Stuck Mojo – Southern Born Killers

Tracklist:

01. I'm American (3:00)
02. Southern Born Killers (4:10)
03. The Sky Is Falling (5:52)
04. Metal Is Dead (4:14)
05. For The Cause Of Allah (4:35)
06. Open Season (7:19)
07. Prelude To Anger (1:03)
08. That's When I Burn (4:02)
09. Yoko (7:47)
10. Home (4:44)

Hossz: 46:46

Kiadó: Napalm Records/HMP

Webcím: Ugrás a weboldalra

Nyilván több kedves olvasónknak volt szerencséje hallani az arizonai Stuck Mojo visszatérő – számszerint ötödik – nagylemezét, hiszen az 1989 óta működő, mára első három lemezének köszönhetően kultikus státuszt betöltő rap metal formáció 2006-os visszatérő albumát egy hosszabb intervallum erejéig ingyenesen hozzáférhetővé tette saját honlapján. Azonban Rich Ward és barátai a hosszas kiadókeresés után méltó partnerre leltek az elsősorban gothic/doom kiadványokkal foglalkozó német Napalm Records képében, akik két nappal az A38-on megrendezendő, Ektomorffal közös koncertet követően hivatalosan is kiadják a Southern Born Killers című albumot, immáron új külcsínnel, és bónusz videoklipekkel (megj.: bár én ilyen kaliberű mozgóképekhez még kezdő zenekarként sem biztos, hogy a nevemet adtam volna – dávid.).

Ám mielőtt belekezdenénk a lemez kivesézésébe, néhány mondatban emlékezzünk meg a Stuck Mojo múltjáról! A srácok 1993-ig csak próbálgattak, majd az akkortól keltezett ötleteiket kiadták a Century Media égisze alatt, a Snappin’ Necks című korong formájában: a kiadó által remélt siker sajnos nem érkezett el (leszámítva a Machine Headdel közös turnén tapasztalt ovációt), hiszen a műfaj babérjait már globális szinten aratta le mind a Rage Against The Machine, mind a keményebb kötésű Suicidal Tencendies legénysége, mely igencsak háttérbe szorította a már akkor is gangsta rap, heavy metal, és a southern rock műfajokkal flörtölő bagázst. A Devin Townsend segédletével egy év múltán rögzített Pigwalk már némiképp megrezgette az állóvizet, köszönhetően a lemez címadójára készült videoklipnek, valamint a számos koncertnek (hogy az agresszívebb hangzásról ne feledkezzünk meg). A Stuck Mojo karrierjének csúcsát a több, mint 3 millió példányban elkelt 1998-as Rising jelentette, mely mind karakterében, mind a dalok erősségében örökérvényű klasszikussá nőtte ki magát crossover berkekben. Azonban a fokozott stressz, valamint a hosszúra nyúlt turnék után a szóköpködő Bonz és a gitáros/alapító Rich Ward között megromlott a viszony, így a zenekar feloszlását megelőző utolsó nagylemez, a Declaration Of A Headhunter már teljességében Ward munkáját illeti, ám sajnos a hanganyag szinte összes szegletében visszaköszön a kierőszakolt hattyúdal-attitűd, melynek köszönhetően az Andy Sneappel felvett korong kis híján lerombolta azt, amit a Stuck Mojo addig felépített. A kötelezőnek mondható kiadói “temetéseket” (újrakiadások, válogatások, valamint egy különlegességekkel felvértezett DVD) követően hiába honolt csend Ward bácsi háztájékán, főhősünk szorgosan igyekezett maga köré verbuválni egy újabb zenekart (Fozzy nevű projektje két albummal büszkélkedik), ám próbálkozásai összességében eredménytelennek bizonyultak. Míg nem 2005-ben felröppent a hír, miszerint a Stuck Mojo felfrissített létszámmal, de változatlanul a korábbi énekes Bonzzal vonult stúdióba felvenni visszatérő albumát; azonban ez a pletyka nem biztosított hosszútávú együttműködést, pláne, hogy a felvételek közben újfent kibuktak a régi ellentétek. Ekkor érkezett Bonz helyére a zenekar országos cimborája, Lord Nelson, aki azóta teljes jogú tagja a Stuck Mojo öt főt számláló csipetcsapatának.

Ennyi előzmény után nem maradt más hátra, mint középpontba állítani jelen írás tárgyát, a Southern Born Killers című korongot. Már a lemez címe is sejtetni engedi, hogy a Stuck Mojo nem kívánja megváltani a világot, és hallgatva a lemezt, szintén olyan érzés lesz úrrá a hallgatón, hogy a ‘Killers inkább tekinthető egy számvető-létösszegző kiadványnak, mintsem egy légbőlkapott Rising-folytatásnak. Azonban főhőseink minden korábbinál nagyobb hangsúlyt tulajdonítottak a politikai töltetű dalszövegeknek, melyek elsősorban az amerikai kormányt támadják; azon belül pedig az Irakkal folytatott háborút. Lehet vitatkozni a radikális megnyilvánulások tényleges okozóiról, vagy a politikáról, ám az elferdítené a kritika lényegét, így ha nem gond, jelen témakörben nem foglalnék állást sem most, sem a végső pontszám keretein belül.

