A várpalotai thrash brigád létezése sokak előtt ismeretes már (volt az oldalon már velük interjú, koncertbeszámoló és egy lemezkritika is). Azért némi információval ellátnám a nagyérdeműt, mielőtt nagyon belemelegednék; 92-ben alakultak, és 3 demó után a Dogma az első nagylemezük, mely immáron 7 éves, és az azóta földbeállt Nephilim Records hozta ki. Az interjúból anno kiderült, hogy totálisan nullára redukálták magukat más csapattokkal ellentétben, ők egy fillért sem veszítettek, hiszen a kiadó állta a stúdiómunkákat. A borító Szalai Vernon Béla munkája – basszusgitár, az ének és gitár, akkor és most is (talán örökre) Korcsmár Gyula, illetve akkor még zenélt azóta már két kivált tag; Drótos Gábor (ex-Gutted, Tesstimony, Dissect) – gitár és Kulcsár József – dob. Gábor sokkal durvább zenét szeretett volna játszani, s az azóta helyére került Garai Tibi hiába remek gitáros, azért a Septicmen nem csak tagság terén változott sokat…
Meglepő, de az
Origohoz képest sokkal jobban üt
(melyről itt olvashatsz kritikát), ez az első nagylemez, holott a műfajra az a jellemző, hogy fejlődnek, ez a várpalotai srácok esetében is így van, csak más és más irányba. A nem túl barátságos című
Megkötözve kezdése egyértelműen eszembe juttatja azt a régi féle-fajta thrash metál ízeket, melyeket az
Origo modernségéből annyira hiányoltam és nem állt össze a kép. Feszes gitár témák, és egész jó vokál, valahol a korai
Metallica,
Testament és
Overkill között mozog, és ez a jellemző azt ezt követő
Veledre is, melyben egy kis
Pantera is beleivódik, illetve egy kissé heavy-s refrén. Az
Amazon kellemes instrumentális akusztikus bontás, szép átvezetés, mely után bedobbant a kissé talán fura kezdésű masszív
Idegen vagyok, remek dal azonban hiába agresszív, a refrén erőltetett dallamai a női vokál ellenére sem adja ki a bele fektetett munkát.
Az Eső után az első olyan nóta, mely az elejétől a végig üt, még akkor is, ha kissé
Pokolgépesnek tűnik, és ilyesmi a
Sötét angyalok is, csapkod és tombol. Aztán egy kis romantikus érzelem járat, a
Szél vagy szövegileg és zeneileg egyaránt szép, de jobban lehetett volna figyelni a sorvégi végződésekre, mindentől függetlenül egy kellemes és őszinte dal, melyben gyönyörűek a gitármunkák és az aláfestő hangulatok.
Az idő nem segít masszív, tört és zakatoló nóta, erős basszussal, mely a végére jó thrash módjára begyorsul, ugyanaz mondható el a
Hideg szemekről is. A
Syrius az
Amazon folytatása, tehát akusztikus átvezetés, a
Fényhez út… is agresszív és remek dal, jó váltásokkal, de egy súlyosabb tónusú ének sokat dobhatott volna rajta még! A Túl régen volt egyszerre thrash, alteros és egy kis régies HC is benne fogantatott (vannak olyan részek, amelyek mintha az
Action –
Összeomlás szólna, haha), pár hallgatás után erősen beleivódik az emberbe, gyorsan tovább is léptem, magukra hagyva a virtuóz szólókat és elnyújtott refrént. Elérkeztünk a lemez végéhez, a vastag basszussal bolondított
Tükrökhöz, erős zakatolás az egész, némileg törve, ezen is sokat dobott volna, ha
Gyuszi durvábban énekel, ahogy koncerten… a refrén itt is erősen fülbemászó, és a szövegek is összességében egész jók lettek, naa meg eltelt lassan 8 év!
A történet azóta annyit változott, hogy átestek tagcseréken, a dobok terén először
Eszes Imre bizonyított
(én még vele láttam a nagykanizsai koncertet, melyről itt olvashatsz beszámolót), ám sajnos olyan szinten melózik, hogy már nem fért bele az idejébe a
Septicmen, így a helyére
Németh Róbert került, majd kiderül… november 3-án Nagykanizsán (a buliról majd idő előtt a hírekben értesülhetsz részletesebben).
Ugyanez az anyag kijött angolul is, de én idő és helyhiány miatt csak a magyarról értekeztem, illetve hamarosan kijön az új album is (amire nagyon kíváncsi vagyok, mennyiben és merre fejlődtek-indultak el) Szóval lassan 8 év távlatából felmerül a kérdés, érdemes-e pontozni az albumot? Ha igen, akkor
83%
(ha nem, akkor csak emlékezz, s néha rakjad fel, némelyik dalért érdemes!)
