Skinfather – None Will Mourn

Tracklist:

01. Ordeal By Fire
02. Drowned In Black
03. Born Of Despair
04. Hellish Grave
05. Ataraxia
06. Dead Still
07. Calloused
08. Planes Of Ruination
09. Impaled

Műfaj: Death metal/hardcore

Támpont: Harm's Way, Power Trip, Bolt Thrower, Dismember

Hossz: 30:41

Megjelenés: 2014. április 22.

Kiadó: Streetcleaner Records

Webcím: Ugrás a weboldalra

Ahogy az utóbbi években már megszokhattuk, a nosztalgiázás - vagy nevezzük inkább a metal újrafelfedezésének? - egyre nagyobb teret nyer a hardcore zenekarok körében, és ez fordítva is így van. Lassan tényleg Dunát lehet rekeszteni a különböző műfajokat a hc-ba oltó bandákkal, legyen az a black (The Secret),  a thrash (Ringworm, Power Trip), vagy a jó öreg, láncfűrészgitárokkal megerősített svéd death metal. Ennek az eddigi legismertebb képviselője a Harm's Way volt, de a 2011 óta létező Skinfather pofátlanul fiatal társasága két EP után úgy gondolta, ideje bejelentkezni a bajnoki övért a Bolt Thrower súlycsoportjában.

Persze a két brigádot elég nagy könnyelműség lenne kapásból egy kalap alá venni, egy-két komolyabb meghallgatás a None Will Mournból, és nyilvánvalóvá fognak válni a különbségek. Ugyanis amíg a HW csak merít a feljebb említett brit death legenda munkásságából, a Skinfather konkrétan oltárt állít neki. Mégpedig olyan szinten, hogy inkább death metal zenekarnak mondhatóak, Stephen McCall hangján kívül nem is igazán lelhetőek fel más HC elemek a lemezen. Már a tavalyi Succession/Possession EP-n is ezt az utat járták (nem véletlenül van rajta egy Unleashed feldolgozás), és igazságtalan lenne, ha a svéd elődökről (Unleashed, Dismember, Entombed stb.) nem emlékeznénk meg velük kapcsolatban, mert ők is jelentős szerepet játszottak az anyag megírásában, még ha annyira nem is érezni a hatásukat, mint tavaly – legalábbis nem a hangzáson, de a svédmániásoknak sincs mitől félnie: bár nem úgy szól a korong, mint amit az Entrails, vagy a Hail of Bullets dobott volna ki, még így is van benne skuló rendesen, a mentalitás nem változott, és egész ügyes megoldásokat hallunk itt, még ha összességében nem is kiemelkedő a produkció – többnyire a lassabb, dallamosabb kiállások (ezalatt nem metalcore-os tingli-tanglikat kell persze érteni, tessék régisulis death metalban gondolkodni), és a középtempós, és annál nem sokkal gyorsabb reszelések váltakoznak, ha valaki tényleg képbe akar kerülni velük kapcsolatban, és nem ismeri a korábban említett bandákat, Youtube segítségével könnyen behozhatja a lemaradást. Hullámvölgyeket sem nagyon találni a fél órában (pluszpont, hogy ennyire rövidre fogta az ötös, sajnos a műfaj nem nagyon ismert a kreativitásáról), sikerül végig egy egyenletesen jó színvonalat hozni, azzal pedig, hogy egy fokkal visszavettek a gitárok teltségéből – még ha maradt is az alapkoncepció – emészthetőbb lett a dolog, mint az EP-ken, ezt segíti az is, hogy nincsenek nyaktörő blastbeatek sem, a None Will Mourn a maga kimért tempójában úgy próbál meg átmenni az emberen, mint egy tank, és még ha nem is éri el a célját tökéletesen, debütnek simán megfelelő. 7/10