Scale The Summit – The Migration

Chris Letchford és félelmet nem ismerő csapata eddig minden alkalommal képes volt olyan formába önteni a bennük rejlő, egyébként zseniális virtuózt, hogy egy percig sem tűnt agyatlan magamutogatásnak a dolog. Ez szerencsére a mostani alkalommal sem változott, ismét kellemes, szeretnivaló dallamokkal bombázzák hallgatótáborukat, sajátosan könnyed atmoszférával ruházva fel a korongot. Emiatt, sok hasonló próbálkozással ellentétben, laikusok számára is igen hamar befogadható, pedig a mai trendeket megkerülve a hangszereik vékonyabb húrjait is előszeretettel alkalmazzák. Persze a technikás megoldásokat, a rájuk jellemző kétkezes tapping szekciókat és a négynegyedet gyakran aljas módon megkerülő ütemeket ez alkalommal sem hagyták a fiók mélyén porosodni. Csaknem minden egyes albumhoz megjelent már egy, a kottákat tartalmazó füzet – az internetről ráadásul erőszakos módon eltávolíttatják ezeket, de valószínűleg csak a hallásunk javítása a cél –, valamint a különböző technikákat bemutató kiadványok sem mennek ritkaságszámba. A kitartó munkának köszönhetően a legkülönfélébb zenészek köreiben vált igen hamar ismerté a Scale The Summit neve: rendezvényeken, termékbemutatókon, oktatóanyagokon tűnnek fel fáradhatatlanul a zenekar tagjai. Az elvárások mindkét irányból közelítve elképesztően magasak voltak, ám a The Migration negyedik nagylemezhez méltó, gyakorlott mozdulattal ugrotta meg ezeket. A nagyszerűre sikeredett Carving Desert Canyons még talán ezen alkotás fényében sem tűnik olyan rozsdásnak – a The Great Plains második fele minden tapping fanatikusnak kötelező tananyag –, az egy árnyalattal gyengébb The Collective viszont úgy tűnik ez alkalommal legyőzőre talált.

A korong nem kertel a kelleténél többet, a nyitó tétel intenzív kezdése azonban egy kissé félrevezető lehet: a The Migration esetében továbbra is az előző lemezen megkezdett irányvonal dominál. Sokkal több a dallamos részlet, tulajdonképpen minden eköré épül, túlnyomórészt gyengédebb hangzásvilág jellemző, a metál elemek nagyját pedig rezzenéstelen arccal dobálták ki kelléktárukból.  Ez igazából már a The Collective esetében sem volt rossz elgondolás, ám az ottani ötletek még kevésbé voltak kiforrottak, néhol sajnálatos módon el is laposodtak egyes részletek. Ez alkalommal jobban átgondolt dalszerkezetekkel álltak elő, sokkal letisztultabb alakban tálalva, az eredmény pedig magáért beszél. A hangszereket vizsgáló fülekkel is egyértelmű, hogy rengeteg érdekes megoldást zsúfoltak a korongra, a korábban már unalomig ismert tappingsémákat is megvariálták néhány váratlan hanggal, így most is lesz mit kibogozni a sokadik hallgatás közepette. Az olyan nagyszerű szerzemények, mint amilyen az ’Atlas Novus’ vagy az azt követő ’The Olive Tree’ mindent magukban hordoznak, ami miatt szeretjük a Scale The Summit csapatát. A hangulat a hozzájuk méltó módon rendkívül erős, a hangszerek megszólalására sem lehet panasz – de, hogy is lehetne ilyen gitárok mellett. A két gitároson túl ráadásul az érdekes dob és a basszustémákat sem kényszerülünk szomorú arckifejezéssel jó előre beosztani – utóbbi a korrekt keverésnek köszöngetően végig élvezetes mértékben kivehető. Ám még így is került fel néhány olyan szerzemény, amely a többihez viszonyítva kevesebb egyediséggel rendelkezik, a fentebb említett húzótételeknek köszönhetően ez megbocsátható, még akkor is, ha a második félidőben néhol lankad a figyelem. Az irány, na és persze a lemez jól működik, a következő alkalommal nagy eséllyel még jobban fog, hiszen ebben a stílusban mindennél többet számít a zenészek tapasztalata. A záró ’The Traveler’ első néhány másodpercét hallgatva pedig ha valaki nem érez leküzdhetetlen késztetést egy azonnali hegyi túrára, az csak azért lehet, mert még nem vett részt ilyenen korábban. 8.5/10