The Devil Wears Prada – Dead Throne

Tracklist:

01. Dead Throne
02. Untidaled
03. Mammoth
04. Vengeance
05. R.I.T.
06. My Questions
07. Kansas
08. Born To Lose
09. Forever Decay
10. Chicago
11. Constance
12. Pretenders
13. Holdfast

Hossz: 40:49

Megjelenés: 2011. szeptember 13.

Kiadó: Ferret Music

Webcím: Ugrás a weboldalra

A tavalyi esztendő nagy dobása volt a The Devil Wears Prada ötszámos EP-je, a Zombie. Hangulatában, megszólalásában és összhatásában is egy gyilkos pakkot adtak ki a kezeik közül a srácok. Ezt követően pedig nem sokat ült a babérjain a banda, és Adam D producerkedése mellett rögzítették negyedik nagylemezüket Dead Throne címmel. Az előzmények ismeretében az elvárások igencsak magasak voltak, valamint az is kérdéses volt, hogy mennyire fog érvényesülni a Zombie hatása az új, egész estés 'Prada albumon.

Rögtön a címadó dallal indul a korong és lényegében minden lényeges információt leszűrhetünk az eddigi leghosszabb (és egyben legunalmasabb) TDWP művel kapcsolatban. Egyértelműen a Zombie vonala marad a legmeghatározóbb hatás, de itt sajnos nem hogy meghökkentő elemek, kísérteties (vagy egyáltalán VALAMILYEN) hangulat, de még ötletesség se nagyon üti fel a fejét. Az EP-n remekül kihasznált szintivel szemben itt jóval kevesebb (és emlékezetesebb) szerephez jut James Baney, ami számomra mindenképp csalódás. A mázsás sound ugyan elsőre kellemesen simogatja a hallójárataimat, de idővel ez sem mentheti meg az unalomban fuldokló, indokolatlanul sok dalt tartalmazó gyűjteményt. Féltávon érkezik a spoken word betéttel megtámogatott instrumentális Kansas, ami azért is fájdalmas tény, hiszen ezután még további hat szám vár ránk, amikkel kapcsolatban ugyanúgy nem tudnék semmi kiemelkedőről beszámolni. Tim Lambesis (As I Lay Dying) vendégeskedése a Constance-ben is csupán statisztikai jelentőségű.

Az összes dal játékideje 3 perc körül mozog, de nem igazán sikerült fogós elemekkel telepakolni a nótákat. A metalcore-os vágták, és a breakdownok is nyom nélkül mennek el mellettem. Sajnos a nagyszerű EP-t követően ismét azon érdektelen zenekarok státuszába esett vissza a zenekar a szememben, ahova a With Roots Above And Branches Below lemezzel kerültek. Ugyan elsővonalas rajongó sosem voltam, de korai munkáik, és a tavalyi kislemez hatására én bíztam egy ütős nagylemezben. Egy olyan nagyszabású folytatást vártam, amiben az első két lemez legjobb elemeit vegyítik a Zombie apokaliptikus brutalitásával. Ehelyett viszont sajnos csak egy újabb stílusgyakorlatot hallhatunk, amiben amúgy sem szenvedünk hiányt napjainkban.

Arról nem is beszélve, hogy Mike Hranica, a csapat frontembere közben olyanokat nyilatkozott le, hogy a banda korai időszakában nagyon buta, egyszerű muzsikát játszott, amitől mostanra sikerült elmozdulni egy pozitív irányba, érett, okos, kreatív zeneszerzőkké válva. De persze az elmaradhatatlan klisét is sikerült ellőni, miszerint ez a mostani a lebrutálisabb és legjobb Prada anyag. Ugyan nem egy bűnrossz zenéről beszélünk, valamint a banda elvakult fanatikusai nyilván így is szeretni fogják a Dead Throne-t, de objektív fülekkel hallgatva ez sajnos csak egy mézes-mázas nagy lufi, amiben keresve se találunk túl sok valódi értéket.

4/10