The Devil Wears Prada – Dear Love: A Beautiful Discord

Tracklist:

01. The Ascent (1:09)
02. Gauntlet Of Solitude (2:41)
03. Dogs Can Grow Beards All Over (3:29)
04. And The Sentence Trails Off... (4:13)
05. Rosemary Had An Accident (5:09)
06. Redemption (0:51)
07. Swords, Dragons & Diet Coke (4:06)
08. Who Speaks Spanish, Colon Quesadilla (3:58)
09. Texas In South (6:08)
10. Modeify The Pronunciation (4:35)
11. Salvation (3:36)

Hossz: 39:55

Kiadó: Rise Records

Webcím: Ugrás a weboldalra

A daytoni illetőségű zenekar első EP-je 2005-ben jelent meg Patterns Of The Horizon címmel, jelen kritikám tárgya pedig az első teljes albumuk. Ez a kijelentés kicsit sántít, ugyanis az EP 7 dalának újra felvett változataival van dolgunk, ehhez csaptak hozzá a srácok 2 új szerzeményt, s így duzzadt nagylemez hosszúságúra a mű.

Mint már említettem az együttes ismertetésénél, a játék neve metalcore, de nem a megszokott formában. Nincsenek göteborgi dallamos gitártémák, és a dallamos éneket sem viszik túlzásba, ellenben vannak sulyok riffek, brutális hörgés/üvöltés és érdekes szintetizátortémák. A The Ascent rövid bevezetése után valósággal berobban a Gauntlet Of Solitude. Rövid, de ütős szám, nagyszerűen indítja a lemezt, és a közepén elhelyezett szintis “pihentető” után egy lassú őrléssel fejezik be a számot.
A Dogs Can Grow Beards All Over -ben mániákus, szinte death metalos tekerések váltakoznak középtempós, illetve kimértebb részekkel, és itt bukkan fel először dallamos ének, melyet az egyik gitáros, Jeremy DePoyster szolgáltat, nem is rosszul. Szárnyaló hangja tökéletesen ellensúlyozza a durvább vokált. Következik az And The Sentence Trails Off…, mely a csapat összes védjegyét felvonultatja, s az album egyik legfogósabb szerzeménye, a végén pedig nagyon durván hangzik az űreffektek versus elnyújtott hörgés kombó. Kissé zaklatottan indít a Rosemary Had An Accident , de egy fél perc után lenyugszik, ám ez sem tart sokáig, később ismét felgyorsul a szám.

Ez a csapat talán legnagyobb erőssége: nem nyúznak egy témát perceken keresztül, minden egyes szám sok-sok kis részből épül fel, ám ezek a részek képesek egy kerek egészet alkotni. Ismétlődő részek alig-alig akadnak, de ez jól van így, az a veszély, hogy csak a sokadik hallgatásra marad meg valami emlékezetes a hallgató agyában, nem áll fenn, ugyanis a srácok jól összerakták a nótákat, és mindegyikbe sikerült belecsempészniünk fogós momentumokat. Erre nagyszerű példa a Swords, Dragons & Diet Coke , mely végig izgalmas, hihetetlen energia van benne. A szintetizátor sokat dob rajta, és a végén lévő megfordított effektek is hatásosak. A szintitémák amúgy nem lettek túlpörgetve, ahol vannak, oda tökéletesen illenek is. A Who Speaks Spanish, Colon Quesadilla nem emelkedik ki különösebben a mezőnyből, korrekt szám, semmi több. Az album leghosszabb dala a Texas In South , de ennek ellenére végig élvezetes, különösen erős lett a vége felé elhelyezett, teátrális szintialáfestéssel és tiszta énekkel támogatott rész. Mire a furcsa című Modeify The Pronunciation -höz érek, a figyelmem általában már kissé lelankad, ráadásul ezt a nótát érzésem szerint el is nyújtották, de ez már csak az én kukacoskodásom.

A dalszövegeken erősen érződik a banda keresztény szellemisége, bár ez manapság már nem számít újdonságnak ebben a műfajban(sem).Az outro-ként funkcionáló Salvation a végén lévő üvöltözés ellenére nyugisan zárja a majd 40 perces lemezt, melynek meghallgatása után konstatálhatjuk, hogy bár a The Devil Wears Prada legénysége nem váltotta meg a világot, de sikerült egy élvezetes, nagyszerű lemezt letenniük az asztalra ebben az igencsak telített műfajban, nem pedig egy újabb sabloncore albummal lettünk “gazdagabbak”.

10/9