2007. december 28.
Tracklist:
01 – Nagyszínpad (3:02)Hát, hol is kezdjem… a honi keményzenei élet egyik új, titkos fegyvere, a Vastrabant zenekar saját definíciója szerint „parasztrokk”-ban utazik, ám a kissé sarkító háttértartalmú címkét, bármennyire is találó, picit kényszeredetten írom ide, nehogy elvegye a kedvét a meghallgatásuktól jópár olyan emberkének, akinek amúgy tudna vidám perceket szerezni ez a rekeszizmokra, végtagokra, és az elmére egyaránt ható őrült egyveleg. A banda a ködös múlt homályába vesző megalakulása óta terrorizálja a koncertekre járó közönséget, s egy nótával (az itt is szereplő Nagyszínpad) még a hármas BPRNR válogatáson is ott ficánkoltak, a kinyilatkoztatás-értékű Told Be! cím pedig az első nagylemezüket takarja.
Az (immáron) trióban működő alakulat, alias Szőllősi Lajos gitáros, aki a Superbuttban is játszott anno, Laurencsik István basszer, és Belkovics Arnold dobos; egyébként egyáltalán nem valami igénytelen zsivajjal házal (vagyis de, csak olyan… profi módon), a CD-n hallható eklektikus, agyahagyott 35 perc pedig (mely olyan, mintha „a nagyferós Bikinit és a System Of A Downt kevernénk egy picike Akelával”) garantáltan nehezen felejthető élménnyel gazdagítja majd a kellően nyitott és bátor zenehallgatókat.
A táncolható alapritmusú, Toxicity albumos System riffeket és egy Omegás, galoppozós „aaaa”-zást mixelő Nagyszínpad kellően felkészít a ’Trabantok zenei közegére, ötletes, és lendületes nyitás, ám a foguk fehérjét igazán csak a Pogógirlben mutatják ki. Nyitótémája a Prison Song-ot és a Bounce-t juttatta eszembe Serj-éktől, a refrén alatti szikár és súlyos riff odavág, a falusi vurstliba illő tinglitangli verze az eszement, részegen gajdolt „jöjjön el kisasszony csápolni” szöveggel pedig hatalmas, akárcsak a gumikacsa csipogásával indító, az emberek lakásban tartásának hátrányait ecsetelő Ha állat lennék…, melynek egyik témája még az Isten Háta Mögött palettáján sem mutatna rosszul. A Hathárom, mely mondanom se kell, miről szól, egyébiránt Hobo átdolgozás, kicsavart nyitányára egyből rá lehet gurítani az (Ignite rajongók, figyelem) „éljen a Magyar szabadság…” sorokat, egyébiránt ez a tétel is, mint az eddig említettek, húzónóta a tizenegyből. Riffjei vastagok és szikárak, Kósa Zsolt énekes meg szinte mini-rockoperát kanyarít a változatos és eltalált alapokra. Itt kell megjegyeznem, az aranytorkú fiatalember a lemezfelvétel után sajnos már nem gondolta úgy, hogy 'Trabanton szállni élvezet, így őt Lajos és István pótolja a koncerteken, míg nem lelnek a megfelelő utánpótlásra, illetve meg kell említenem István elődjét, Szabó Imrét, aki a lemez hét dalának basszustémáit hozta.
A szövegvilág egyszerre ironikus és humoros, bár a honi art-punk bandák csengő-bongó rímpárainak szintjét nem éri egyelőre el, azért a Trendirobotban is elhangzik pár nagy igazság, akárcsak a Tankcsapdás riffel nyitó Bőr a bőrre esetében — ezen okból kellő nyitottsággal a Disztarktor, Nefogazz!, Fürgerókalábak (velük közös koncertek is voltak/lesznek) rajongók is keblükre ölelhetik a Vastrabantot. A Diszkóvágás pedig egyenesen az a dal, amit Fenyő Miklós sosem tudott megírni, rockdiszkóba vele, limbóhintástól, „komónevribádi”-stól. A Ne higgy a nőnek míg meleg pedig aranyveretes soraival („minél inkább űzöm, annál inkább utál, pedig nekem nem is anál inkább orál”) lesz képes megfogni a sebzett szívű férfibajtársakat.
A srácok komoly debütálást tudhatnak a tarsolyukban, a sound bika, és az is tisztán hallatszik, hogy tudnak bánni a hangszereikkel, a produkció pedig erőteljes, és egyben lévő, ami miatt mégis egy bivalyerős nyolcassal jutalmazom a lemezt, hogy a vége felé egy-két dal már nem üt akkorát (Kiscukor, Megdöglöttem… szar, Szegények és csúnyák), bár jó dalok ezek is, de valahol sejthetők előre a váltások, és az építőelemek. Meg amúgy is, hogy fogom majd jutalmazni a következő lemezeket? A Vastrabant pedig koncertezzen minél többet, amerre csak lehet, és figyeljétek meg, hamarosan sokan fogják emlegetni a nevüket!
8/10
