A braunschweig-i fiatal csapat pár nagy zenekar nyomdokaiba lépve építkezik erőteljesen, kissé megtalálva saját ízüket keverve hatásokkal és benyomásokkal, véghez víve egy súlyos és morajló, kicsorbult pengét egyenesen a szívünkbe. 2003-ban alakultak, egy évvel rá kijött a demójuk, majd egy erősen limitált és személyesre vett album 2005-ben. Amit ez évben egy sokkal nagyobb terjesztésre és közönségre szánt nagy lemez követett, melyet igényesen kicsinosítva durva, és zajos hangzással dobott piacra, a német srácokat szárnyai alá vett Riptide recordings.
A hosszús és fáradt olajként terjengő, korántsem felszínes
A modicum of truth egyeseknek nagyon sokat adhat. A death és grindcore adagolta
Hellblazer-ben gitározó (itt az ének szekciót is magára vállaló)
Ercüment Kasalar hangja erősen hajaz
Scott Kelly erőteljes orgánumára. S zeneileg is leginkább a
Neurosis hatásairól beszélhetünk, melyek egyértelműsége ellenére is erősen jelen van az
Isis,
Mastodon és
Pelican (egy kevéske szétrombolt
Eyehategod utórezgéssel) formálta hasonlóan mély és önpusztító oszlopcsarnoka. Remek megkeseredett dallamokat csiholnak ki, és illesztik be a zenei masszába, melyben némi folk és post-rock hatás is érződik. A recept egyszerű, végy komoly és mély gondolatokat, zajokat, elfojtott vágyakat és érzéseket, melyeket idővel engedd szabadjára, és egy jó billentyűst, aki megfelelő atmoszférát teremt lehúzós dallamaival és samplereivel. Tehát mondanom se kell, újítás szinte semmi, mégis a produkció gerincét alkotja az őszinteség, mely, ha végeredményül egyénit nem is, de egy erős és depresszív befogadni valót ad a sludge és doom metál kevert koktélú szerelmeseinek. A sebességet csak, mint forró levesbe szórt csipetnyi só és bors, elhintve kapjuk, uralja az egészet egy földöntúli, inkább már sírból értekező lebegni se képes atmoszféra. Mint hatalmas ipari gépek, úgy förmednek ránk a gitárok, melyet súlyos törésekkel és zilált pergőkkel szaggat meg
Vinod. A srácoknak sok miden sikerülhet, önkifejezésűk, pedig mindenképpen művészi és tiszteletet parancsoló, s persze ha jobban belegondolok, az új
Isis-t übereli, az új
Pelican-t megalázza, az új
Neurosis-t pedig… nem tudom, a
Given to the Rising-ot csak egyszer voltam képes végighallgatni, így inkább állást nem foglalnék. Egy viszont kétségtelen; a német csapat jól pótolja az Európában szenvedő és mélységet kereső hallgatok sóvárgó lelkét, mely annál is inkább éhes, mivel a tengerentúli éteri fények csak ritkán látogatnak erre fele…
Zárásképpen? Ez a halászhajó nem öreg, és részben futószalagon gyártott, mégis vaskosnak és rozsdásnak hat, mint ha már 1000 éve a tengeren hánykolódna…
90%
Tephra @ MySpace
