This Time Next Year – Drop Out Of Life

Csak azok kedvéért, akik esetleg még nem tudnák, a This Time Next Year a méltán szép emlékű The Movielife millennium idején megjelent kiadványa volt (egy azonos című dal is van a korongon), így hát nem nehéz belőni, hogy miben is utaznak barátaink. A zenekar 2009-es debütáló nagylemeze igazi ezredfordulós pop-punkot tartalmazott telis-tele slágeres pillanatokkal (nyilván felesleges lenne elkezdeni  New Found Gloryzni, akinél zavaros a dolog, annak meg irány a vonatkozó zenekarok biográfiái), minek révén az év végén érkező összegzések során sokan gondolták úgy, hogy a Road Maps and Heart Attacks bizony csak dicsérő jelzőket érdemel. A második tételként szereplő New Sensation például akkora telitalálat volt, hogy biztos vagyok benne, sokaknak csak többedszeri nekifutásra sikerült eljutni az utána következő – szintén kiváló – Alex In Wonderlandig. Persze az eredetiség még szitokszóként sem merülhet fel velük kapcsolatban, de aki ez alapján ítélné meg a srácok zenéjét, az egyrészt tévúton jár, másrészt már idáig olvasnia is felesleges volt.

A debüt óta nem sok, a zenekarral kapcsolatos információ jutott el hozzám, így aztán vajmi kevés előzetes mérlegelés társult a Drop Out Of Life-fal történő első ismerkedésemhez. Sok meglepetés nem is éri az embert, a dolgok maradtak a régiben: megvannak a már rögzült toposzok, mint például a fülbemászó, háttérvokálokkal erősen megtámogatott énekdallamok, a gyors tempók etc.; ráadásként pedig továbbra is érzékelhető az állandóan felemlegetett laza közvetlenség, ami igazán szerethetővé teszi a hasonszőrű zenekarokat. Ami a hanganyagot illeti, szépen sorban jönnek a kórusra kihegyezett, vidám szerzemények, amelyek dallamvezetése első blikkre talán egysíkúnak tűnhet, de aztán szépen kijönnek a finomságok, a dallamok pedig befészkelik magukat a hallójáratokba. Ha tételesen kellene kiemeléseket tennem, akkor a Modern Day Love Storyt nevezném ki legragadósabb tétellé, de külön említést érdemelnek a Matchbook méregerős vokáltémái is, vagy akár a My Side of Town, amiből ha lett volna legalább négy-öt darab a Radiosurgery-n, akkor valószínűleg kevesebben kiáltottak volna rá kígyót-békát.

A teljes igazsághoz ugyanakkor az is hozzátartozik, hogy jelen kompozíciók valamivel szürkébbek a 2009-es dalcsokorhoz képest, ami nagyrészt a visszafogottabb hangvétel következménye – a Chad Gilbert (New Found Glory) producelte lemez hangzásvilágának ugyanis kevésbé szerves része az a domináns gitársound, ami a RMAHA fazonját dinamikusabbá szabta. Ha maradunk a NFG párhuzamnál, akkor a Drop Out Of Life leginkább a Coming Home könnyedségét imitálja, ettől függetlenül maximálisan szórakoztató, hovatovább valójában nincs is más célja ezen kívül. Ha valaki csak a cikkek végén lévő összegzésekre kíváncsi, annak bőven elég lehet annyi is, hogy a korongon hallható muzsika úgy is teljesen autentikus pop-punk, hogy nincs mellé hangzatos körítés, és a tagok sem akarnak senkit megvédeni a gonosztól, csupán jól érezni magukat és zenélni. Ez pedig még a „2011 a pop-punk éve” szólam mantrázása mellett is bőven elegendő ahhoz, hogy egy jó lemezről beszélhessünk.

7/10