A holland Vermin munkássága viszonylag egyszerű, 2002-ben alakultak Bredaban, és még abban az évben kijött az első demójuk, majd egy évvel rá az első nagylemez, aztán egy promó, és végül 2006-ra az, melyről most olvasol. Nagyon úgy látom, hogy a srácoknak a 3 év alatt rengeteg ötlet és téma raktározódott fel, hiszen A Nihilistic Swarm, 17 db nóta, s mindezt úgy, hogy a dalok átlag ideje 3 perc. Tehát nem 20 másodperces öncélú gore vagy grind, sőt! Inkább technikás anyag, melyben a death metál mellé azért némi thrash is beférkőzik, s éppen ez által kap az egész old school ízt. Ettől függetlenül a zene tömény, és így 17 szám akár két albumra is elég lett volna… nem is beszélve arról, hogy a CD-re még ráerőszakoltak egy multimédiás részt is, mely igényesre sikeredett és rengeteg hasznos információval kápráztatja el a hallgatót. A borító kivitelezése is jónak tűnik, bár inkább absztrakt valami, mint valami konkrét, szerencsére a lemez tartalma hamar megmutatja acsarkodó fogait…
Mivel 17 számos, és senkit sem akarok kisregény hosszúságú írással terhelni, így kiemelem, amit érdemes… egy rövid bogárdöngicséléssel — gondolom az oszló tetem vagy dög körül – teli intró vezet be a Pokolba, mely ez esetben a megint csak intró szerepét játszó, beszédes című instrumentális
The Plague. Az
Ascend jól mutatja be a
Vermin zenei palettáját, a súlyos riffeken át, az agresszív sebességig és semmibe hulló szólókig, s persze a thrash metál jelenléte sem elhanyagolható. A
Fuel for the Flames ezeket a szegmenseket sorakoztatja fel, de itt akar pár igazán modern és agyas szaggatás, és a vége fele hihetetlen jó thrash riffelések, melyek hallatán egyszerre jutott eszembe a
Protector és a korai
Slayer. A
Conquer is szépen szaggat, rombol és taszít, és már az előbb említett modern hatások egészítik ki a darabokra tépkedő
The Swallowing Vortex-et is. Az agyas szaggatások és matekos témák némelyike miatt a
Meshuggah neve ugrott be, máshol pedig
Sinister,
Morbid Angel,
Immolation és a
Grave jelenléte a tagadhatatlan. Ilyen nevekkel nem szokás csak úgy félvállról dobálózni, tehát a zenei tudás itt is nagyon megvan, mely remek döngölő hangzással párosulva tépi fel szívünk, apránként kipumpálva a még fortyogó éltető vérünk. Tovább haladva akadnak lassú, de annál masszívabb thrash-death dolgok (
Birth) és pakolós riff gazdag zúzdák (
Falling Deathwards és Dislekt), a dallamokra nem sok hangsúlyt fektetnek a holland fiúk, de így is találunk pár nagyon szép szólót és megoldást. A vokál mély hörgés, mely itt-ott beszéddel és tipikus metalcore-os rikácsolással párosul, és ez mondható el a sebességről is… Változó, olykor iszonyat lassú, feszes szaggatásokat hallhatunk, amelyre vészjósló apokaliptikus dallamok épülnek rá (ilyen, pl. a zajos és szinte már ipari befejezésű, kissé talán death- vagy metalcore szerű
Clipped Wings), máshol a thrash-death modern vagy old school vezeklései erősödnek fel, és természetesen sok a puritán, már-már grindcore szerű death metál is. A rengeteg érték és önkifejezés mellett szót kell ejtenem arról is, hogy túl sok szám, túl hosszú lemezt szült. A végére hiába sorakoztatnak fel egyre modernebb megoldásokat – s valóban ötletgazdagok, profik és brutálisak — ennek ellenére még is leül a korong, nem marad meg semmi bennünk, csak, az hogy: megbaszták a szánk, ajkunkba harapunk, a keserű és az édes forró egyvelege megérint, vérzik. Annyit érzünk csupán, hogy le lettünk győzve, de hogy mikor vesszük elő legközelebb és vívjuk meg csatánkat egy nihilista rajjal? Ezt magam sem tudom…
…de egy biztos, ha nem is mesterművet, de mindenképpen értékeset és maradandót tettek le az asztalra a holland srácok. A hatások jelenléte elkerülhetetlen és bámulatos, hogy a mai trendet uraló deathcore és metalcore milyen szépen keveredik a grindcore és old school death metál témákkal. Némely megoldásuk egyszerűen zseniális, és bátran ajánlom a befárasztós hossza ellenére is a stílus örök szerelmeseinek. Kétlem, hogy a
Vermin csalódást okozna, előbb lesz ebből orrvérzés…
91%
Vermin @ Myspace