 

I’m American

A közel 47 perces kiadvány azonban zeneileg is fontos üzenetet hordoz magában a rajongók számára, melynek elsődleges jelentésmagja a ‘nem felejtettünk el zenélni!’ hatást érezteti már a lemezt nyitó I’m Americanben is, ahol stonerbe illő gitárnyúzások és heavy metalra emlékeztető harmóniák adnak egymásnak randevút, hogy Lord Nelson artikulált, lassúcska rímfaragásait és Rich Ward énekdallamait ki ne felejtsük. A címadó nóta volt az első, melyet a MySpace révén hallhattak a zenekar rajongói: a Southern Born Killers egy southern rock témákkal felvértezett, könnyed rocknóta, melyben nincsenek nagy megfejtések, ám ez nem vesz le a hangulatból. Ezt követi a The Sky Is Falling, mely tétel a személyes kedvencemmé nőtte ki magát. A dalt indító gangsta rap betét annyira hatásos és sötét, hogy Coolio a házi stúdiója mélyén már legalább 15 éve rimánkodik azért, hogy akár fele ennyire maradandót alkothasson a hajdani nagy sláger Gangster’s Paradise után. A szerzemény a továbbiakban a ’80-as évek heavy metal hagyományai előtt tiszteleg a gitártémák terén, mely Ward refrénjét tökéletesen lefedi. A Metal Is Dead kőbunkó berobbanása, valamint hardcore-ban fogant felpörgetései a legelső két album morcosabb pillanataira emlékeztetnek: ez bizony potenciális koncertkedvenc lesz, nem vitás! A For The Cause Of Allah jobbára egy monológot jelent, melynek címe igencsak árulkodónak bizonyul a szerzemény tartalmát illetően. Ez a tendencia azonban korántsem egyszeri feltörés…

 

Open Season

…hiszen az elkövetkezendő szerzemények gerincét is a Dzsihádellenes kijelentések alkotják. A YouTube adminisztrátorai által gerjesztett botrány témája, az Open Season keleti folklór témákat fűz egy düh és agreszió által felvérezett szerzemény szálai közé, melyben a lefolytás-feltörés folyamatai váltakoznak, ezáltal is fokozva a dal feszültségét. Az intermezzoként érvényesülő, katonai üzeneteket bejátszó Prelude To Anger előrevetíti a That’s When I Burn újfent húzós, feelinges gitártémákkal – valamint Hammond-orgonával(!) – felvértezett négy perces játékidejét. A közel nyolcperces, ezáltal opuszi prefixumra szert tevő Yoko kezdeti szintipop témáját még a Zombinál is elhallgatnám, azonban ‘Nelson rappelése mellett ezek igencsak háttérbe szorulnak. A dalban végig lefolytott gitártémák vannak, ezáltal mintegy indusztriális hatás kerekedik felül a szerzeményen, mely véleményem szerint kissé hosszabb lett a kelleténél (függetlenül a szokatlannak ható szintetizátori közjátéktól). A lemezt záró Home is jó eséllyel pályázik az “ütős koncertnóta”-címre, hiszen kissé keleties utánérzésű, disszonáns felpengetései, és egyszerű, ám slágeres refrénje elsőre megragad a hallgató fülében (én személy szerint inkább erre készítettem volna klipet az Open Season helyett).

A lemez hangzása tiszta, ám kissé gyengus ahhoz képest, hogy a felvétel 2005-ös keltezésű (bár ennyire tisztán még egy ‘Mojo album sem szólt). Összességében kétlem – pláne a YouTube botrány miatt -, hogy a Stuck Mojo visszafoglalhatja azt a helyet, amit a Rising idején töltött be a nemzetközi színtéren, bár azt is elismerem, hogy ez a lemez igencsak űrkitöltő szereppel bír a rap metal színtérre vonatkoztatva, ha a “nagy öregek” helyzetét, vagy a metalcore divatját nézzük (itt viszont meg kell jegyeznem, hogy amennyiben a RATM összeborulás bármely nemű hanganyagot eredményezne, valószínűleg ugyanott lennének, mint a debütalbum idején). Egy szó mint száz, erős lemez a Southern Born Killers; Ward és barátai soha rosszabb koronggal ne lepjék meg a nagyérdeműt, bár azt sem tudom elképzelni, hogy a Napalm Records – véleményem szerint kontinensi viszonylatokban sem a legerősebb – terjesztése milyen sikerekkel zárul majd… De ez még a jövő zenéje, az Ektomorf előtt pedig ne hagyjátok ki Lord Nelsonék koncertjét sem!

Külcsín és Design: 10/7.
/ / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / Pontszám:
Hangzás: 10/7. (néha túlzottan is tiszta)
Teljesítmény: 10/8. (summa summarum: Stuck Mojo, első hangtól az utolsóig)
Dalszövegek: –

10/7,5.