The Safety Fire – Mouth Of Swords

Egy ilyen kérdést követően bizonyára mindenki a pontszámra pillant – már ha eddig nem tett volna így –, az alapján pedig úgy tűnik, jó lóra tettünk annak idején. De ez a csapat ismerői számára nem jelenthet a kelleténél nagyobb meglepetést, hiszen az elmúlt egy év nem telt eseménytelenül, ennek eredményeként pedig rengeteget fejlődtek. Nem elég, hogy a legnagyobb múzsáikkal turnézhattak együtt – emlékezzünk csak vissza a Düreres koncertre –, Dez olyan albumok munkálataihoz is köthető, mint amilyen a The HAARP Machine debütálása volt; valamint a gitározásban jártas rajongók körében is komoly státuszt vívtak ki maguknak a legkülönfélébb playthrough videóiknak és a közzétett kottáknak köszönhetően. Na meg persze kellően idióták az internetes szerepléshez. Ezek ismeretében mindenképpen könnyebb komolyan venni a zenekart, ráadásul a Mouth of Swords tételeinek ismeretében mostantól nyugodtan felhagyhatunk a csapat „újoncázásával”. Az első lemez még egy valódi kavalkádként hatott, ahol a kedvenceiktől ellesett megoldásokból igyekeztek kikeverni valami hallgatható és egyedi dolgot. Ugyan már ezek a szerzemények is kellemesre sikerültek, várható volt, hogy a következő albummal már elindulnak a sok közül a számukra legkedvezőbb irányba. Ez szerencsére megtörtént, sokkal inkább a progresszív szemléletet tartották követendő példának, mintsem a mai trendekre jellemző, véget nem érő ritmusszekciók beemelését. Persze nem definiálták újra az alapvető irányokat, ez az egész sokkal inkább az első korong okos továbbgondolásaként írható le. Úgy sikerült egy sokkal egységesebb és szerethetőbb lemezt készíteniük, hogy megtartották a bemutatkozás kiemelkedő tulajdonságait, a gyengébb megoldásokon pedig igyekeztek minél többet csiszolni.

Technikás és összetett témákért természetesen most sem kell a szomszédba fáradnunk, rengeteg érdekes ötletet sikerült belesűríteni a kilenc tétel mindegyikébe. Ráadásul nagyon jól eltalálták a komplex megoldások és az emlékezetes dallamok arányát, így nem megy a zene élvezhetőségének rovására, mégis ellentmondást nem tűrően bizonyítják, mennyire uralják a hangszereiket. Ennek ellenére a Mouth Of Swords viszonylag nagy falat, így az első néhány hallgatás kevés ahhoz, hogy a kellő mértékben kiismerhesse az ember. Az előző lemezt sok kritika érte Sean énekhangja miatt, ami egyébként a többiekhez hasonlóan sokat javult azóta, mégis alapvetően behatárolt a dolog, emiatt ez továbbra is egy buktató maradt. Az énektémák egy része ismerős lehet a bemutatkozásról, de itt is próbáltak új területeket meghódítani; a csordavokálok például helyenként tökéletesen illeszkednek a számokba. Annak idején Tommy Rogers nagyon pozitívan nyilatkozott a csapatról, ennek tagadhatatlan bizonyítékaként a Jagwar tetszeleg, a Between The Buried And Me frontembere egész hosszú vendégszerepet vállalt itt magára. A fentebb említett progresszív szemlélet a számszerkezeteknél érezhető, a számírás terén jelentős fejlődésről tanúskodik az új album. A legkülönfélébb riffek érkeznek egymás után, mégis van egy természetes folyása az egésznek, amit szerencsére csak néhány helyen sikerült megtörni – ilyen a Beware The Leopard vagy a The Ghosts That Wait For Spring kissé hirtelen, kiugróan ható kezdése. A gitártémák jelentős részét uralják a rájuk jellemző tompított darálások, illetve az elszállós, clean kiállások, de helyenként előkerül néhány mély szaggatás is. A lemez első felét a gyorsabb, erőteljesebb témák jellemzik, ráadásul egyből fogós tételeket sikerült ide válogatni; a második szelet már jóval több könnyed részletet tartalmaz, így sikerült minimalizálni a monotonitás érzetét. Ami pedig a legfontosabb, sikerült egy könnyed, mégis élvezetes atmoszférát teremteniük, mindezt erős hangzással kiegészítve, az eredmény pedig magáért beszél: egy modern mentalitással művelt, valódi progresszív korongot kaptunk, ami ugyan még néhány lépéssel az igazi klasszikusok mögött jár, de ha így folytatják, a mai szféra egyik nagy alakja válhat belőlük. 8.5/10