„Újra vészjósló a helyzet” – így döngölt tavaly év végén a Hanoi debütlemeze

A cikket Radó Péter követte el. 

Tavaly decemberben látott napvilágot a debreceni Hanoi első nagylemeze Látóképek címmel. Korábban utoljára a 2011-ben kiadott Libido Wins-szel közös split EP-n hallhattunk 3 tételt a srácoktól, így majdnem 4 évet kellett várni erre a kiadványra, amit végül digitális formátumban bárki betehetett a karácsonyfa alá. Termékenynek ez alapján nehezen nevezhetjük a zenekart, de bevallásuk szerint rengeteg ötlet a kukában landolt, mire megszületett ez a 11 szerzemény.  Ez a relatív hosszú idő alatt, aprólékos munkával elkészített album tökéletesen mutatja, hogy a napjainkban roppant erősnek titulált magyar dallamos hardcore mezőnyben hol helyezkedik el a Hanoi. Kicsit kilóg a teljesítményük, de mindenképpen felfelé!     

Az első emlékeim a zenekarral kapcsolatban még a névváltoztatás és a dobos csere előttre nyúlnak vissza, amikor is egy videón 4 fiatal roppant lelkesen előadja a ’Kutya’ cimű dalt, melynek szövege már akkor is kegyetlen őszinteséggel reflektált a mai társadalmi berendezkedésre. Aztán megjelent a bemutatkozó „Néma falak, üres fejek” EP, ami feltette a Hanoit a magyar punk/hardcore térképre. Ha hangzóanyagokkal nem is halmozott el minket a csapat, de nagyon kevés olyan pontja van az országnak ahol nem lehetett őket élőben elcsípni az elmúlt években, ráadásul jó pár külföldi banda előtt is volt szerencséjük felfűteni a hangulatot. Ez a lelkesedés és a hozzá tartozó alázat juttatta el őket oda ahol most tartanak.

Bevallom őszintén, nem vártam különösebb izgalommal ezt a megjelenést, és a beharangozó ’Átoksúly’ videó kapcsán sem nagyon kaptam fel a fejemet. Talán a folyamatosan váltakozó képek kicsit elterelik az ember figyelmét magáról a dalról, aminek a témája meglehetősen erős, és nem képez szoros egységet a képi világgal. Egyébként ez a nyitó tétel is a lemezen, ami ugyanazzal a mondattal kezdődik, mint a bemutatkozó EP. Jól megfogja ez a mondat a lényeget, ahogy korábban is tette, és rögtön hallható, hogy ez még mindig ugyanaz a zenekar. A szövegek hasonló témákat feszegetnek, mint korábban, viszont a megfogalmazás érezhetően érettebb és kifejezőbb lett. Alapvetően gyors nótákkal indul a ’Látóképek’, amik szerkezeti felépítésükben sikerrel igyekeznek eltérni a megszokott sablonoktól. A tempóból később sem sok helyen engednek a fiúk, viszont cserébe helyenként még posztrockos gitárszólamok is színesítik a zenei repertoárt, amik meglepő módon összhangban vannak az adott nótával. Néhol feltűnnek közreműködök is, de csak pont annyi időre, hogy kicsit még változatosabb legyen az összkép. Az instrumentális tételek is tökéletesen passzolnak a korong hangulatához, nem törik meg annak lendületét. Az anyag ettől csak izgalmasabb, és ezek a részek csak még jobban előkészítik a terepet az utánuk következő daloknak, amikben általában tökéletes képet sikerül festeni tipikus magyar problémákról, hogy sírva vigad a társadalom még mindig jelentős hányada, és hogy szeretünk mindig mást hibáztatni a sorsunkkal kapcsolatban, nem vagyunk kíváncsiak a megoldásokra, inkább szitkozódva maradunk a jól bevált sanyarú jelenünkben. Ahogy azt a tagok saját kommentjeiből tudni lehet, az utolsó 4 szám egy koncepcióra épül, és a szövegeket hallva nyilvánvalóvá is válik, hogy miről van itt szó. A sorokat csak magában olvasva az ember nem feltétlenül gondol arra, hogy ezeket a gondolatokat egy punk-hardcore zenekar torzított gitárok, és feszes dobtempó segítségével akarja majd a hallgatósága tudtára adni, de tökéletes a mondanivaló a zenével, és a végkifejlet szinte katarzissal jön el. Személy szerint én az egész albumban érzem a koncepciót, hogy a kezdeti kilátástalan és negatív valóságból az egyén szintjén hogyan tudunk kitörni, és pont emiatt az egységesség miatt képtelen vagyok kiemelni bármit is a lemezről. Úgy jó, ahogy van. Egyben, az elejétől a végéig, minden egyes hangjával és mondatával. Így a Hanoi-nak minden bizonnyal sikerült maradandót alkotni, amire az idő elteltével emlékezni és hivatkozni fogunk. Ha a következő lemezre is ennyit kell majd várni, de szintén ilyen színvonalú lesz, akkor nagyon várom már 2017-et! 9/10

FIGYELEMFELHÍVÁS

Aki teheti, mindenképpen látogasson el ma a debreceni lemezbemutató koncertre, vagy február 7-én Budapesten a Food Not Bombs támogató bulira, ahol a fővárosi bemutatása lesz majd a ’Látóképek’-nek és egy remek kezdeményezést is támogathattok a belépő megvásárlásával!

FACEBOOK LINK: Food not Bombs Budapest Támogató Buli / Support Show @ Limo