Solace – Call & Response

Tracklist:

01. Trinity
02. Naïve
03. 4 8 15 16 23 42
04. Our Father
05. Dead Man's Curve
06. Judgement Night
07. Call & Response
08. Stockholm Syndr(h)ome
09. CPM
10. Curse Of The Living

Hossz: 39:39

Megjelenés: 2012. augusztus 14.

Kiadó: Szerzői kiadás

Webcím: Ugrás a weboldalra

Karl Schubachról lévén szó, minden bizonnyal a Misery Signals fanok tetemes része várt és bízott a Solace-ben, viszont nem is olyan régen már befutott a hír, miszerint hosszabb hallgatózást követően végre készül az anyabanda új lemeze, ez pedig segíthet abban, hogy az is project-füllel hallgathassa a Call & Response-ot, aki ezt elfogultsága révén nem feltétlenül tudná megtenni. Márpedig ez első körben feltétlenül szükséges, és hogy még tovább csökkentsük az elvárásokat, érdemes megemlíteni az indíttatást, hiszen Karl elmondása szerint olyan ötleteket akart formába önteni, amelyeket a Misery Signals nem bírt el.

A tíz szerzemény 2008 óta készült, de az különösebb informálódás nélkül és egy hallgatás után levehető, hogy nem a dalíráshoz kellett négy év, hanem a hozzávalók összegyűjtéséhez. A négy év alatt többek között felfutott egy keményzenei trend, melynek Karl is nagy rajongója volt már nagyjából a kezdetektől fogva, úgyhogy magához vette a nyolchúrost, és még a djent színtéren jellemző attitűdöt is sikerült átvennie, mivel az utolsó hangig csakis ő egyedül felelős az itt hallott 40 percért.
Az előzmények tudatában akár meglepő is lehetne a végeredmény, de az már a Trinity nyitányát követően körvonalazódik, hogy az énekesünk nemcsak, hogy hallotta a Volumes nagylemezt, de valószínűleg tetszett is neki, amely album egyébként igen jó támpont lehet (és lett is) azoknak, akik a djentet kívánják a metalcore közegén belül megszelidíteni. Persze a breakdownokká formált Meshuggah-tördeléseknek ugyanúgy meg van a hátulütője, mint az élvezhetőségi faktora, mivel helyenként gyakorlatilag a dinamikusságot fojtják meg a ritmusjátékban, ezáltal könnyen és nagyon hamar unalmassá válhat a produkció, ahogyan válik is jelen esetben. Nem véletlenül azok a húzószámok, melyeknél azért megmarad a metalcore/hardcore lendülete, valamint játszanak a szigorúbb részeket ölelő hangulatszínező dallamok, ilyen például a The Ghost Inside frontemberrel közösen felvett, gyorsabb tempókat is felvonultató Our Father, vagy a lüktető főtémával operáló Dead Man’s Curve.

Továbbá több helyen megfigyelhető minimális elektronikai kísérletezgetés, ízlésesen elhelyezve, üdítő gyakorisággal, és ha már kísérletezgetésről van szó: érdekességként szolgálhat az album legbátrabb tétele, a záró Curse Of The Living. Egy igazi hullámvasút számos albumon hallható elemmel, mégis zaklatottságot hagyva maga után, de csodát ettől sem kell várni.

Azért akadnak emlékezetes pillanatok, egészen hangulatos részek, de mégis: ha valamiért igazán szerethető ez a lemez (már amennyiben nem azt az esetet nézzük, hogy az ember az utóbbi két évben kezdett el metalcore-t hallgatni), akkor az Karl Schubach maga, azaz bivalyerős hangja és személyesebb, esetenként elgondolkodtató szövegei. Másfelől nézhetjük úgy is, hogy egy személyben írt egy olyan szintű albumot (vagy még jobbat is), melyet más mai bandákban 3-4 tag hoz össze. Ennek ellenére reméljük kiírt magából minden felesleges dolgot, és ezáltal konstruktívan tud(ott) részt venni az új Misery Signals lemez megírásában, a djentnek pedig inkább csak rajongója marad, mintsem művelője.

6/10