The Story So Far – What You Don’t See

Tracklist:

01. Things I Can’t Change
02. Stifled
03. Small Talk
04. Playing the Victim
05. Right Here
06. Empty Space
07. The Glass
08. All Wrong
09. Bad Luck
10. Face Value
11. Framework

Műfaj: pop punk

Támpont: korai Set Your Goals, The Movielife, Such Gold, Crucial Dudes

Hossz: 29:51

Megjelenés: 2012. március 26.

Kiadó: Pure Noise Records

Webcím: Ugrás a weboldalra

Azt hiszem, nyugodtan kijelenthetjük, hogy 2011 a pop punk éve volt: robbantott a The Wonder Years, kifeszítette határait a Fireworks, visszatért a Yellowcard és megjelent a The Story So Far elementáris erejű debütlemeze, az Under Soil and Dirt. A kaliforniai srácok nagylemezén az volt a fantasztikus, hogy úgy nyúltak vissza a 2006 környékén szárnyait bontogató dallamos hardcore-ba temetkező pop punkig (sőt, kicsit a The Movielife-ig), hogy nem sarkították ki annak jegyeit és képesek voltak megtartani a műfaj főrendbeli hagyományait. Így lehet, hogy sokak számára a The Wonder Years adta az év pop punk lemezét, de a srácoktól elvehetetlen volt az érdem, hogy ők adták ki az elmúlt évek legenergikusabb pop punk hanganyagát. Ez pedig egy olyan tényező, amelyet a What You Don't See dalain sem hagytak el.

Nem is volt kérdés, hogy a Pure Noise Records egy kisebb gyémántra lelt: a zenekar a pop punk társadalom második legtöbbet emlegetett neve lett (AP-címlapot is megéltek már); a The Story So Far kétségtelenül megkerülhetetlen tényező lett azok számára, akik a műfaj kortárs bandái, s úgy önmagában a jelensége, a jelenkor hulláma mélységeit kívánták megvizslatni. A friss nagylemez What You Don’t See-t így közel olyan várakozások előzték meg, mint a TWY új anyagát, ráadásul a hangzás variálása tekintetében egyre több zenekar jelezte kitörési szándékát: Such Gold, Crucial Dudes stb. Egy műfajban briliáns debütöt követően viszont nagyon nehéz kimagasló folytatást készíteni, hiszen nem csak a hallgatóság, de egyben a zenekar is elvárja magától a fejlődést: nos, a The Story So Far zeneileg csak apró lépéseket tett előre, így a What You Don’t See-t elkönyvelhetjük egy biztonsági folytatásnak, a progresszió apró jeleivel. Az Under Soil and Dirtön egy gyenge dal sem volt, viszont itt érzékelni, hogy a srácok nem tudtak mit kezdeni a hype-al történő megfelelés tudatával és születtek olyan tételek is, amelyek a kitöltés érzetét keltik. Ugyanakkor a dalok ugyanazt a receptet használják: a hardcore sodrás és düh kétségkívül védjegye a zenekarnak, így az agresszív tálalásmód és Parker Cannon azok a csomópontok, amelyek a The Movielife, Set Your Goals stb. paneleket átültetik a modern pop punk látóterébe. Hogy mik azok a tényezők, amelyek miatt mégis nagyon jó lemez lett a What You Don’t See? Az elmúlt évtizedben talán egy olyan műfaj sem volt, amely annyi közepes és gyenge lemezt hozott volna, mint a pop punk. Ennek több oka is van. Azonban a The Story So Far az innováció jelét sem mutatta 2011-es nagylemezén, egyszerűen rájött arra, hogy ezt a műfajt őszintén és agresszíven is lehet játszani. A What You Don’t See megtartott minden jó tulajdonságot, amit eddig a srácok magukon hordoztak, egyszerűen a dalok elsőre kevésbé ragadnak (hiába lettek jóval dallamosabbak), emiatt érezheti azt a hallgató, hogy a számok nem érnek fel az USAD legnagyobb slágereihez. Hogy ez miért is működőképes újra, ennek ellenére? A srácok még mindig feszes és energikus zenében utaznak, himnikus pop punk témázások özönlenek a halllgatóra; egyszerűen aki éli a műfajt, azt tökéletesen berántják a What You Don’t See dalai is. Parker Cannon pedig megírta az eddigi legjobb dalszövegeket a banda történetében, az olyan sorok, mint: „I’m the book you always opened but you never read.” – teljesen magával képesek ragadni az embert. Ezen kívül megfigyelhető egy apró, de talán egyelőre kevésbé fajsúlyos tényező is: Parker Cannon elkezdett ténylegesen énekelni, az album vokáltémák terén egy kisebb mamutlépést tett előre, így a dallamosabb betétek ténylegesen társra találtak a torok tekintetében is, amelyet nagy dicséret illet.

A dalok összességében nagyon jól meg vannak írva, a hangulat még mindig a nyári soundtrackek fontos részévé teszi a lemezt; az olyan dalok, mint a nyitó Things I Can’t Change, a Small Talk, a megasláger Right Here, a klipesített Empty Space, a már most fanfavorit The Glass és Face Value pedig garanciát adnak arra, hogy hosszútávon is biztos értéket fog jelenteni a What You Don’t See. Sajnálatos, hogy csak egy nagyon kicsi hiányzott volna a beteljesüléshez, ilyen szempontból talán Steve Klein (New Found Glory) személyében érdemes keresni a csorbát, hiszen az úriember produceri debütálása még csak 2011-ben történt (Man Overboard – Self-Titled), így a tapasztalat hiányos paramétere miatt túl sokat érezhetően nem tudott hozzátenni az anyaghoz. Mindenesetre a The Story So Far újra megmutatta, hogy a legenergikusabb pop punk zenekar jelenleg a színtéren, s ha nem is értek fel az Under Soil and Dirthöz, a What You Dont’t See még így is felülről nézi a legtöbb hasonló műfajú alkotást. Így bőven elégedettek lehetünk. 8/10