2013. július 15.
Tracklist:
01. Gather Your Stones
02. Nostalgia
03. Howl
04. Shiver
05. –
06. Wrongdoer
07. Cancer
08. I Wake To See The World Go Wild
09. Gloom
10. Don't Let Them
11. Uncommon Ground
12. Asleep
Műfaj: hardcore punk
Támpont: Black Flag, Ceremony
Hossz: 20:56
Megjelenés: 2013. április 30.
Kiadó: Cobra/Shield/Ruins
Webcím: Ugrás a weboldalra
2010-ben a Ceremony kiadta azt a lemezt, amiről már akkor messziről üvöltött, hogy az addigi életművét agresszív kitörésekből felépítő banda nem fogja tudni megismételni, hiszen a Rohnert Park tökéletesen nyúlt a ’80-as évek örökségéhez, amit rendkívül fogós és baromi hangulatos slágerekben adagolt a mai generációnak. A számítások be is jöttek, a Matadorhoz igazoló bandának nem sikerült a Fucked Up húzása, amivel egy jóval szélesebb réteg számára tették elérhetővé magukat, de egy apró holland zenekar elérte, hogy senki se bánkódjon az egyik legnagyobb amerikai név „elvesztése” miatt.
A négyfős This Routine Is Hell már bőven a Rohnert Park előtt, 2010 januárjában bemutatkozott a The Verve Crusade dalaival, és már akkor az egyik legígéretesebb európai produkciónak tűntek, de azért kellett a két évvel későbbi Repent. Repeat. EP megerősítése ahhoz, hogy igazán feltegye ezt az utrechti bandát a térképre. Az Allan Ginsberg verse után elnevezett második nagylemez, a Howl azonban még így is meg tudta lepni a hallgatót, hiába a nagy elvárások, a Kurt Ballou által végre máshogy producelt album egy 20 perc felé alig nyúló, himnikus bomba lett, ami előzetesen is lemossa az év összes „konkurens” anyagát. Úgy feszül szét az energiától ez a lemez, hogy igazából teljesen középtempós, néhol „lépegetős”, néhol pedig kísérletezős, egészében pedig erősen retrospektív. A gyors tempók relatív hiánya miatt nem lehet lötyögve hallgatni, hiszen a nagy időutazás közben Noam Cohen énekes szövegei maximális odafigyelést kívánnak, ráadásul az egészben van valami olyan zsigeri mozgalmiság, ami ugyan mára sem kopott ki teljesen, de azért elég erősen megmaradt ott, ahol kialakult: a ’80-as években. Ettől a nosztalgikus érzéstől függetlenül azonban ez nem „csupán” egy olyan anyag, ami nagyon szereti a 25-30 évvel ezelőtti lemezeket. Nem, ez a lemez valami olyasmi, mint ami a Black Flaggel a My War B-oldalával kezdődően történt, miközben akár annak is a kivonata lehet, amit a Modern Life Is War tett a modern hardcore punkkal. Bizony, sok zenekar juthat róluk az ember eszébe, ráadásul a szövegeikben ott van Ian MacKaye mellett Morrissey (!), Q-Tip (A Tribe Called Quest) (!!) és Joanna Newsom (!!!) is, de ettől függetlenül (és ez Ballou érdeme is) az egésznek van karaktere, még akkor is, ha a Ceremony nevével eladva is elfogadták volna az emberek. 2013-ban ez az a hardcore punk nagylemez, amit hallanod kell (jól kikerültük a Creemet és a Turnstile-t, ugye?). Nem a Terror, nem a Rotting Out, nem a Defeater, hanem ez a kis, holland zenekar, akik ráadásul még jönnek is Budapestre. 8.5/10 (a képeket Tom Roelofstól loptuk)
