The Haunted – The Dead Eye

Régi skandináv metal rajongó vagyok, korábbi együttesük miatt pedig a Björler fivérek munkássága a The Haunted-ben sem kerüli el a figyelmemet. A csapat eddig már 4 erőteljes, izmos thrash anyagot tett le az asztalra, tele gyors dalokkal, és kitűnő hangszeres játékkal. Sokakkal egyetemben, én is kíváncsi voltam, mit hoz 2006, és milyen lesz a folytatás.
Szokatlan megoldással, instrumentális intróval kezdődik a lemez. Jellegzetes skandináv dallamok jönnek szépen sorban, majd már árasztanak is el bennünket a Flood a Björler fivérek jellegzetes riffjeivel. Peter Dolving sem okoz meglepetést, a dal sem, tipikus The Haunted zúzda, bár a belassuló refrén kissé szokatlan. Összességében kellemes dalocska, de hiányzik belőle a tempó, a keménység, a végére már teljesen balladai hangvételűvé váló dal kissé megrémiszt. Ha a világot nem is, a mundér becsületét megmenti a Medication, ami már az,a mit szeretünk tőlük. Gyors aprítás, Dolving a megszokott intenzitással köpködi felénk mondandóját. Csak tudnám a végére miért kell a tempóból itt is visszavenni, nehogy már ne lehessen hajat lóbálni kitörő lelkesedéssel és nyakkal röpke 3 percig se!?!
Gitárkímélő, főleg basszusra alapozó nyitánya sem nyűgöz le a Crowning-nek, mint ahogy az egész dal is teljesen jellegtelen, hiányzik belőle a kapaszkodó, egy fogós téma, és a dallamos énekű átvezetők sem kimondottan tesznek jót. Nem rossz szám, de legyünk kritikusak: ilyennek kell egy The Haunted-nek lennie?
Dallamos énekkel kísérletezik Peter a Reflection-ban is, és bár a lelkét is kiüvölti egyes részekben, ez sem az, amit vártam, a szám lágy, rock-os kezdése sem mondhatnám, hogy magával ragadott.
Megtévesztő aprítással ugrik nekem a Prosecution, végül a tempóból csak visszavesznek, de ezúttal nem baj, a középtempós refrén is telitalálat.
A régi fanok egész biztosan visítanak majd a Fallout-tól, a verzék dob+basszus témái és az ismét előkerülő dallamos, halk ének meggyőződésem szerint nem nyeri majd el tetszésüket.
A fogós alaptémára építkező Medusa-t is legyűri Dolving éneklési kényszere, lássuk be, ennek a zenének sem a dallamos ének, sem a lassú tempók nem állnak jól.
Tipikus neo-thrash a Shifter, amolyan Haunted-es, a szélsebes tempók gyilkolnak, a duplázós közepek őrölnek. Szokatlan a Cynic is, egy thrash-es, skandinávos modern metal tétel, kicsit olyan, mintha a Deftones-szal kevernénk az együttes muzsikáját. Azt mondanám, nem rossz. Ezt a vonalat viszi tovább a Failure, csak talán az alapriff még jobban emlékeztet a Sacramento-i ötös hangzására, maga a dal is ezt az érzést kelti bennem.
A végére ismét összeszedik magukat, a Stain egy igazán király kis dalocska, a középső belassult, suttogós átvezető pedig kitűnően előkészíti a terepet a befejezéshez, és itt hangzik el az, amiért Björler-éket annyira szeretjük, igazi svéd gitárszóló, amiből, őszintén szólva, kevés van a lemezen.
A végső Guilt Trip is lassan zakatol előre, de ezúttal ismét megvan a kellő fogósság a dalban, hogy kiemelkedjen a lemez elején hallható lassabb tételektől, és méltósággal zárja a lemezt.
Kemény dió az új The Haunted. Első, sőt sokadik hallásra is furcsának hat, hogy már csak nyomokban van jelen a sokáig jellemző szélsebes tempó, és emellett dallamos énekkel is próbálkoznak. Nem rossz lemez a The Dead Eye, de sajnos ezúttal szerintem alulmarad a korábbi remekművekkel szemben. Ennek ellenére ez még mindig egy kiváló északi metal anyag, és idővel talán beérik.

8/10.