TRC – Nation

A TRC ugyanis olyan „hardcore”-t játszik, amit a metalcore-generáció sokkal könnyebben kedvel meg, mint azok, akik valóban ismerik és szeretik a hardcore punkot, és akiknek 2000 előttről nem csak a Madball és a Sick Of It All neve van meg. Mostanság nem ritka az ilyen, például a „Modern Melodic Hardcore for Dummies (and Metalcore Bands)” c. könyvet rongyosra forgató Ghost Inside is a metalcore színtérről szedte össze a közönségét (meg ugye a Deez Nuts is), de a TRC-nek még ott van pluszban az, hogy gond nélkül istenek lehettek a rovarok között: a 2000-es évek angol színtere nem volt épp túltelített, a metalcore/deathcore viszont virágzott, úgyhogy elég gyorsan baromi népszerűek lettek. Ez a Nationnel sem fog megváltozni: több a sláger (amik jobbak is), de a kiállás, a zenei alap, az eszköztár lényegében nem változott. Most először azonban talán van annyi szavatosság, annyi fogósság és lendület a dalokban, ami valamennyire érthetővé teszi az őket körülvevő hype-ot. Mert beszélhetnek ők E. Town Concrete-ról, meg Madballról, ha egyszer hardcore szempontból igazából nem értékelhető (vagy nem értékelendő), amit csinálnak – a kortárs metalcore felől közelítve azonban más a helyzet. Onnan nézve ugyanis adott egy guggolgatástól, tiszta refréntől, hajvasalástól, hajógyári elektronikától, breakdown túlterheltségtől mentes banda, akik emiatt frissnek, újszerűnek tűnnek (plusz a rap ugye), de azért ott van az a gitárhangzás, az a zenei alap, ami jól szolgál kapaszkodóként. Most ezek mellé megérkeztek a jobb, erőteljesebb dalok is, és annyi sláger, ami igazolja azt, hogy miért ők az egyik legnépszerűbb brit banda a „UKHC” hullámban. Igazán kár, hogy a bandával kapcsolatos (rajongói és sajnos szakmai) megnyilvánulásokat olvasva (modern Biohazard? Műfajkeverési mérföldkő?) elég könnyű tőlük csípőből megtagadni azt a nézőpontot, amiből az 5 pont jobb oldalára esnek.  6.5/10