Scar Symmetry – Pitch Black Progress

Mikor elkezdtem hallgatni a Pitch Black Progress-t, bőszen elkezdtem forgatni a CD tokot, aztán, mikor már ráuntam a dologra, egy pillanatra ki is vettem a korongot a Hi-Fi-ből, mert az a gyanú kerített hatalmába, hogy postázáskor összekeverték egy Sonata Arctica lemezzel. Nem így történt, de ha meghallgatjuk a The Illusionist-et, akkor abszolút meglehet érteni pillanatnyi zavarom. A Symmetric In Design is tartalmazott „lágy momentumokat”, de nem ennyire szembeötlően –vagy inkább fülbeötlően, hogy stílusosak maradjunk-. Az előbb említett album is tartalmazott egy Chaosweaver-t, egy Dominion-t, vagy egy Reborn-t, de ott nem volt fellelhető a tiszta ének részéről a magas hangok röptetése (nem kell félni, nincs szó semmi 80-as évekbeli heavy metal-os, magas C orgánumokról).

Viszont hozzányúltak néhány trash-elemhez is, amit a címadó dal alapjaként figyelhetünk meg. (Meg úgy az egész track-nek egy kis Nevermore-os hangulata van.) A Calculate The Apocalypse refrénje –de az alatta lévő kíséret is- az Iron Maiden- Seven Son of The Seven Son című szerzeménye ugrik be, mondjuk ez mind hörgős változatban, természetesen. (Érdekes, ugye?) A The Kaleiodoscopic God eszméletlen jó gitárszólókkal van megtűzdelve, talán egy kicsit túlzásnak tűnhet majd sok hallgatás után, mégis ez a 8-as track rendkívül gatyába rázza a lemezt, és minket egyaránt. És ott van záródalként a The Path Of Least Resistance, amiben elég jó kis sikálás van -súlyossá is teszi a track-et. Jó elképzelés befejézésnek, de jobban mutatna, ha úgy a negyedik környékén jönne a sorban.

Az új lemezeket a zenekarok mindig fejlődésnek állítják be, ami gyakorlatban abban nyilvánul meg, hogy kiaknáznak mindenféle zenei lehetőséget, ám azt is észre lehet venni, hogy ilyenkor alaposan elszalad alattuk ló, és egy olyan anyag születik, aminek semmi köze az előző albumon hangzottakhoz, de rosszabbik esetben még a zenekarhoz sem.

Az előbbi negatív kifejtés ellenére jól sikerült anyagról van szó, de aki csak a Symmetric In Design-ból fog kiindulni –és hát leszünk egy páran-, annak lesz egy-két meglepetésben része. Mindenesetre akik azzal dobálták a Scar Symmerty-t, hogy Soilwork-kopintás, az biztos egyedibbnek fogják tekinteni ezt az albumot. (Csak a fokozó jelzőt tudom használni, mert a Mind Machine, még mindig a „Földmunkásokat” jutatja eszembe.) Lehet, hogy ez annak is betudható, hogy a Metal Blade-től átszerződtek a Nuclear Blast-hez, így talán lehetőségük nyílt a saját elképzelésüket érvényesíteni. (Vagy csak jött az utasítás az NB fejeseitől, hogy tessék egy kicsit más zenét játszani, mert már van nálunk, akik ezt játszák. Ki tudja???)

(Részlet a Rockinform Magazin 141. számából.)