Step On It – Allschool Monster

Különösebben nem szeretnék a Step On It közel s távol múltjára kitérni, hiszen nem is olyan régen írtam egy a Nadirral közös split anyagukról, melyről itt olvashatsz (a split öt száma, megegyezik a nagylemez 5 számával, hiszen annak egy előlege volt)… Nem árulnak ezen a lemezükön se zsákbamacskát, ízig-vérig crossover dolog, melyben helyet kap a crust, grind és hardcore vonalak szabta punk és thrash támadások, sokat koncerteznek együtt az igencsak hasonló fertőzésekkel megáldott Human Errorral és a Jackkel. Mindhárom zajbrigád a szervezők (s az én megítélésem alapján is) alkalmas kisebb-nagyobb nemzetközi grind és hc bandák elé, kedvcsinálónak, talpalávalónak, felvezetésnek, bemelegítésnek, s persze ebből a sok adódó lehetőségből születnek remek bulik, kapcsolatok és kiadványok. Ezt támasztják alá ezzel az anyaggal is, mellyel a nemzetközi vizekre evezettek, hiszen a kanadai Moshpit Tragedy adta ki. Hogy eredetileg mennyire igényes vagy minőségi a külcsín, azt így a lecsupaszított promóból meg nem mondom, de nem is igazán számít. A borító is a 80-as évek por, pókháló és művér lepte horror világát zúdítja ránk, s a cím is egy kellemes old school ízű szójáték, lázadással, s keverve a mai mindennapokat őrülten a múlt összes elfeledett szegmensével, haha. Na de lássuk, mit is tartogat nekünk a veszélyes négyes…

Huszonnyolc szám 22-23 percben… tehát nem nehéz kitalálni, a sebesség és a pörgés rendesen átrágja magát az anyagon, akadnak benne D.R.I. féle régies leállások illetve a Ludichrist fajta őrület és crossover HC csörömpölések, a régi Extreme Noise Terror szerű crust húzások, és korai Napalm Death szabta grind csőcselék. Itt-ott energikus punk HC massza, mint pl. a D’Amour vagy a Dream, mely az Allschool Monster egyik legkiemelkedőbb két dala, vagy a Who’s The Blame thrash és punk förmedvénye, vicces kórussal (amúgy szövegek és számcímek terén sok a szójáték, irónia és csípős élű parodisztikus elem), és nagyon jó zakatolásokkal. Aztán olyan rövidke régi Napalm Death kripta feszegetések, mint a Shuriken, vagy a XVII, ahogy pl. a Sea Of Flames egy feszes heavy metál paródia, remek dal, súlyos oltásokkal maga mögött. A Trust súlyosan R.D.P. szerű, míg a Hell is Hell valóban maga a Pokol haha, Gore Metal pedig, mint címe is jelzi, egy totális betegség! A Balboa feszengő kezdése pedig… haha, kíváncsi vagyok ki ismeri fel, hogy honnan van! A hangzás amúgy nagyon jól sikeredett és természetesen a tagok nem csak a koncerteken zúznak porrá mindent, extrémkednek és megaviloatorként pusztítják a színpadot, magukat és a közönséget egyaránt. Sokáig lehetne még sorolni, hogy ők egyszerre tonnás buldózerek, gyilkos pengekések, és acsarkodó láncfűrészek, maszkok mögé rejtett mára elfelejtett horrorfilm hősök mögé bújtatva, egy nem túl fényes holnapra készülve… stb, stb. Stb! Jól hangszerelt, viszonylag egyszerű, kapkodós dalok, melyek sajnos, gyakran tűnnek egyformának, egy kaptafára készült őrlő-csapongó lázadásnak, s ezen a remek feszes ritmusok, az eltalált refrének és kórusok sem javítanak sokat, ám meglesni őket élőben mindenképpen érdemes és ez egy ígéretes zajbrigád!

80%