The Misfits – Static Age

2007-et írunk. 30 éve történt az, ami a rock&roll és a Black Sabbath után új vért fecskendezett a könnyűzenébe, megbotránkoztatva a nyárspolgárokat. Bár maga a műfaj már évekkel korábban kialakult, és több zenekar már túl volt első kislemezén, a punk nagy éve 1977 volt, amikor kétségkívül korszakalkotó nagylemezek sora jelent meg.
Ezek a lemezek hatással voltak szinte az összes zenei stílusra, sokszor egészen nyilvánvaló hatásokat, olykor nyúlásokat fedezhet fel az ember, ha tisztában van azokkal, amik ekkor születtek.
Kevés zenekartól loptak olyan pofátlanul ötleteket, mint az amerikai Misfits-től. Se szeri, se száma azoknak, akik bevallottan a hatása alatt állnak ennek a bandának. Innen indult Glenn Danzig, a gótikus rock egyik első képviselője, maga az együttes pedig horrorból építkező világával, kinézetével, gyors, agresszív, fogós dallamokban gazdag zenéjével utat mutat nemzedékek számára immár 30 éve.
Klasszikus lemezeiket már a kezdetekkor megcsinálták, ezekből emelkedik ki, ha nem is toronymagasan, a Static Age. Talán azért, mert 1977-hez kötődik (1977-es kislemezeik újra felvett verziói, de csak 1997-ben jelent meg hivatalosan), de talán azért is, mert nagy számban tartalmaz olyan dalokat, amik a korai punk meghatározó kislemezein kaptak helyet. Persze a klasszikus éra többi albuma is bővelkedik kiemelkedő pillanatokban, gondoljunk csak a Die Die My Darling című kislemezre, vagy épp a Halloween-re. Közvetve rengeteg helyen lehet találkozni manapság velük, külsőségeiket rengeteg mai emo/hc/punk zenekar másolta le, formálta saját képére, zenéjük úgy szintén itt jelentkezik hatásként a legszembetűnőbben. Követőik közül kétségkívül legismertebb a szintén amerikai AFI, de a fiatalabbak és ismertek közül a My Chemical Romance is sokat köszönhet nekik.
Maga a Static Age klasszikus, az elsőtől az utolsó hangig. Klasszikus punkhangzású számok sora, mint a Static Age, a TV Casualty, vagy a dallamosabbSome Kinda Hate, ahol Danzig végre nem csak üvölt, hanem valóban énekel ördögien gonosz, Jim Morrison-t idéző hangján.
Kétségkívül a legismertebb szerzemény a Last Caress, rengeteg feldolgozást ért meg, de az eredetit senki se tudta felülmúlni. Örökérvényű riffek, 3 akkordból felépülő halhatatlanság.
Teljesen minimál hangszerelésű a Return of the Fly is, ebben rejlik szépsége, a slágeresebb Hybrid Moments is ezzel hódít. A szövegeket nem kell vészesen komolyan venni, semmi anarchia, csupán B kategóriás horrorokat idéző klisék, de akkor ez eredetinek hatott.
Meglepő módon, bár az ilyen korai punklemezek nem túl változatosak, elég szegényes a zenészi kelléktár is, gyakorlatilag ugyanazokra a riffekre, akkordokra épül minden, a másfél percet csak ritkán túllépő dalok egy percre sem tudnak unalmasak lenni a sokadik hallgatás után sem.
Így vagyok a We Are 138-el is, gyors nóta, egyszerű, könnyen megjegyezhető.
<object width=”425″ height=”350″><param name=”movie” value=”http://www.youtube.com/v/LV3uuIKkINY”></param><param name=”wmode” value=”transparent”></param><embed src=”http://www.youtube.com/v/LV3uuIKkINY” type=”application/x-shockwave-flash” wmode=”transparent” width=”425″ height=”350″></embed></object>
Épp mint a Teenagers from Mars, a slágeres refrénjével.
A meglehetősen hosszú, majd 5 perces Come Back kissé kilóg a sorból, lassabb, rockosabb, kicsit a protopunk zenekarokat, Stooges-t, New York Dolls-t idéző hangzással.
Visszatérnek aztán a pörgős instant slágerek, a táncolható Angelfuck (megnézném, amint a Megatáncban erre rokiznak, haha!)
Ismét egy meghatározó szerzemény, a Hollywood Babylon hangzása később a Dead Kennedys-nél is visszaköszön, semmi bonyolult, halálegyszerű dobalapok, pár hangból összedobott témák.
A következő két nóta, az Attitude és a Bullet gyors rock&roll csattogó basszussal, reszelős gitárokkal, épp csak a másfél percet itt is meghaladóan.
A zongorás Theme for a Jackal kicsit vontatottabb, elszálltabb, a She egy már-már Ramones-i surf-rock/punk elegye, a Spinal Remains tipikus oldschool punk, a befejező In the Doorway pedig egy éneklősebb dal.
30 év távlatában is hibátlan, lehet utálni, lehet szeretni a punkzenét, és ezt a lemezt, jelentőségét bárki kénytelen belátni, a Misfits nélkül sem lenne minden ugyanaz, ami, és ehhez mérföldkő a Static Age összes felvétele.

10/10.