2012. május 15.
Tracklist:
01. Rize of the Fenix
02. Low Hangin’ Fruit
03. Classical Teacher
04. Señorita
05. Deth Starr
06. Roadie
07. Flutes and Trombones
08. Ballad of Hollywood Jack and the Rage Kage
09. Throwdown
10. Rock Is Dead
11. They Fucked Our Asses
12. To Be The Best
13. 39
Hatalmas klisé, de Jack Blacket tényleg szinte csak imádni vagy gyűlölni lehet (esetleg még hipszteresen átdobni a vállunkon a sálat és megkérdezni, hogy „ki a fasz az a Jack Black?”, csak ne feledjük, hogy ő hipszter volt, még mielőtt az menő lett volna), ahogy ez a ripacsoknál úgy általában lenni szokott. Sem színészként, sem zenészként nem tartozik a legjobbak közé, viszont mindkettő kapcsán megvan ahhoz az érzéke, hogy tudja, mit szeretnek az emberek: harsány, hiperaktív szerepeivel és humoros rocklemezeivel (a kettő közt számos kapocs is volt, pl. a Pop, csajok, satöbbi és a Rocksuli) pár év alatt a legismertebb hollywoodi arcok közé került, a Tenacious D film pedig a kultikus imádatot is meghozta neki. Az azóta eltelt öt év alatt azonban nem adott ki új lemezt, és főszerepei közül is csupán a Gulliver utazásai sült el anyagilag jól (a Kung-Fu Pandákat most hagyjuk), így 2012-ben jobb szerepek választása mellett a Tenacious D feltámasztásával próbálja megmenteni karrierjét.
Ebből a szempontból az, hogy a Bailout és a Frank or Francis hogyan sülnek el, bizonyára meghatározóbbak lesznek, mint a Rize of the Fenix fogadtatása és eladásai, mégis megnyugtató, hogy ha már hat évet kellett várni a rajongóknak a hatalmas sikerű Pick of the Destiny folytatására, akkor Jack Black ügyelt arra, hogy ne egy megfáradt imitációját kapják a csúcslemeznek. Magának a filmnek vitatható volt a legtöbb erénye, ám a dalok nem tartoztak ezek közé, hiszen egyszerűre és viccesre komponált, valóban szórakoztató zenei anyagról beszélhettünk 2006-ban, és most sincs másról szó. A torrentkorszakban egy lemez semmihez sem tud kezdeni erős kezdés nélkül, és a címadó dalban használnak is bőven a puskaporból: nagyívű dallamok, rockklisék, és Jack Black majdnem hatperces bemutatója arról, hogy még mindig jár énektanárhoz. Az nagyon gyorsan világossá válik, és persze egyértelmű is volt, hogy JB nem fog soha a Monty Python rajongóinak zenélni, így itt is inkább a humornak az az oldala dominál, amiben szerepet kapnak a ronda nők, a Halálcsillag megépítése, és a roadiek szexuális élete. Ugyan továbbra is állandóak a káromkodások, azonban az olyan dalok, mint a Rize of the Fenix vagy a Ballad of Hollywood Jack and the Rage Kage megmutatják, hogy a nagy nevettetések mögött lakozik egy jó adag önismeret, önirónia és intelligencia is: teljes természetességgel éneklik meg az agymenéseik mellett a maguk történetét is, és még egy olyan kínos témát is, mint Kyle Gass untermann szerepe Black mellett. Egy sikerlemez után igazi meglepetés az, hogy a folytatás hasonló színvonalon mozog, pedig így van: ha olyan sok sláger nincs is, de a poénok fekszenek, a zenei alapok pont eléggé vannak ahhoz kidolgozva, hogy azok is szórakoztassák az embert, de ne tereljék el a figyelmet, és jókat lehet mosolyogni/nevetni az olyan dalokon, mint a Roadie, a Rock Is Dead vagy a Deth Starr. Ezt az albumot is lehet majd idézgetni, megvannak a kis szöveges átkötések is, és természetesen Black is van annyira excentrikus ebben a bő 40 percben, hogy egy klisével keretbe helyezhessem a kritikát: aki eddig is faarccal utálta a Tenacious D-t és Jack Blacket, annak ezzel sem érdemes foglalkoznia, aki viszont a mai napig röhögve gondol vissza a Kickapoora vagy a The Metalra, és Jack Black neve be tudja vinni a moziba, az ezt is szeretni fogja.
7/10
