The Black Dahlia Murder – Ritual

Hatalmas lelkesedéssel vártam az új albumot, pláne az előzőlegesen közzé tett Moonlight Equilibrium meghallgatása után, de gondolom ezzel nem vagyok egyedül. Majd ezt újabb nyílvános trackek követték, és úgy voltam vele, hogy szinte hibátlan, amit eddig hallottam. Aztán eljött a napja, hogy magát a teljes rituálét is meghallgathattam, és hírtelen vegyes érzelmek kezdtek el kavarogni bennem. Egyrészt örültem az új számoknak, másrészt pedig meglepett, és értetlenül álltam a tény előtt, hogy ez bizony nem darál be azonnal. Az eddigi ‘Dahlia albumok szinte mindig az első hanggal képesek voltak megvenni, itt viszont több nekifutás kellett a számok megértéséhez. Sokat gondolkodtam rajta, hogy mitől van ez így, de csak arra jutottam, hogy képtelen vagyok hirtelen feldolgozni azt, hogy a srácok igyekeznek feszegetni zenei korlátaikat, és így sokkal több kísérletezést engednek meg maguknak, mint eddig bármikor. Utánaolvasva a dolgoknak, kiderült, hogy a Ritual írása során a zenekar pályafutása során először nem Brian Eschbach volt az egyedüli dalszerző, a feladatkört megosztotta Ryan Knighttal is. És itt éreztem meg, hogy ez mennyire rányomta bélyegét az egész albumra. Ugye azt már mindenki tudta, hogy a Deflorate-en is Ryan gitározott, de magába a dalok írásába még nem volt akkora mértékű beleszólása, mint most a Ritualon. Brian bevallása szerint teljes munkamegosztás volt közöttük, és a számok is ötven-ötven arányban álltak össze. Ezt pedig a kész dalok is visszaadják. Minden számnak megvan a maga ‘dahliás része és az a plusz, amit Ryan adott az egészhez. Persze nem ennyire jól elkülöníthető a két világ, sikerült kohéziót teremteni a dalokon belül, na meg Ryan sem feltétlenül Pap Rita-feldolgozásokat gyártott a The Black Dahlia Murder előtt. És ha már az előzetes munkássága is ezáltal szóba került: ugye tudjuk már, hogy hősünk az Arsis sorait erősítette, és a Ritualon ezt hallani is. Sok apróbb megoldás emlékeztet a régebbi Arsis-lemezekre, és a szólók is árulkodnak emberünk előéletéről.

Ezek együttese juttatott el odáig, hogy már mindegyik szám képes lekötni, annak ellenére, hogy a kezdeti hallgatások során volt nem egy olyan téma, számrészlet vagy akár komplett dal is, amit erősen töltelék jellegűnek éreztem. Ebben sokat segített a tudat is, hogy az album egy témakört ölel fel, és tudatosan konceptalbumnak készült. Tehát a korong gyengébbnek gondolt pillanataiban is eszembe jutott, hogy ez is célt szolgál, és így a hangulata mentette meg azokat a részeket, ahol éppen nem a zene dominál. Ezt a hangulatot csak tovább fokozzák a vonós betétek, illetve az akusztikus gitár jelenléte is, és ezek együttese tényleg képes azt a misztikus, illetve okkult légkört megteremteni, ami egy rituálé elengedhetetlen kelléke. A szövegeket még sajnos nem volt időm behatóan tanulmányozni, de néhány számra ránézve Trevor most sem hazudtolja meg magát.

httpv://www.youtube.com/watch?v=pUCElzV_IM8

A Ritual egy kicsit más jellegű ‘Dahlia album lett, mint az eddigiek. Nem a jól bevált recept alapján fogtak neki számokat írni, inkább belevágtak újabb dolgok megvalósításába. Be kell látnunk nekünk is, hogy akármennyire jó számokat írtak eddig is, ha ugyanígy ismételgetnék magukat, előbb-utóbb szörnyen unalmassá válna a dolog. A Ritual tehát nem egy Nocturnal, de így is egy remek iránymutató album, ami további csiszolódás után (gondolok itt a két gitáros témáinak összehangoltságára) úgy gondolom, egy nagyon érdekes folytatást fogunk kapni. De ez még remélem messzebb lesz, nem vagyok a kapkodás híve.

8.5/10