Shadows Fall – Threads Of Life

Egyre bizonyosabb nálam, hogy a Shadows Fall csupán kétalbumos csoda volt; hiszen a 2002-es „The Art Of Balance” és a 2004-es monstre „War Within” óta minden egyes kiadványuk gond nélkül csalódást okozott, legyen szó akár a teljesen erőtlen és pénzvadász „The Art Of Touring” DVD-ről, akár az elfelejtett dalokat tartalmazó „Fallout From The War” című gyűjteményről; a korábbi lemezekről pedig ne is beszéljünk…

Ha egy zenekar egy multinál kap szerződést, a rajongók szinte minden esetben szkeptikusan közelítenek az adott banda új kiadványához, s ahogy tavaly a Mastodon eloszlatott ezzel kapcsolatban minden esetleges kételyt, a Shadows Fall ezeket most újra felállította. A biztos anyagi háttérből kifolyólag nyilván nagyobb keretekből tudtak gazdálkodni, hiszen az előzetes promotálás emberetlen méreteket öltött; figyelembe véve a temérdek Webisode-ot, a lemez saját honlapját, vagy a nyitó Redemption videoklipjét. Ergo a bizalom megvan, kérdés, hogy meddig.

Ugyanaz a helyzet áll fenn jelen esetben is, mint a legutóbbi Killswitch Engage korongnál, hiszen mindkét gárda legutóbbi korongján addigi értékeit alázza porba önmaguk sémázásával. A hangszerelés már 3 éve ugyanarra a bevált sablonra épül; az a baj a srácokkal, hogy azt hiszik, rátaláltak valami teljesen bombasztikusan fenomenálisan egyedi hangzásra, pedig nagyon nem, hiszen nem ez a bostoni gárda az egyetlen, aki a ’80-as évek thrash hullámából táplálkozik. S amíg a Trivium és a Hell Within legalább képes fenntartani az újrahasznosított megoldásokkal is az ember figyelmét, a „Threads Of Life” esetében ezt már nem jelenthetjük ki ilyen határozottan. Az új albumon a metalcore hatások mellett a gitárosok énekdallamai is háttérbe szorultak, és meg kell hagyni: Brian Fair nem akkora énekes, hogy az kellőképp érett és izgalmas produkciót jelentsen, s ugyanez igaz több riffre is. A thrash-központú megközelítéssel nem is lenne probléma, ha az így fogant dalok nem rendelkeznének ennyire kiszámítható, és sematikus alapokkal; nem mondom, hogy katasztrófális az összkép, hiszen hallgatható, de messze sem érinti meg a „War Within” színvonalát. És a sokadik hallgatás után már tényleg csak háttérzajként funkcionál… Ez a legnagyobb probléma. Kiemelkedő dalokról pedig azért nincs értelme beszélni (pedig egy laikus számára akadna ilyen is), mert függetlenül attól, hogy kellemes pillanatokkal tényleg rendelkezik a lemez, önmagukhoz képest pénzéhes stagnálást érzek, s semmi újdonságot, vagy megemlítendőt nem találtam a tizedik meghallgatás után sem; persze aki még nem hallott Shadows Fallt, biztos másként nyilatkozna, de nem érzem még a szándékát sem az esetleges előrelépésnek.

A stagnálás biztosan több rajongót tart a banda pártján, mintha tényleg újító szándékkal állnának hozzá a zenélés miértjéhez, de néhol már tényleg arcátlanságnak érzem, hogy ennyire félnek az újtól és az esetleges előrelépéstől. Amennnyire kötelező darab egy XXI. századi zenehallgató polcán a „War Within”, hozzávetőleg annyira nem ajánlom egy bejáratott fülü olvasónak a „Threads Of Life”-ot. Biztosan lesz, akinek tetszik, de túlságosan ellenállok a trendeknek és az anyagias hozzáállásnak, hogy igazán pozitívan tudjak hozzáállni… Vagy csak én vesztettem el a fonalat?

10/6,5.