Tesseract – Perspective (EP)

Igen, elsősorban emiatt érdekes az ötszámos kiadvány, mert hiába az új énekes Elliot Coleman, ez a történet még nem róla szól, mivel lényegében mások dallamai vezetik, bár ettől függetlenül felismerhetőek saját jegyei is.
Az a furcsa helyzet állt elő, hogy a Perspective erényei ugyanott keresendők, ahol az anyag kicsit elhasal. Történetesen arról van szó, hogy a Tesseract zenéje talán az egyetlen djent körökben, amely lehetővé teszi az ilyen szintű áthangszerelést/újragondolást, ugyanakkor a zenéjük már alapból annyira lélegzik és olyan motívumokat visel magán, melyeknek köszönhetően bizonyos részek elvesztik újdonságértéküket. Minderre mondjuk kapásból rácáfol az első szám, ugyanis a Perfection tényleg tökéletes lett így átdolgozva is: a gitárt helyettesítő zongora remek húzás volt, emellett a dal ívét megtartva mégis belenyúltak a szerkezetébe, és ennek következtében nagyobb hangsúly helyeződik a csúcspontra a némileg átírt, de ugyanolyan hatásosan síró gitárdallammal. Az ezt követő April pont a fentebb említett zsákutca kategóriába illik, ugyanis nem sokban különbözik az eredetitől, de legalább Elliot kicsit nagyobb szerephez juthat eltérő hajlításaival. Az Origin valahol a kettő között helyezkedik el néhol óriási, máskor kevésbé kreatív ötletekkel. Például a djent témák pontos lekövetése akusztikus gitárral azért nem feltétlenül érdekes pillanatai a szerzeménynek, viszont az akkordozások alá játszott effektek, valamint a középső leállás elővetetheti velünk még ezt a dalt is. A Dream Brother egy Jeff Buckley feldolgozás, amely kicsit más téren hordoz magában kettősséget: egyfelől az eredeti is ilyen felfogásban íródott, tehát nem markoltak túl nagyot vele, másrészt viszont nagyon kellemes a modernebb hangzással, mivel a Tesseract éteri tisztaságával sikerült felruházni, és nem vagyok benne biztos, hogy ebből sokkal többet akartak kihozni. (Továbbá az is jó pont lehet, ha ezáltal többen megismerik a gitáros-dalszerző munkásságát.) Az Eden 2.0 az albumon szereplő eredetinek egy megcsonkított, pár helyen átírt verziója, és erre készült a korábban leforgatott klip is, tehát inkább csak kiegészítő célzattal került fel a lemezre. Kellemes, nincs vele különösebb gond, csak épp aki Daniellel szerette meg a zenekart, az tudja mitől és mennyivel kevesebb ez.
A csapat helyzetfelismerésből tehát kiváló, a kivitelezés azonban nem mindig tökéletes, de felhívnám a figyelmet, hogy ez nem egy időhúzó kiadvány, és lehet elsőre rosszul hangzik maga az ötlet, azonban rejt magában nagyon kellemes meglepetéseket és lehetőséget, hogy újra felfedezhessük a One 1-2 darabját.