The NO-MADS egy lengyel thrash csapat, a 80-as évekkel fertőzve meg a jelent, retro érzést keltve és felidézve az egykori egész Európában tomboló és átsöprő thrash metál trendet (ma ugyanennek a hullámnak a lenyomatait érezhetjük, pl. a metalcore színtéren, minden elismerésem annak a csapatnak, aki mondjuk 15-20 év múlva azt a metalcore-t fogja nyomni, amit a mai csapatok játszanak). Visszatérve a lengyel fém brigádra, 99-ben alakultak Katowice-ben, 4 demójuk jött ki, majd első komolyabb anyagjuk 2003-ban jelent meg; No Hush Till Thrash címmel, mellyel a lengyel metál hammer top 10-be kerültek. 2006-ra pedig kijött a Deranged, amiről most olvasol…
Nem kis meglepetést okoztak a lengyelek, mikor beraktam a CD-t, elsőre nem értettem, miért is van olyan fura érzésem, az énekes orgánumának tónusát illetően, aztán kinyitva a bookletet, hamar rádöbbentem, hogy
Sylwia "Alcoholady" Papierska nő, haha (erről a későbbi koncert képek is megerősítettek, bizony nő, nagyon is, haha!).
Részben
Holy Moses érzések keringtek bennem, bár a két énekesnő nagyon más és mást adnak közre, azonban a hasonlóság ennek ellenére megegyezik intenzivitás és brutalitás terén. A
The NO-MADS zenéje alapvetően thrash metál, a német vonalat követve, olyan bandák mentén, mint pl. az
Assassin penge éles riffjei, a
Tankard sörimádó nihilizmusa, a
Destruction és a
Kreator őrölt építkezése, a
Sodom sebessége adta örvény… a vokál éles és reszelős, néhol hörgős, tiszta ének sehol, a dobok pontosak és energiával töltöttek, sok pergővel és cinnel kiegészülve (
Damian "Oskar" Roskosz). A basszus erős és dallamos (
Jędrzej Łaciak), a gitár, pedig megint csak éles, elrejtve magába pár igényes és virtuóz szólót (
Przemysław Latacz). Minden egyes dalról lehetne írni és talán érdemes is lenne, ám ugyanazt kapnánk, amit a fentebb felsorolt zenekarok nevei fémjeleznek. A
The NO-MADS zenéjében éppen az a csodálatos, hogy egyáltalán nem modern (leszámítva a hangzást), megrekedt valahol ’86 és ’89 között, beásva magát a magabiztos thrash támadások fekete földjébe. A szövegek többsége angol (nem is rossz kiejtéssel) és tartalmaz egy német nyelvűt is, ami egy hatalmas oltás. Így ezekre sem térnék ki, mert azt a vonalat követik, amit a felsorolt zenekarok, érdekességek azonban vannak a korongon: a
Thrash Alkoholisation pl. annyira
Tankard és
Sodom vonal egy kis
Accept-el fertőzve, hogy az súlytás, a
False Queens of Metal egy hörgős, nagyon zúzda dal, melynek a vége teljesen
Manowar hatásokkal telítődik fel, vicces és mégis nagyon feszes, durva dal. A
The Caprice kezdése tenór baromkodás, amelyre tipikus klasszikus zenén felnőtt kellemes és profi heavy-thrash témák sorozódnak be, a
Mercyful Hate egy masszív förtelem, a
The Return pedig egy nagyon jól megírt lassú (s részben érzelgős) ballada, itt talán a
Sylwia-nak jobban állt volna a tiszta ének, de így is nagyon jó kis középtempós utazós dal lett, remek építkezésekkel váltakozva.
Aki azt hiszi, hogy
Alcoholady olyasmi, lehet, mint a nálunk egykori
Metallady, az nagyot téved, a
The NO-MADS egy vérbeli profi banda, amely előtt még sok lehetőség áll és alapvetően húz a death metálok felé. Nem hinném, hogy 10 év múlva
Sylwia-nak szánalmas fitneszből kéne megélnie, mint a mi
Bíró Icánknak, haha.
Szóval a lengyel brigád az old school thrash szférába sorolható be, profik, energikusak, jól megszerkesztett dalokkal, jellegzetes vokállal, mely itt-ott a death metál halmazból is merítget… nem a
Tankard féle sör thrash, de nem is a
Kreator szabta vérkomoly halál, vallás, terror… úgy a kettő között féluton egy kis heavy-s poweres, speedes dolgokkal be-bebolondítva.
10/ 9 (Nagyon kellemes hallgatni való az egykori thrash ifjaknak, a ma 20 fölötti, 30-at is elkerülő nemzedéknek — akikből régmúlt emlékekeit varázsolhatják elő, a lengyel thrash mészárosok)
