The Haunted – Unseen

Tracklist:

01. Never Better
02. No Ghost
03. Catch 22
04. Disappear
05. Motionless
06. Unseen
07. The Skull
08. Ocean Park
09. The City
10. Them
11. All Ends Well
12. Done

Hossz: 42:23

Megjelenés: 2011. március 29.

Kiadó: Century Media Records

Webcím: Ugrás a weboldalra

A részben az At The Gates romjain alakult The Haunted mára a modern thrash metal egyik vezető, ezzel együtt talán legmegosztóbb csapata is lett. Egyrészt azért, mert még a stílus szerelmesei közül is vannak rengetegen, akik nem értik, mire az a relatíve nagy felhajtás a banda körül. Másrészt ha egy lemezt kéne kiemelni, valószínűleg heves viták alakulnának ki, és hiába jobb, sokszínűbb énekes Peter Dolving, a Marco Aroval készült lemezek bizony ugyanolyan versenyképesek lennének. Egy dolog viszont biztos: sosem lehetett őket egyhelyben toporgással vádolni, ezen pedig kéretik a kiadványok közti apró lépcsőket, valamint a stílussal járó, alapvetően szűkre szabott határok feszegetését érteni, nem pedig az egy lemezen belüli esetleges stagnálás kikerülését. Ezek után talán nem is lenne annyira meglepő az Unseen, mégis már felületes barátkozás alatt borítékolható, hogy tömegesen fognak elfordulni a bandától, és talán ugyanennyien találnak majd új kedvencre bennük.

Idei albumukkal a svédek egyszerre léptek új és ismerős területekre. Új, mert rengeteget vettek el a hazai ízekből, és adtak hozzá szokatlan, műfajidegen elemeket. Ismerős, mert talán a 2006-os The Dead Eye után kevésbé lett volna váratlan ez a lépés, hiszen ott már mutattak valamit ebből a kísérletezésből, még ha másképp sült is el az egész. Akkor egy, a hangulati elemekre minden addiginál – hangszeres és ének részről egyaránt – jobban építő, Dolving szavaival élve: “skizofrén” anyag született. Ha csupán a technikai megoldásokat vesszük figyelembe, az Unseen egyértelműen ezen a nyomon halad tovább, de egy sokkal letisztultabb és közérthetőbb formában, ugyanakkor ha az érzelmi töltetét nézzük, pontosan ellentéte annak.

A Never Better szűk első fél perce elhiteti velünk, hogy itt még sok szög lesz a fejünkbe verve, de aztán jön a refrén és vele együtt az értetlenkedés. Igen, Peter Dolving tisztán, dallamosan énekel, ám ezúttal nem a szenvedős hangján. Lehet kommerszséggel, meg a mainstreambe való vágyakozással dobálózni, de igazából nem érdemes, mert mindezek ellenére egy gyökereiben teljesen Haunted-ízű dalcsokor van terítéken, valamint aki ismeri egy kicsit is őket, annak meg sem fordul a fejében ilyesmi. A No Ghostot már kihozták egy élő felvétel formájában korábban, és ha eddig nem volt elég meggyőző, ezzel és a következő Catch 22-val már tényleg búcsút mondhatunk a debüt album lendületének és a Made Me Do It szenvedélyének is. A Motionless kicsit még villant a Revolveres időkből, svédes-középtempós verzéi az All Against Allt idézik meg, valamivel szelídebb formában, ezzel is mutatva, hogy azért teljesen nem vetkőztek ki magukból. A címadó szellősebb témái is rendkívül magukkal ragadóak, ahogyan itt kezd körvonalazódni az is, mennyire ügyes a dalok és egyben az album felépítése is. Az Ocean Park pedig egy lecke minden csapatnak: így kell egy tökéletes átvezetőt írni, emellett remek felvezetése a The City kezdésének is. A Themnél az a furcsa érzésem támadt, hogy felfért volna az 5 évvel ezelőtti kiadványra is, de mégiscsak jó helyen van itt, ezzel erősítve a két album közötti kapcsot, és játszik a már említett érzelmi ellentétekkel is (biztos nem szándékos a részükről, de az említett lemezek borítóinak hideg/meleg színvilága is nagyon találó). Végül a Done lassú és súlyos zárásával lesz teljesen egész a történet, ami után sem többlet-, sem hiányérzete nincs az embernek.

A refrénekre, leállásokra és az egész albumra igaz, hogy nem elsőre fog működni igazán, amit talán felesleges is hangsúlyozni, de a manapság divatos megoldások mellett kissé ijesztő lehet a stílus ilyesfajta kibontakoztatása, így könnyen feledésbe merülhet. Akinek nincsenek hatalmas elvárásai velük kapcsolatban, vagy meg akarja menteni magának az albumot, annak egy merőben más és nyitott hozzáállást kell tanúsítania, mert a csapat is ezt tette, és egyáltalán nem lett rossz a végeredmény. Személy szerint sokkal inkább díjazom ezt az irányt, mint ha kapnánk még egy vagy több Versust, miközben egyik szemem sír, a másik nevet.

8/10