön, a Lies, Lies, Lies-on viszont kissé metalosabb stílusra váltottak (ott a címadó munkacíme eredetileg Lemmy E Stolt volt, ami annyit tesz: Lemmy büszke lenne).

Már a Theft első 20 másodpercén is érezni, hogy az irány nem sokat változott, és bár maradtak még a régi időkre hajazó puritán, másfél perces aprítások, ezek már közel sem foglalnak el akkora helyet a lemezen, mint az elődöknél. Ebből következik, hogy a legutóbbi nagylemez által feltüzelve inkább a dallamosabb témákra helyeződött a hangsúly. Ám ez egyelőre még nem feltétlenül számít az erősségüknek ekkora dózisban, míg a hagyományosabb, döngölősebb dalokkal egyáltalán nincs baj. Ami még kár, hogy elég vékonyka hangzást sikerült összehozni, főleg a már említett …In Bloodhoz képest (Mondjuk azt még Mieszko Talarczyk mixelte, aki azóta sajnos eltávozott). Pozitívumként a himnuszértékű Nowhere in Time-ot kell kiemelnünk, ami még a kamu-maideni szólójával is a Tragedy színvonalával vetekszik.

Én amúgy nem vagyok nagy híve a műfajok közötti kalandozásoknak, főleg ha egy bevált receptet adnak fel az együttesek. Persze lehet, hogy jól sül el a dolog, sőt, némely zenekarnál kifejezetten érdemes lenne ezt az ösvényt kutatni. Nevezhetjük ezt evolúciónak, egyesek előszeretettel használják a “felnövés” fogalmát, ami nálam annyit jelent, hogy nem ugyanazt a zenét játsszák, de ettől nem feltétlenül jobbak. Valahogy így vagyok ezzel az albummal is, mert bár érződik a “fejlődés”, a banda önmagával szembeni következetessége, de a dalok egy része semmilyen nyomot sem hagy, és ez a múlt ismeretében picit szomorú. De ahogy a Victimset ismerem, nem szabad őket ez alapján leírni, mert a potenciál, a fiatalos lendület még mindig bennük van, és amíg ez így lesz, én addig várni fogom az elkövetkező albumaikat. Ki tudja, hátha addigra tényleg “felnőnek”.

6,5/10