2012. július 27.
Tracklist:
01. The Selfish of the Earth (3:21)
02. The Selfless of the Earth (3:50)
03. The Silver Spoon and the Empty Plate (1:30)
04. Setting Fire to the Bridges We Cross (3:05)
05. Segue One (1:01)
06. You and I Are the Fortunate Ones (2:36)
07. The End of All Light (3:40)
08. The Relevance of Our Disconnect (2:35)
09. Segue Two (1:34)
10. Oceanic Tendencies (1:43)
11. Finding a Way Out When There Is No Way (2:57)
12. Segue Three (0:49)
13. The End of All Life (2:49)
Kétségtelen, hogy az előző évtized dallamos hardcore-színteréből (arcképcsarnokért kattints ide és ide) mára alig maradt valami: a legnagyobb zászlóvivők jobbára feloszlottak, a megihletett friss hangok számára pedig szenvedély helyett jobbára csak a hiszti és a póz maradt. Persze vétek lenne emiatt bárkinek is szemrehányást tenni, hiszen új szelek fújnak, és a most kirajzolódó korszellem más tartást és hozzáállást követel meg. Ám épp emiatt lett volna balgaság azt várni az edgebreak után ismét összeállt Verse-től, hogy egy letűnt kor szószólójaként olyan hangnemet üssön meg, amitől hiteltelen lehetne az egész – többek számára így is eléggé szkeptikusan kezelt – produkció.
Ehelyett a ’Bitter Clarity azt az utat járja tovább, amit az Aggression méltán megihlető letisztulása vetített előre, ennek fényében pedig egy minden korábbinál nyitottabb és szabadelvűbb Verse köszön vissza az alig félórás játékidőből. A zenekar egyik legnagyobb erénye mindig is a belső szerkesztettség volt, és ebben most sincs hiány, hiszen a tudatos koncepcióra felépített album az egyes dalokon át is képes kisebb íveket felépíteni, ami természetesen zeneileg is leképződik. Ezért is fontos kiemelni, hogy 2012-ben senki se várjon egy hardcore-lemezt a Verse-től: a visszatérő hanganyag inkább egy post-rock, screamo és emo-elemekkel is kacérkodó post-hardcore lemez, amit a legelfogultabb rajongók mellett a mewithoutYou, a La Dispute és a Defeater szerelmesei fognak különösképp élvezni, bár ez utóbbi halmaznak az Aggression jóvoltából igen nagy metszete van. Hangulati és érzelmi téren pedig nyílt kártyákkal játszanak Sean Murphyék, hiszen az önmarcangoló-feloldozó kisugárzás épp ugyanaz, mint három évvel ezelőtt. Csupán a kivitelezés eszközei eltérőek, és ez adja a felvétel legnagyobb – mondjuk ki: egyetlen – izgalomfaktorát, hiszen az egyes intermezzók, netán dalokon belüli kitekintések mind-mind színes összhatásról tesznek tanúbizonyságot. Még akkor is, ha mindez a hardcore-elemek rovására megy, hiszen a nyomokban megmaradt gyökerek is olyan kapkodós összhatással bírnak, hogy talán jobb is lett volna néhányat lehagyni az albumról. Ettől függetlenül a ’Bitter Clarity egy sokszínű és énközpontú rocklemez, ami a mostani tizen- és huszonévesek számára (a.) előismeretek híján, b.) elfogultsági alapon) adhat annyi pluszt, hogy az ember igazán megszerethesse az itt hallható dalokat. Viszont akik ezt a Verse nevével, és ne adj’ Isten az első két nagylemezzel kívánják összeegyeztetni, azok rossz helyen kapizsgálnak. 6,5/10
