The Overseer – Rest And Let Go

Tracklist:

01. Fragile Wings
02. Paper Thin House
03. The Structure/The Foundation
04. Finer Fiend
05. Deluded
06. Scarlet Wool
07. Death March
08. The Ferryman, Charon
09. Uproot
10. Give Light To My Eyes
11. Depraved

Műfaj: metalcore, indie

Támpont: Underoath, As Cities Burn, My Epic

Hossz: 34:49

Megjelenés: 2014. március 4.

Kiadó: Solid State Records

Webcím: Ugrás a weboldalra

Számtalan példa mutatja, hogy nincs is olyan nehéz dolga egy nyíltan kópiazenekarnak megállnia a helyét a színtéren, hiszen a rajongók nem veszik sértésnek, hogy nagy kedvencüket fiatal trónkövetelők próbálják meg utánozni, mivel a friss ötletek néha jobb dolgokat eredményezhetnek, mint az "anyabanda" esetében. Persze ez utóbbi csak igen ritka esetben történik meg, egy Underoath-másolatnál pedig igencsak össze kell szedni a gatyót, hogy ne csúfos lebőgés legyen az eredménye, ha a két együttest egymás mellé állítjuk.

Se a Solid State Records, se az Underoath feloszlása nem tudta a The Overseer hírnevét megalapozni, pedig ennél többet nem kívánhatott volna a banda. Az mondjuk nem segített, hogy a We Search, We Dig szinte összes témáját már hallhattuk a “példaképektől”, de a célközönség inkább siratta és nosztalgiázott az Underoath lemezein, mint hogy belemélyedjen a lemez szépségeibe. Pedig egy korrekt kis album volt, mindenféle eredeti ötlet nélkül, de azért jócskán túllépett a sablonmetalcore tengeren. Tudták a srácok, többet kell mutatni ennél a hírnévhez és ez jócskán érződik is a Rest And Let Go-n. A vicc az, hogy még így sem fog senkit sem érdekelni a lemez, ami már csak azért is szomorú, mert ilyen sokrétű színtérösszegző albummal nagyon régen találkoztunk. Itt egy kis As Cities Burn, ott egy kis My Epic, de még a So Long Forgotten-féle kesernyés indie is felüti a fejét a dalokban, az alapvetően még mindig Underoath központú hatásokon túl. Ezekkel pedig kiküszöbölték azt a hibát, ami korábban a vesztüket okozta, hogy nagyon hamar leült a lemez. A dalok komplexek és izgalmasak, amit köszönhetünk annak is, hogy három perc körülire faragták a legtöbb nótát, így ideje sincs a legtöbb számnak, hogy unalmassá váljon. Talán Anthony Rivera vokálja a hab a tortán, aki nagyon széles skálán dolgozik a hangjával, legyen az szenvedős nyöszörgés, kitörő dallamos ének, károgós ordítás vagy épp ordítva éneklés, mindegyik remekül passzol az adott rész hangulatához. Annyi elemből építkezik az album, hogy nem lehet rá sablonként tekinteni, ez pedig óriási szó manapság. Sajnos a megérdemelt figyelmet így sem fogják megkapni, hiszen a Solid State jelenleg a századik Demon Hunter lemezt promózza helyettük, pedig ég és föld minőségben a két banda. Egy esélyt mindenkitől megérdemelnek.

8/10