2008. augusztus 6.
Tracklist:
Vol III: AirAkár tetszik neki a The Alchemy Index, akár nem, abban valószínűleg mindenki egyetért, hogy a Thrice ezzel a nagyszabású dupla duplalemezzel végleg felrúgta az összes olyan önmagáról eddig kialakult képet és szabályszerűséget, melyet már a Vheissu is kezdett megingatni, csak hogy a grandiózus mű ebben a formában megszülessen. Azaz fütyültek a rajongói igényeknek való megfelelésre, mindazon kompromisszumokra, melyek akárcsak a legapróbb mértékben is csorbították volna a megálmodott tartalmat, s ez az én szememben pozitív lépés volt. Immár a teljes művet ismerve az érzéseim mégis felemásak; s fel is cserélném a sorrendet, és előre venném azt a hatos dalcsokrot, mely a legtöbb fejtörést okozta; ez pedig a záró felvonás, a Föld címre keresztelt rész.
Itt a valahai post-hardcore zenekar még a Vheissun, vagy az előző elem-pároson tapasztalt, nagyjából követhető mértékű változásnál is jobban eltávolodik a tőle egykor megismert zenei világtól. Dustinék kihagyták azt az olcsó manővert, hogy egy szimplán durvább koronggal emeljenek emlékművet az anyaföldnek, s ez által adjanak az Alchemy Indexnek valami erőltetett keretes szerkezetet a Tűz relatíve keménységére való rájátszással, inkább a múlt század emberének egyszerűbb, ösztönösebb, élet-közelibb lelkületén keresztül közelítették meg ezt a létünk alapját képező elemet. A Föld dalai túlnyomórész akusztikus, zongorás ill. folk és blues alapokon nyugszanak, Dustin kifejező, érzékeny énekét helyezve előtérbe, (például a pofonegyszerű, de feelinges alapokon nyugvó, jó értelemben populáris Moving Mountains-ben) erőteljes hasonlóságokat mutatva a frontember Please Come Home című szólólemezével. Merész, épp ezért a banda jövőjét tekintve hosszabb távon kifizetődőbb húzás volt ebbe a meghökkentő irányba elvinni az anyag e részét, a probléma nem is itt gyökerezik. A negyedik rész rákfenéje jó pár hallgatás után a zongorás, bánatos Digging My Own Grave (mely olyan, mint valami soulos felhangokkal kevert hatvanas évekbeli líra) környékén bukik ki; a kétségbevonhatatlan igényesség dacára se a Frodus feldolgozás, se a puritán The Lion And The Wolf nem egy igazán érdekfeszítő darab. A Tűz és a Víz korongokban pont az volt a jó, hogy a dalaik nemcsak hangulatukban voltak egységesek, de még a sorrendjüket sem lehetett volna felcserélni anélkül, hogy megbontanánk a kislemez koherenciáját, ezzel szemben itt a trackek elkülönülnek egymástól, s nem is mozognak azonos szinten; de ez már csak akkor mutatkozik meg, ha túltettük magunkat a kezdeti ambivalens érzelmeken. Addigra viszont a Child Of Dust, vagy a klipesített Come All You Weary is veszít érdekességéből, tehát maguk a dalok azok, amikből ennél többet is ki lehetett volna hozni.
Közel sem ilyen nehéz falat a Levegő számait befogadni, ha az elektronikusabb megközelítésű Víz és az elevenebb Tűz korong dalai bejöttek. Az álmodozó, légiesen könnyed, szárnyaló refrénű Broken Lungs például oly hangulatos és tiszta, mint az előbbi dalai, a zárásánál bekapcsolódó torz gitárok felharsanó akkordjai viszont az utóbbi hevességével vetekszenek. Könnyen a szívembe zártam a pattogós, vidám alapritmusú, az énektémák közé tapsot és trombitát rejtő The Sky Is Fallingot is; a feelinges gitártémákkal felszerelt Daedalus viszont még jobb, felkavaróbb lehetett volna, ha egy tomboló orkán erejét viszik a dinamikájába, s kevésbé vontatott a katartikusnak szánt zárása. Ez a Cd a Földnél jóval egyértelműbb, kikövetkeztethetőbb, a meghökkentés többletét nem tudja nyújtani, ám üresjáratok ahhoz hasonlatosan itt is vannak; az A Song for Milly Michaelson és az As the Crow Flies maximum altatódalnak mennek el, a koncepciót nézve legfeljebb a tökéletes szélcsendet ábrázolják, ellenben a Silver Wings olyan megfoghatatlan és érdekes, mint a Víz CD záró száma. Igényesség terén nem kifogásolhatók ezek a dalok, dalszövegek sem, de sajnos itt sem egységesen erős a színvonal, ami elmondható az egész vol. III & IV.-ről.
Ez a duplalemez, ha nem is szárnyalta túl az első epizódot, de összességében egy elfogadható és igényes záró felvonása vállalkozásuknak. Szívesen alkalmaznám azt a frázist befejezésül, hogy a Thrice ezzel a művel végleg felnőtt (ez a folyamat talán már 2005-ben elkezdődött), ám azt a halvány keserű szájízt, ami akkor is bennem van, mikor azt mondom jó ez a lemez, nem tudnám teljesen elfeledni, ha végül mégis kijelenteném: a Thrice felnőtt, túlnőtt a skatulyákon, címkéken; többé már nem az egykori post-hardcore zenekar, hanem csak Thrice, így egyszerűen, mindent magába foglalva. Ezután viszont mindentől függetlenül egy olyan lemezt várok tőlük, amely csak kiváló dalokkal lesz tele, mert ez most jóindulattal is csak egy nyolcas.
http://www.myspace.com/thrice
http://www6.islandrecords.com/thrice/index.php
http://www.alchemyindex.com/
