The Arcane Order – In The Wake Of Collisions

A második nagylemezéhez érkezett dán The Arcane Order neve ismerősen csenghet egynéhány olvasónak, hisz a banda a honfitárs Raunchy énekesét, Kasper Thomsent is a soraiban tudhatja, ám nem csak e tény említhető meg az erényeik közt. A Kolding-i csapat a 2000-re datálható indulása óta saját stílusa kialakításán dolgozik, melynek alapját a modern hangzásba csomagolt thrash / death riffek, többnyire szélsebes tempók, erőteljes billentyűk, és a Death Pop Romance című Raunchy CD-t feléneklő Kasper torokszaggató üvöltései képezik, az Invocator, és ex-Autumn Leaves gitáros, valamint alapító Flemming C. Lund szerint pedig minden eddiginél nagyobb lépést tett meg csapata az önálló arculat kovácsolása irányába. A 2006-os The Machinery Of Oblivion anyagát nem hallottam, elsuhant mellettem a dömpingben, így nincs viszonyítási alapom, tulajdonképp mekkora is az a bizonyos lépés, azonban az új stuff már az én utamat is keresztezte, így meg lehet ítélni, mennyire sikerült az áhított célhoz közelebb férkőzniük.

A grandiózus (és egyben némi Dimmu Borgir ízt is magában hordozó) billentyűdallamokkal nyitó Death is Imminent kezdő taktusaival rögtön hatásos aurát teremt, a szinti elhaló futamaiból egy igen erőteljes modern deathrash túrás bontakozik ki, melynek sodrása szinte leszakítja a fejed; a villámkezű Morten Løwe Sørensen dobos brutális tempóban veri szét a tamokat, Flemming, és Kasper Kirkegaard (a Submissionból) pedig reszelnek izomból. Brutális nyitány! A szélsebes (sokszor blastbeat intenzitású) kalapálások közt elbújtatott rövid leállások jól szolgálnak pihentetőként, s hogy Morten megmutassa, cin-, és lábdob munkája mellett sem lehet elmenni szó nélkül. Már itt is felbukkan – a változatosságot elősegítendő – egy rövid szólóbetét, mely ügyes, bár nem igazán emelkedik ki az összképből, inkább csak ízesítésként jelentkezik. Egy kis Hatesphere ízt rejt a Between Reason And Hubris eleje, színtiszta thrash riff-hajlításokkal és dobolással, a refrénben újra felbukkanó futurisztikus szintetizátordallamok pedig a modernitás-, és monumentalitás érzetére dolgoznak rá, és nem mellesleg elég kellemesen simogatják a horzsoló riffek, és Kasper reszelős acsarkodása által ejtett sebeket fülkagylódon, mivel a srácnak ebben a zenei közegben esze ágában sincs kellemes refrénekkel lekenyerezni, a melódiák így csak a szinti irányából várhatók. Ami viszont nem túl pozitív pontja az In The Wake Of Collisionsnek, hogy dalai önmagukban elég hosszúak, és bár nem szenvednek hiányt ötletekben, az alkalmazott elemeket, megoldásokat tekintve egy szűkebb körben mozognak, így egy idő után elfáradhat a hallgató füle és elméje – talán túlságosan is kiéleződtek a szerzemények a letaglózó gyors rombolás kontra emelkedett (és néhol futurisztikus) billentyűk párharcára.

httpvh://www.youtube.com/watch?v=XJQrrOsBW0Y

Néha, ahogy sorjáznak a számok előre, már-már be is lehet sokallni a monumentalitástól és a kvázi epikus jellegtől; hisz az instrumentális, lemezközépi When Oceans Become Deserts is szinte csak annyiban különbözik társaitól, hogy nem tartalmaz éneket – eleinte fel sem tűnik, hogy különálló tétel. Bár, mint említettem, a dalaik kicsit talán túlontúl is terjengősek, legnagyobb kedvencem némileg paradox módon mégis a leghosszabb Eruptions Of Red lett, melyben remekül halad kéz a kézben a billentyű a durva részekkel, változatos, de azért inkább a relatíve gyorsabb tartományokban mozgó túrással, és a hosszan tetőződő, többkörös befejezése az egyik legemlékezetesebb pillanata a lemeznek, itt Kasper is próbálja a lehetőségekhez mérten változatosabbra venni üvöltését. Az epikus ízű terjengős kompozíciókban helyenként a Strapping Young Lad erőteljes hatása is megfigyelhető, (Darkane fanoknak is szerezhetnek kellemes perceket) illetve Invocator-jellegű pillanatok egy-két részletben (utóbbi nem meglepő); bár természetesen Devinék szintjét nem érik el a dán fiatalok. Az Unleash The Tyrant énekileg már-már hörgésbe hajló, kompromisszummentes csapás, nem szűkölködve fogós középrészekkel, fejlóbálós groove-okkal; és az old-school thrash jellemvonásokat kidomborító Sanctity Of Allegiance mai refrénje, valamint záró érzelmes, popos zongorabetétje is a fogósabb pillanatok sorát gazdagítja. Érdekes, a CD vége felé több helyütt is kifejezetten érzelmes billentyűtémák csúsznak be, ám ettől függetlenül még többszöri hallgatásra is összefolynak a számok, mintha kicsit többet akartak volna markolni, mint amit elbírnak.

A Jacob Hansen által összekalapált sound természetesen bika, vastag és nem is túlpolírozott, főleg a dobhangzás sikerült erőteljesre; így e téren nem említheti kifogás a kiadványt, a zenészek profik hangszereiken, ám az In the Wake Of Collisions, bár súlyos anyag, egyben nem túl könnyen befogadható túrást szolgáltat, ettől függetlenül lehet velük próbálkozni.

7/10