Thursday – A City By The Light Divided

A New Jersey-ből származó Thursday a modern emo vonulat egyik elindítója volt. 1999-es Waiting című lemezük kiváló bemutatkozás volt, a 2001-es Full Collapse pedig az emo/poszt-hardcore színtér egyik legnagyobb alapműve. Olyan megismételhetetlen alkotás, amit a szintén kiváló, 2003-as, már nagykiadós War All The Time ugyan megközelített, de felülmúlnia nem sikerült. A lemez sikerei ellenére 2004 tájékán mélypontra került a banda, hajszál választotta el őket a feloszlástól. Szerencsére ehelyett „csupán” 4 hónap szünetet tartott az együttes, majd lassacskán megírták az új lemezt.

Már a tavaly nyáron a netre kikerült demó jelezte, hogy ez a lemez nagyon más lesz, mint az eddigiek. Ugyan a War All The Time is kísérletezőbb, elszálltabb volt a Full Collapse-nél, de ilyen jelentős változásra szerintem nem sokan számítottak.

A nyitó The Other Side Of The Crash még egy viszonylag hagyományosabb Thursday téma, bár a verzék szokatlan dallamvilága, valamint az állandó tagnak felvett szintis témái már elütnek a korábbi lemezektől. Nem rossz szám, de hallottunk már sokkal jobbat is a bandától. Kevés indie hatást fel lehet fedezni a dallamokban, de itt nem a brit vonalra kell gondolni, hanem inkább pl. a The Appleseed Cast-féle „hagyományos” indie-re. A kettes Counting 5-4-3-2-1 szokványos, igen fogós Thursday sláger, nem véletlenül ez az első single a lemezről. Ami viszont kezdhet feltűnni a hallgatónak, hogy két szám alatt egy sornyi üvöltés sem volt. A hármas Sugar In The Sacrament viszont már abszolút kísérletezős dal. Elszállás, space rock-os, poszt-rockos témák, majd beindulósabb, de szokatlan dallamokkal operáló refrén. Kiváló szám, de nem hat elsőre. Ezután a lemez egyik legjobb dala, az At This Velocity jön, az egyetlen szám, ami üvöltést is tartalmaz. Rövidsége ellenére elég összetett, súlyos szám, simán felfért volna a War All The Time-ra. Ezután a korábbi Thursday-t megidéző kitérő után visszatér a lemez a kísérletezősebb témákhoz, a fülbemászó, de megintcsak szokatlan We Will Overcome-mal, majd az instrumentális, 100%-ig poszt-rock Arc – Lampssel. A hetes Running From The Rain az egyik legjobb dal, amit a Thursday valaha is írt. Olyan az egész, mint ha U2-t (csak el kell képzelni a refrént Bono hangjával) kevernénk Jairussal (a dob- és gitártémák). Nem szeretem a U2-t, de ez a szám iszonyatosan el lett találva. Ezután a nagyon nehezen megszokható Telegraph Avenue Kiss következik, majd a legutóbbi Thrice album, a Vheissu egyes számaira emlékeztető The Lovesong Writer. Az egész lemez közeli rokona amúgy a Vheissunak, zeneileg is, de még inkább a hozzáállásban. A 10-es Into The Blinding Light megintcsak zseniális, nagyszerűen keverednek a gépi zajok (amik gyakoriak az egész lemezen) a kiakadt énektémákkal, és az azonnal fülberagadó refrénnel. A végére igencsak bedurvul a szám. A záró, lassan építkező, összetett Autumn Leaves Revisited fő gitártémája érdekes módon az As Cities Burn legutóbbi lemezének egyik space-es témájára emlékeztet. Összességében jól zárja a dal a lemezt.

Ahhoz képest, hogy ez már a Thursday második nagykiadós lemeze, egyáltalán nem lett kommerszebb a zene, sőt. Nagyon nehéz album a City, sokat kell hallgatni, és a barátkozást a meglepően zajos hangzás sem segíti. Amúgy is vastag a sound az effektek, szinti témák miatt, de néha valóban kaotikussá, massza-szerűvé válik az egész. Ennek ellenére nagyon meg lehet szeretni ezt az albumot, ha elég időt ad neki az ember. Azonban azt is simán megértem, ha egy korábbi hatalmas Thursday-rajongó sírva dobja a sarokba a lemezt, bár Geoff szokásos zseniális dalszövegeivel mindenképp elégedettek lehetnek. Aki viszont nem ismerné a Thursday-t, de szereti a space-es, poszt-rock hatású zenéket, simán megpróbálkozhat az albummal. Nekem kb. 4-5 hallgatás után tetszett meg igazán a lemez, és sokan vannak ugyanígy. Mostanra úgy gondolom, hogy ezt a korongot is alapműként fogom számon tartani, de a legutóbbi kettő szintjét épp, hogy nem éri el. Mindenki tegyen vele néhány próbát, megéri.

Értékelés: 9,25/10

Korábbi lemezek:
Waiting (1999): 9/10
Full Collapse (2001): 10/10
War All The Time (2003): 9,5/10