Silverstein – Rescue

Az elmúlt év decemberében megjelent Transitions EP első fele igyekezett támpontokat szolgáltatni a következő lemez várható karakterisztikáiról, amely próbálta tartani a Silverstein által alkalmazott hangvételt, így az elsősorban emocore jegyeket viselő számok tengerébe igyekezett csempészni egy kis punkos idillt, illetve hardcore-ban születő boldogságot. A Discovering The Waterfront újrakiadásán elkövetett Lifetime feldolgozásuk, a Rodeo Clown óta több ízben is csillogtatták megihletettségüket a punk témázásban, amelyet ezúttal a Replace You, Darling Harbour andalító párosában éltek ki a legerőteljesebben, ezúttal pop punkot idéző jellemvonásokkal. Az ilyen merész szárnypróbálgatások alkalmával felszínre jutó tapasztalatokat a srácok egyértelműen a zenéjükbe ágyazták. Ehhez következetesen elmondhatjuk, hogy egy zseniális zenekartól sikerült inputokat szerezni, valamint az új komponensek igazán jól mutatnak a zenekar keményebb vonalának közegében is. A Transitions EP-en elkövezett NIN feldolgozás, a Wish alkalmával is megpróbálták a punk és a hardcore színvilágát enyhén vegyíteni és a végeredményt a Rescue dalcsokrába visszacsatolni. Ennek következtében született meg az erősen Born Deadet idéző The Artist, amely a hardcore punk hatások mellett még Brendon Murphyt is magába gyűrte a Counterparts legénységéből.

Az előző bekezdésben említett innováció fontos szerepet játszik az új lemez megítélésében, hiszen az új dalcsokor a kreativitás alacsony szintű művelése ellenére is képes felmutatni egy olyan koncepciót, amely az ötletek síkján ki tudja váltani az innovációt, és amely az előző albumon nem működött, így most kiváltva az elismerést. A Rescue nyitótétele, a Medication a szokásos intró beágyazása után indítja útjára a lemezt, amely erősen szentimentális hangvételű és igyekszik a szenvedély egyéni értelmezése által kiteljesedni. A verzék tanúbizonyságot adnak arról, hogy a srácok nem kívántak változtatni a bevált recepten, mindössze a hozzávalók mértékét variálták, így a szerkezeti változások adják igazán a Rescue sava-borsát. A lemez egy igazi slágergyár és a kémények bizony keményen füstölögnek, így érdemes egy kis, fehér szájmaszkban hallgatni a korongot, persze a füleinket legeltessük továbbra is csak a melódiákon. A már az EP-en is megjelent tétel, a Sacrifice nem bíz semmit sem a véletlenre, a dinamikus, feszes dalfelépítés megteszi a hatását. A kórustémákat szinte fegyverként használó zenekar ezúttal igyekezett Shane vokáljátékát kiváló gitártémákkal kiegészíteni. A bevezetésként felvezetett két nóta bemutat majdnem valamennyi tulajdonságot, amellyel a Rescue számainak többsége rendelkezik, csupán néhol vannak eltérések, ezek a dalok tartalmazzák a Silverstein hangvételének legtöbb változását. A számok riffjeinek hallgatása közben azért érdemes megjegyezni, hogy a sablonosság ellenére sem fullad unalomba és a „hallgattatja magát” effektus tökéletesen működik.

Ugyanakkor Shane Told és csapata nem feledkezett meg a legnépszerűbb lemezük rajongóiról sem, hiszen fontos fenntartani a kultusz-lemez, a Discovering The Waterfront nyomait, így egyes dalok, például a Forget Your Heart részlegesen tartalmaznak DTW-re jellemző dallamokat, énektémákat. Fontosnak tartom még megemlíteni, hogy a sablonos szövegkörnyezet mellett néha felsejlik itt-ott egy-egy gyöngyszem is Shane tollából. „You’re drowning streets and stranding a million people, you’re starting out with me. You’re crashing down from anger, your stuff is settled and now you’re sound asleep. And so serene…”. A verzék hangvétele nagyon költői, a perszonifikáció erőteljesen megjelenik a metaforikus képek között, például a Replace You-ban. A szövegek felsorolását még lehetne folytatni, hiszen a lemez vallomások sorozata, az intenció a srácokban mély érzelmeket vált ki és néhol olyan kemény tételekben csapódik le, mint például az Intervention, a Brendan Murphy fémjelezte The Artist vagy a Live To Kill. A kemény hangvétel a csontokig hatol és a feleszmélés súlyként hat a gondolatokban. „We live to kill each other”. Az agresszív attitűd adja igazán a slágerességét a korongnak, hiszen lépcsőmászás helyett a srácok a liftet választották, így izzadtságmentesen tudtak feljebb jutni és olyat a fülünkbe zúzni, hogy egyszer csak azon vesszük magunkat észre, hogy táncra perdültünk. A zúzda főleg a The Artist esetében fog elérni bennünket, amely a Support Your Local Record Store 7″ kiadványukon is megjelent pár hardcore feldolgozás társaságában. Sőt klip is készült hozzá:

Az elsőre szokatlannak tűnő punk befolyások kiváló szakaszokat eredményeznek a lemezen és egyben egy új fejezetet nyitnak a csapat életében, hiszen az utóbbi években a dalszerzési tehetségük nagy lépést tett előre. Ugyanakkor a negatívumokhoz kell sorolnom, hogy a „mérleg-elv” amely az album kiegyensúlyozottságát akarja tartani nem igazán szembetűnő, túlzottan kitér. Ezt a lemez végén érezhetjük, mert a korong legfontosabb tételei a lemez elején és közepén sorakoznak. Mondhatnánk azt, hogy ez a kísérletezgetés a hibája, de a legmerészebb dal a korong közepén található Anthony Raneri közbenjárásával, a Texas Mickey. A főleg az atmoszférával játszó nóta az egymással merőben ellenkező vokálok sajátosságaival kísérletezget pár tipikus Silverstein melódia társaságában. Hogy még egy kicsit dicsérjem a srácokat, bónuszként a lemezre pakoltak több akusztikus illetve demó felvételt is az album egy-két számáról, valamint két felvételt a tavaly megjelent Transitions EP-ről.

Nos, talán nem lett a legjobb Silverstein lemez a Rescue. Talán nem is lesz soha ott, kategóriája legjobbjai között, de mégis megvan benne valami apró kis báj, amely szerethetővé teszi. A küldetése legalábbis biztosan sikerült, megmentette a srácokat az önbecsülés teljes elvesztésétől és poharat emelhettek az új kezdetre, amelybe nem tört bele a bicskájuk. Bár több hallgatás után kissé monotonná válik, egyszer-egyszer elővéve kellemes szórakozást tud nyújtani a hallgatójának, legyen az régi rajongó vagy egy új, a lemez által szerelembe esett fan, esetleg egy teljesen semleges érdeklődő. Én mindenesetre az első csoportba tartozom.

8/10