The Classic Crime – Phoenix

Tracklist:

01. One Man Army (Intro)
02. You and Me Both
03. Young Again
04. Beautiful Darkside
05. Heaven and Hell
06. The Precipice
07. Let Me Die
08. Glass Houses
09. Dead Rose
10. Painted Dreams
11. What I’d Give Up
12. City of Orphans
13. I Will Wait (Outro)

Hossz: 52.21

Megjelenés: 2011. augusztus 14.

Kiadó: Goomba Music

Webcím: Ugrás a weboldalra

A Matt MacDonald vezette The Classic Crime a 2006-os bemutatkozó nagylemeze után az alternatív rockbandák jól ismert lejtőjén indult el, hiszen se a The Silver Cord, se a Vagabonds nem tudta hozni azt a sikert, amelyet az Albatrossal sikerült elérniük. Pedig egy igazi kultusz épült köréjük, köszönhetően Matt igen karakteres vokáljának, amely sajnos képtelen volt megmenteni az unalomba forduló rockdalokat a süllyesztőtől. A harmadik albumot követően ki is adta az útjukat a Tooth And Nail Records, így a kissé névtelennek tűnő Goomba Music kiadóval karöltve, de leginkább saját erőből összedobták a banda életének egyik legfontosabb kiadványát, amelyen "végre azt csinálhatják, amit szeretnének".

Ez azért is fontos, mivel a néhány éve a Warner keze alá kerülő T&N híres arról, hogy kíméletlen megkötésekkel engednek ki lemezeket, sokszor nyúlnak bele a kész szerzeményekbe, illetve sokan a Sent By Ravens feloszlását is a kiadó számlájára írják. Ezért is tartható a legfontosabb kiadványnak a The Classic Crime életében a Phoenix, hiszen több évnyi “börtön” után végre újra szárnyalhatnak zeneileg. Szinte minden albumukon előkerültek a sötétebb hangulatú rocknóták, amelyek egyértelműen a csúcsai voltak a lemezeknek, ám ezeket túl sokszor váltották a pattogós, vidám ütemek és dallamok, amelyek valahogy sehogysem passzoltak az összképbe. Ezt sikerült leküzdeniük az új lemezzel, amelyen ha a szövegek nem is teljesen sugározzák azt a melankolikus világot, amit a dalok képviselnek, mégis egységesnek hat az album és bőven élvezhető marad még úgy is, hogy a játékidőt most sem szabták szűkre. Ez pedig azért is nagy teljesítmény, mert nem azzal a hangzással érik el ezt a hatást, amit a manapság mainstream rocknak csúfolt, de főként a régebbi hard-rock témákból építkező bandák használnak főként, hanem egy jóval modernebb, letisztultabb, már-már populárisabb megszólalással. Ezzel együtt a gitártémák is ötletesebbek lettek, bár ebbe többet nem kell belelátni, mint ami, hiszen eddig sem hallottunk semmi olyat a hangszeres részről, amire érdemes lenne felkapnunk a fejünket, itt azonban sokszor ad egy kis plusz löketet Robert Negrin finom belekontárkodása a dalokba. A lemez végére azért egy kicsit mindenki elfárad és ha mást nem is, ezt megtanulták a nagykiadós évek alatt: a lemez elejére kell a jó dalokat pakolni, az első benyomás és az emberi türelmetlenség kiküszöbölésére. A halványka remény tehát, hogy képesek lesznek valaha egy Albatross szintű nagylemezt csinálni most megvalósulni látszik, hiszen egy kevés üresjárattal megáldott, kiváló rockalbumot tett le az asztalra a The Classic Crime, akik remélhetőleg a kiadó markából kimászva a jövőben is képes lesz ilyen szintű zenét produkálni.

7/10