The Rotted – Get Dead Or Die Trying

A Gorerotted régóta hangoztatott zenei és szövegi komolyodása 2008-ra végül odáig fajult, hogy a 11 évvel ezelőtt egy horror-fanatikus, vérben fürdő, sajátos humorú goregrind / death metal bandaként elindult angolok már nem tudtak teljes mértékben azonosulni mindazzal, amit régi nevük képviselt, így a csere mellett döntöttek. Bár ehhez mindenképp hozzá kell vennünk, hogy a korábban is szinte átjáróház-jelleggel működő csapat felállásában már nem sok régi arcot találni, így tulajdonképp teljesen indokolt is volt a változtatás, bár ez a The Rotted inkább illik valami „indie” vagy punk bandához, holott a lemezzel súlyos metalt kapunk az arcunkba.

A hírhedt előd Only Tools And Corpses albumát annak idején elég sokat hallgattam és kedveltem / kedvelem is a mai napig, hála az olyan örökzöld zsengéknek, mint például a címadó, vagy a Fuck Your Ass With Broken Glass; de az A New Dawn For The Deaden már csírájában lehetett érezni a változás előszelét, mely végül idáig vezetett – hosszabb távon nem is tudott annyira megfogni az a 2005-ös Cd, holott nincs gond azzal sem, talán csak furcsa volt a fejlődés esetükben. A The Rotted lemezt meghallgatva hamar kiviláglik, miért is volt szükséges a változás: ugyanaz tűnt el a zenéből és a szövegekből, mint a névből, azaz a gore. A kategorizálás kedvéért jobb híján továbbra is megteszi a death metal, ám ez egy teljesen más banda, más elképzelésekkel, mint a Gorerotted esetében. Itt már nem hallható az a kedélyes gyomorból jövő bugyborékolás és sivítás, mint régen, azok a szerethetően tufa témák is eltünedeztek; a Get Dead Or Die Trying komolyabb, változatosabb és egy-két helyen meglepően dallamos is. Továbbá van benn egy egészséges adag 80-as évekbeli brit punk és hardcore hatás az egyértelmű Carcass lenyomatok mellett, és a grind tempókról sem feledkeztek meg. Megszerkesztettebb, agresszívebb, változatosabb és maibb a The Rotted, kétségtelenül profi és átgondolt munka, de el tudom képzelni, hogy sokaknak pont emiatt fog kevésbé tetszeni.
Jó számokat írni azonban amellett sem felejtettek el, hogy rásegítettek a könnyebb befogadhatóságra (vagy eladhatóságra, ahogy tetszik). A cséplőgép-jellegű gyors Nothin’ But A Nosebleed hamar rögzül a szürkeállományban, s már itt is hallhatunk egy dallamos gitártémát a szigorú riffek és a változatos, közérthető durva vokalizálás mellett. Az album egészére jellemző, hogy mindegyik dalban igyekeztek olyan momentumokat elhelyezni, melyek könnyen megragadnak a hallgató memóriájában – ez sokszor nem feltétlenül dallamokat jelent. A The Howling grind tempójú reszelése a sűrű kiállások és lassabb blokkok miatt kerüli el az egysíkúságot; az A Return To Insolence pedig középtempós, mennydörgő groovy témáival, s egy fogós gitárharmóniával válik erőteljessé.
A Kissing You With My Fists újfent egy agresszívebb dara, érdekes szaggatásokkal átfűzve, meg-megszakítva, keretbe foglalva, s ismét egy olyan jellegű dallamos résszel kiegészítve, melyet a Gorerottedtől nemigen hallhattunk volna. A legpunkosabb tétel az Angel Of Meth, a legváratlanabb húzás pedig az A Brief Moment of Regret volt részükről; mely egy ének nélküli, akusztikus dalocska, fogalmazhatunk úgy is, hogy a The Rotted Planet Caravanja. Szokatlan szám, de egyáltalán nem nevezném rossznak, hallgassunk csak bele a végén azokba a pszichedelikus dallamokba. Utána még nagyobbat üt az egyenesebb vonalú és egyértelműbb The Body Tree és mondjuk a címadó, de rossz dal egy sem került fel a korongra, mindben ügyesen forrasztják össze a kétségtelenül meglévő hatásaikat.

A Ross Russel (Napalm Death, The Exploited, The Wildhearts, Dimmu Borgir) által producelt lemez végére még felkerült a 28 nappal később c. horrorfilm betétdalának The Rotted-féle átgondolásban doomosított verziója, csak hogy megmutassák, a horror iránti vonzalmuk még mindig él, ily módon hátborzongató zárása lett ennek a változatos lemeznek, mely nálam:

8 / 10, lehet vele próbálkozni, de csak óvatosan, a Gorerottedhoz nem sok köze van!

myspace.com/therotted