Stray From The Path – Anonymous

Tracklist:

01. False Flag
02. Badge & a Bullet
03. Radio (km. Jesse Barnett a Stick To Your Gunsból)
04. Scissor Hands (km. Jason Aalon Butler a Letlive-ből)
05. Black Friday
06. Counting Sheep
07. Slice of Life
08. Tell Them I’m Not Home
09. Landmines
10. Anonymous

Műfaj: hardcore/mathcore

Támpont: Stick To Your Guns, The Chariot

Hossz: 38:06

Megjelenés: 2013. szeptember 17.

Kiadó: Sumerian Records

Webcím: Ugrás a weboldalra

A long islandi Stray From The Path hatodik stúdiólemeze egy leget már biztosan begyűjt idén: valószínűleg egy anyagot sem fog megelőzni akkora hype, mint az Anonymoust.  Nem csoda, mert a csapat az utóbbi években igen népszerű lett - vannak, akik szerint megérdemelten, vannak, akik szerint kevésbé - és a Sumerian üdvöskéje valószínűleg most érezte úgy, hogy mindenáron robbantani fog. Ehhez a robbantáshoz megkaptak a kiadótól minden létező támogatást (volt itt klip, de még kamuweboldal is, amit azóta viszont töröltek), ergo minden készen állt ahhoz, hogy a lemez nagyot szóljon.

Az előzetesen megosztott számok (Landmines és Badge And A Bullet) alapján egy dolgot lehetett biztosra venni: itt valaki nagyon sok Rage Against The Machine-t hallgatott, és az album egészét is ezzel a mondattal lehetne tökéletesen leírni. Persze az STFP-nek is megvan a saját zenei világa (ami anno régen a mathcore-ból indult, aztán az idő múlásával átment a hardcore “komolytalanabb” ágába – és itt a komolytalant nem degradáló jelzőként használom), szóval őket sem kell félteni, de itt egyértelműen tisztelegni akartak Zack De La Rochaék előtt a fiúk, ezt hallani Andrew Dijorio énektémáin is, de főleg a rockosabb riffek azok, amik kihozzák az emberből azt az érzést, hogy: “ezt már régebben hallottam valakiktől.” Persze a koncepció mindenképpen érdekes, főleg, mert a korábbi korongokról tudható, hogy simán van a kvartett zenéjének akkora ereje, ami egy medvét is térdre kényszerítene, de az Anonymouson valamennyire megpróbáltak dalközpontúak lenni, és néhány helyre (False Flag, Radio, vagy a címadó) refrénszerű, de legalábbis mindenképpen skandálható részeket pakolni, és ezzel nincs is baj. De a RATM dalközpontúságát meg sem sikerül közelíteni, messze nincsenek olyan jó struktúrájúak a számok, van ahol direkt, de ott jól is áll (a Black Friday szétmatekozása, vagy a Slice Of Life).

A szövegek terén is érezhető valamilyen szinten a hasonlóság, legalábbis a politikai téma (bár ez a Stray’-től korábban sem volt idegen), illetve a szlogenszerű mondatok mindenképpen abba az irányba mutatnak. És igazából ez a legnagyobb baj az Anonymousszal: elnyomták a saját arcukat (amúgy a címadóban is valami ilyesmi hangzik el, ha már stílszerűek akarunk lenni).  Ezzel együtt persze nem rossz a lemez, de nem azoknak szól, akik a hiperprogresszív dolgokat kedvelik (bár ilyesmi részek is vannak rajta), sokkal inkább azoknak, akik a Deez Nutsot túlságosan elrugaszkodottnak/nagyképűnek/fölöslegesnek tartják, és valljuk be: egy Badge & A Bulletre még a “basszunk be minél gyorsabban” című játékot is sokkal hangulatosabb játszani, mint akármelyik DN számra (bár ez ugye erősen szubjektív dolog, a lényeg annyi, hogy jelen cikkünk alanya igényesebb). Hiába a nagy felhajtás, hiába a gerillakampány, a Stray From The Pathnek hatodszorra sem sikerült olyan produktummal előállnia, ami hosszútávon benne maradhat majd a köztudatban, szóval be kell érniük azzal, hogy az áttörés helyett ismét marad a fal kaparászása. De azt legalább jó hangosan csinálják. 5/10