The Draft – In a Million Pieces

Évekkel ezelőtt valósággal letaglózott a Hot Water Music hatodik lemeze, a Caution. Érzelmes, nem csöpögős, jó értelemben vett emocore, punkos lendülettel és igazán király zenével. Ebben a műfajban azóta sem hallottam jobb lemezt, a remek zenészeknek sikerült igazán egyedivé formálniuk. Sajnos a banda idén tavasszal feloszlott az egyik énekes/gitáros távozása miatt, de szerencsére a többiek nem adták fel. Tiszta lappal nyitottak, és máris itt a The Draft, ami tovább viszi a HWT örökségét.
Az In A Million Pieces, akárcsak a kései HWT lemezek, az Epitaph-nál jött ki. Ennek megfelelően a hangzás rossz már nem lehet, és nem is. Persze ez csak az érem egyik oldala, de lássuk, a másik oldal miből van.
Lassan megnyugszom, a New Eyes Open első hangjaitól kezdve meggyőz, ahogy meghallom Chris Wollard kissé rekedtes hangját, és a csak a rájuk jellemző dallamokat. Hogy ne ismételgessem magam túl gyakran, aki nem ismerné őket, tudni kell, hogy refrének terén mindig is erős volt a társaság, gyakorlatilag minden szerzeményük vidáman táncolva együtt énekelhető. Nincs ez máshogy most sem, remek felvezetés a lemezhez.
Lassú dal a Lo Zee Rose a merengősebb, érzelmesebb fajtából. Lágy basszusfutamok kísérik a háttérben Chris-t, míg végül jön a kórusban énekelt refrén.
És most nézek. A Let It Go ugyanis jó kis ska betéttel nyit, amit tőlük még nem hallottam. Végül egy lendületes rocknóta kerekedik belőle, a gitárosok tehetségéből is kapunk ízelítőt, nem csak a kellemes dallamokat hozzák, hanem egy kis szólózás is megfér a háttérben.
Punkosan indul az Alive or Dead, és az is marad, punksláger, ezen az úton halad tovább a Bordering is, kicsit lassabban. Természetesen elsőre megragad az ember fejében.
Az Impossible megkísérli a lehetetlen, unalomba fullasztani a lemezt, hisz ez is egy a korábbiakhoz hasonló tempójú, hangulatú nóta. De nem sikerül, megvan a maga karaktere, mint minden dalnak a lemezen, nincs töltelék.
Teljesen más hangulat a tört ütemű Wired. Feszes, pattogós rocknóta, néha szaxofonnal a háttérben, majd ismét a punkos lendületé a főszerep, a Now What I Wanna Do egyenesen a remek Caution lemezt idézi, csordavokálokkal.
Rövid pihentető az All We Can Count On, lassú, szinte andalító melódia. Felpörget ezután a Out of Tune, igazi rock&roll, Wollard szólójával. Kissé szigorú riffeléssel kezdődik a Longshot, érzelgésnek nyoma sincs, ez most vegytiszta punkrock, a jobbik fajtából.
Az utolsóként felcsendülő The Tide Is Out is a húzósabb tételek közül való, tökéletes lezárása az albumnak.
Aki szerette a Hot Water Music-ot és a hasonló zenekarokat, garantáltan nem fog csalódni, aki a fülbemászóan dallamos punkzenéket részesíti előnyben, annak is tökéletes választás a The Draft bemutatkozó albuma, és mindenkinek, aki azt hiszi, hogy az emocore a sablonos dallamok, öngyilkos hajlamok és önsajnáltatások műfaja. Garantáltan többszöri újrahallgatás a vége!

9/10.