This or the Apocalypse – Dead Years

Tracklist:

01. Hell Praiser
02. Power Hawk
03. In Wolves
04. Americans
05. Hate the Ones You Love
06. You Own No One but You
07. A Damn Moment
08. Gaunt and Fierce
09. Kill'em With Guidance
10. Hard Branch to Snap

Hossz: 42:39

Megjelenés: 2012. szeptember 25.

Kiadó: Lifeforce Records

Webcím: Ugrás a weboldalra

Kétség sem férhet hozzá, hogy a kortárs metalcore egyik legfontosabb alakja a pennsylvaniai This or the Apocalypse. Két évvel ezelőtt nem csak a nemzetközi sajtó, de a rajongók nagy része is egyetértett abban, hogy a Haunt What’s Left letarolta a 2010-es metalcore mezőnyt kitűnő hangzásával, ötletességével és izgalomfaktorával.  A technikai túlburjánzás mellett is képesek voltak remekül összerakott dalokat írni, ellentétben 2010-ben a földrajzilag azonos (Manheim, Lancaster) színterű August Burns Red és Texas In July párossal, akik közül az előbbi a kísérletezés és a kohézió hiányának az áldozata lett, utóbbi pedig nem volt elég intelligens ahhoz, hogy bármilyen ponton is túllépjen önmaga keretein, sőt kifejezetten pocsék lemezzel örvendeztette meg rajongóit. Utóbbi csapat idén javítani tudott, lássuk, a TOTA meg tudta-e őrizni a minőségét?

A harmadik nagylemezéhez érkező zenekar legújabb művét, a Dead Years-t már felfokozott várakozások előzték meg, nem kevés okkal: a banda fűt-fát leígért az égről, ráadásul a Haunt What’s Left képes volt kiépíteni egy bizalomfaktort is a hallgatóval szemben. A mindenkori This or the Apocalypse stílusjegyek és jelzők tudatában így mindenképpen rosszul csengő lett a Dead Years: a zenekar képtelen volt ott folytatni a minőséget, mint amelyet a második sorlemez jelentett. Kivesztek nagyrészt a koncepcióból azok a gyilkolóan technikás és egyben kifejezetten dallamos gitártémák, amelyek a csapat sava-borsát adták, s már csak átmeneti jeleket tapasztalhatunk a dalok között a céltudatos építkezés és az intelligens breakdown-használat terén is. Természetesen nem kell messzemenőkig pánikolni, a srácok most sem írtak rossz lemezt, sokkalta inkább hasonlítható egy tisztes iparos munkához az anyag (I, The Breather-szindróma), amely az első két album jó (és egyben sajnos rossz) tulajdonságait hívatott egybehegeszteni kisebb-nagyobb sikerrel. Ennek köszönhetően továbbra sem egy August Burns Red, Parkway Drive szerelemgyermekkel van dolgunk, noha legalább olyan izzadtságszagúan és unalmasan döngölnek, mint mostanában sajnos Winstonék. A lemez főleg akkor működik igazán, amikor előrántják azokat a bizonyos megmaradt TOTA stílusjegyeket, amelyeket pár sorral feljebb már lejegyeztünk: éppen ezért az egyik legjobb dal a lemezen a nyitó Hellpraiser, de könnyen kapaszkodik hozzá az In Wolves, valamint a banda zenei reperoárában új távlatokat nyitó Americans is, amely a megjelenés óta abszolút fanfavorit lett (nem véletlenül). Ez a tény adja meg a lemez gyengepontját: míg az előző anyagon ott volt a Charmer, Toro, Lamnidae stb., addig itt vadászni kell a maradandó darabokra, sokkal nehezebb megfogni a dalokat, kevésbé rántanak be, ennek pedig a legfőbb oka az, hogy túlságosan is egysíkú (hiába újítottak a hangzáson belül, fejlesztettek szinti-szinten, lásd: Kill ‘Em With Guidance, Hate The Ones You Love). Kiszámítható anyag lett a Dead Years, illeszkedve kicsit a sajnálatos standardhez. Ami viszont nagy pozitívum, hogy valahogy mégis képesek voltak úgy összerakni a középszerű ötleteket, hogy még így is kitűnnek több faktorban is az átlagtól, hallgattatja magát az anyag (még ha az elején meg is illetődik a Haunt What’s Left-hallgató rajongó), és  legalább ha egy kicsit gyengébb dalcsokorral is, de példát statuálnak arra, hogy lehet három különböző, stilisztikailag (hangzás tekintetében érezhetően eltérő) metalcore-lemezt írni. Ez az, ami előtt meg lehet emelni a kalapot 2012-ben.

6,5/10