Torche – Meanderthal

Miután 2004-ben, két lemez után végérvényesen feloszlott a floridai stoner/doom banda, a Floor, a gitáros/vokalista Steve Brooks munkálkodásának gyümölcseként ugyanebben az évben látott napvilágot a Torche, Juan Montoya (ex-Cavity), Jonathan Nuñez és Rick Smith (aki Shitstorm-ban a grindcore-ra éhező közönség igényeit kielégítendő szintén dobol) közreműködésével. A 2005-ben kiadott self-titled album után, a Robotic Empire-t hátrahagyva, idén áprilisban a Hydrahead Records jóvoltából jelent meg a második nagylemez, a Meanderthal.

A zenekar munkásságára már mindenféle jelzőt aggattak, voltak ők már a „thunder rock”, „doom pop” zászlóshajója, de kétségkívül egy nagyon populáris, könnyed hangvételű stoner/sludge/doom keverékként írható le zenéjük. Valahol a Melvins, a Big Business és a High on Fire határmezsgyéjén mozognak. A Meanderthal felvételei átlagosan két perc körüliek, az alapok sokszor hozzák a hamisítatlan sludge hangzást, gitárszólókkal, erős dobtémákkal. Az énektémák ettől legtöbbször eltérnek, egyszerűek, de mindezek ellenére tökéletesen passzol a zenébe, talán pont az egyszerűsége révén. Mindenesetre nagyon el lett találva a hangzás, ami szinte az egész albumon változatlan, és mégsem unalmas. Megvan a zenében az igazi súly, és mégis mindig nyitva marad a lehetőség a slágerességre.

E kettősség jegyében születtek tehát a dalok, melyek közül a nyitó és záró szösszenet instrumentális, a többi inkább ének-orientált, sok helyen szólókkal gazdagított felvétel. Kivétel még a Little Champion (találó a cím), ez a félperces intermezzo szintén kizárólag hangszeres alkotás. A Grenades az a dal a korongon, amely a legkonkrétabb formába önti a fentebb már említett slágeres hangulatot, mind zeneileg, mind a vokálokat tekintve egy vidám hangvételű szerzemény, ami valamelyest ellentétben áll a szöveg mondanivalójával. A legnagyobb súly és erő talán az Amnesian-ban van, a maga hat és fél percével meglehetősen lehengerlő teljesítmény, főleg a belassult, precíz átkötések alapozzák meg azt a nyers hangzásvilágot, amitől igazán erőssé válik ez a felvétel. A Meanderthal újabb szintre emelte a Torche eleve jó irányba induló pályáját, elég pusztán arra gondolni, hogy a számtalan legendás zenekarral való együttműködéséről ismert Hydrahead Records adta ki eme korongot, de természetesen a minőség, a kreativitás is emelkedett ezzel a nagylemezzel. Persze már az is egy jó ajánlólevélnek minősül, ha egy banda olyan nevekkel turnézhat együtt, mint a Mogwai, Isis vagy éppen a Jesu; az idei nyarat pedig a szintén legendás Boris társaságában töltik Amerika-szerte.

Ha a Torche-féle könnyed stonerkedést egy világszerte ismert, jelenleg is közkedvelt zenekarral kéne összevetnem, gondolkodás nélkül a Queens of the Stone Age-et mondanám, ez az albumot hallgatva talán sokaknak szintén beugrana. Mivel – zeneileg – kötött konvenciókról itt nincs szó, a Torche esetében ez a sikeresség nem feltételezhető, ennek ellenére új zenék iránt érdeklődő körökben biztosan a megérdemelt fogadtatásban részesül.

8/10