A nagykanizsai Self-Destruction kritikájának apropója egy 28-ai koncert volt, melyen a buli után kezembe nyomták az új CD-jüket (a koncertről ITT olvashatsz beszámolót), a 2001 óta létező zenekar rengeteg tagcserén és zenei műfaj váltáson esett át, azt játszották, amit éppen tudtak, s azzal, aki éppen zenélt náluk… Mostanra úgy néz ki, megtalálták önmaguk, ám zeneileg erre még várni kell. 2005-ben kijött egy 5 számos demójuk, és rá egy évvel, pedig ez az anyag, melynek megjelenéséig közel 2 évet kellett várni…
A kezdő
Föld alatt szép felvezetéssel, és masszív alapokkal dönti az igát, a hangzás jó (Soundbox stúdió), és a hangszerhasználatból is a tudás érződik, zeneileg valahol a thrash és a heavy között mozog, főleg
Ramón dallamos vokála miatt van még egy kis retros heavy metál érzésem, viszont a kétlábdobos őrlő futamok egyértelműen a thrashes vonalat viszik. Ez egy súlyosabb énekkel megtámogatva sokkal ütősebb dal lehetne, amúgy szövegileg nem rossz, ám viszonylag kevés a váltás, s a profizmus ellenére sem elég építkező, pedig erre szükség lenne, mert így egysíkú a végeredmény, amin a remek melankólikus refrén és a nóta végén igényes szóló futam se változtat sokat. A folytatás már agresszívebb, nyersebb dolog, lüktető taktus, ami nyomasztó akusztikával és beteges vokállal vezet be az őrületbe. Alapjában véve ez is thrash, melyben a hörgés és a dallamos vokál váltakozik egész energikusan, sokkal érettebb, mint elődje, változatosabb, építkezőbb, s persze a címnek megfelelően zilált, de a heavy és power jellemzők itt is fel-felütik fejüket. A harmadik dal kezdése magabiztos, bár a címe és a szöveg is a már 1000x lerágott kliséket nyálazza újra, ettől még tartogat pár szép váltást, leállást, modern részt, melyek leginkább a régi egyszerű puritán HC témákra volt jellemző, kissé összeszedettebben, angolul előadva ez egy nagyon erős dal lehetne, így csak az, ami miatt a zenekar 6 év után is ott áll, ahol áll…
A címadó dal tammal indít, amire fogós gitárok feszülnek rá, egyértelmű a
Sepultura hatás (koncerten is két dalt játszottak a
Chaos A.D.-ről, nem is rosszul), itt is a thrash keveredik a HC-vel, a refrén nem alkalmas refrénnek, vagy nem ezzel a szöveggel, még akkor se, ha szépen lehet belőle építkezni, mind zeneileg, mind vokál terén. Olyan bandák jutottak eszembe bizonyos részeken, mintha régi
Action (
Összeomlás,
Terror) vagy
AMD szólna, kiegészítve igényes szólókkal és a
Sepultura-féle témákkal, ebből is egy remek nóta lehetne, ha másképpen pakolnák össze (igaz ez élőben még így is ütött). A
Késő bánat megint csak egy fogós dal, ami koncerten nagyon jó volt, és így CD-n hallgatva is a lemez messze legjobbja. Nem kéne erőltetni ezt a dallamos éneket (ahogy élőben nem is nagyon volt), hiszen csak rontja, az amúgy korrektül felépített, húzós, thrash-HC futamokat. Tartalmaz pár elnyújtott szólót, melyek semmit se rontanak a képen, nyers erő, súlyosan, szinte már acsarkodó thrash-death vokállal itt-ott, mindenképpen ebbe az irányba lenne jó elindulni, csak gondolom nekik is nehéz, akik már sok mindenen átestek…
A
Sorsok egy némileg punkos, dallamos, de azért darálós nóta, semmi extrát nem mutat, csak némi poweres-heavys kiállást és ének témát, melyek csak a végére hoznak némi agressziót zenei és vokál szinten egyaránt, azonban szövegileg nagyon rossz, vagyis nem rossz, csak így nem eladható! Bár kérdéses hogy mit akarnak a srácok? Önmaguknak és kisebb baráti társaságnak játszani (ezen már rég túlléptek) vagy a felgyülemlett tudást és ötleteket hasznosítani és kilépni az eddigi vegetáló lövészárokból egy kis nyílt harcra…
Valószínűleg szeretnének többet, mint ami van, hiszen a 2 bonusz dal angol nyelvű, nem is rossz kiejtéssel, az
Ember és a
Föld alatt idegen nyelvű verziói, melyek zeneileg ugyanúgy vannak felépítve, mint magyar testvérkéik, mégis sokkal jobban szólnak, eladhatóbbak, holott semmi se változott, maximum annyi hogy
Ramón hangja némileg kifejezőbb (ami éppen ellentétes szokott lenni, hiszen az anyanyelven természetesebb…).
Végighallgatva ezt a több mint félórát, azt kell, hogy mondjam, a
Self-Destruction zenéjére, hogy olyan, mintha mindenbe belekóstolnának, de sehol se harapnak akkorát, hogy érezzék is az ízt, rengeteg jó témát sorakoztatnak fel, és a hangszerek is a helyükön vannak, mégis az egész olyan semmilyen, minden van benne, s aztán végül semmi sem. Az általam vázolt dolgokon jó lenne változtatni, és ráfeküdni ezekre a thrash-HC témákra, angolra cserélni az eddigi magyart, dühösre, agresszívre, érzelmekkel telire hozni ki, ez most trendi és el is adható… persze az a fontos, hogy önmagukat kifejezzék (és nem az, hogy a divatnak megfeleljenek, ettől függetlenül fogyasztható termék, csak az éhes népnek adható el…), és így a koncertet elnézve, azt kell, hogy mondjam, hogy a dalok élőben jól tarolnak, de több van ebben a nagykanizsai vegyes brigádban, sokkal több, mint, amennyit kihoznak magukból!
10/ 7,8 (önpusztítónak önpusztító, ám a jelenben se nem elég éles, se nem elég halott)
