The Strokes – First Impressions of Earth

A Strokes első lemezével (Is This It — már csak borítója miatt is érdemes vele megismerkedni) végre visszakerült a rokkzene a garázsba is. Az átlagostól maximum külsőségekben elütő srácok valóságos forradalmat indítottak el, sorra jöttek elő az igénytelenebbnél igénytelenebb külsejű csövesek akik a hangszerükön épphogycsak tudnak játszani, és ezzel a hullámmal került felszínre az öltönyös jólfésült zabigyerekekből álló Franz Ferdinand, és társai is. Tehát már csak ennyiért is illik szeretni őket.

Ugyanakkor a Strokes csúnyán beszopta az első lemez által keltett hullámok miatt, hisz előjött Nagy Britanniából a Libertines, ami úgy tűnt, hogy valahogy mindenben alázza a Strokes-t: igénytelenebbek voltak külsőleg, jobb dalokat írtak, Pete Doherty egy nap alatt több balhét csinált Julian Casablancas (jelen kritikám tárgyának az énekese) egész életében, meg ugyebár ebben a zenében kifejezetten előny, ha valaki britnek születik.

Nem tett jót a zenekar helyzetének az sem, hogy a második lemezzel mindenkinek az volt a baja, hogy nem érte el az Is This It szintjét (pedig elérte csak a kritikusok süketek).

Most pedig 3 év szünet után, a csúnya Libertines nélkül visszatértek, és mintha gondolkodtak is volna a stúdiózás előtt, nem csak bementek bebaszva játszani. A hangzás minden eddiginél letisztultabb, sokkal szebben szól minden mint eddig, és a dalok még a legvadabb pillanataikban sem akarják azt sugározni hogy verj szét mindent magad körül.

Kicsit úgy tűnik, mintha megnyugodtak, és felnőttek volna. Jót is tett nekik, a First Impressions of Earth egy teljesen görcsmentes darab, a maga 52 perce sem tűnik soknak, és Casablancas minden egyes dalban hatalmasokat énekel — ja igen, még énekelni is meg próbált tanulni a fazon, ráadásul gitárügyben is labdába rúghat a banda: a Vision of Division-ban egy szerencsére nem túl hosszú szóló hallható, ráadásul van olyan jó hogy még engem, ősi szólóellenest sem zavar.

Sőt, a mindenki által erőltetettnek tartott Ask Me Anything is tetszik valahogy. Az összes dalból süt a lazaság, az ember ugyanúgy érezheti magát elképesztően elvont alteros arcnak, mint igazán kemény macsónk akármelyik dal hallgatása közben. A dallamok, refrének, verzék stb. is mindenhol a helyükön vannak.

Ez persze magával vonja hogy elveszett a spontanitás gyönyöre, de vigasztalódhatunk azzal, hogy a Strokes életművének a csúcsával van dolgunk — a lemeznek nem kell megküzdenie a stílusbeli zenekarok lemezeivel, mert itt most eldőlt a csata: pontozásos Strokes győzelem.