Sam Carterék büszkék lehetnek – a Heartlapse az év hazai metalcore debütálása

Tracklist:

01. Indecision
02. Waves
03. White Widow
04. November
05. Maverick
06. Escape

 

Műfaj: metalcore

Támpont: Architects, Underoath, Norma Jean, La Dispute, faminehill, Dryvia

Hossz: 21 perc

Megjelenés: 2015. szeptember 14.

Kiadó: szerzői kiadás

Webcím: Ugrás a weboldalra

Október elhozta az esőt és a komor időjárást, így azért mindenki szívesebben üldögél a szobában egy forró teával vagy kávéval, jobb idő nem is lehetne arra, hogy olvasásra alkalmasabb időpontban vessünk számot a 2015-ös év hazai megjelenéseiről. A Nuskull Magazin HAZAI HÉT cikksorozatában pedig a hét minden napján előrántunk egy hazai kiadványt, hogy boncolgassuk, hogy kik is voltak hazánk undergroundjának idei tartópillérei, vagy olyan zenekarai, akik éppen idén kúsztak fel a térképre. Az első lemez máris egy olyan csapatáé, amely idén mutatkozott be, de a döbbenetes kb. a legjobb szó arra, amellyel le tudnánk írni azt az élményt, amelyet az Absent Surface pillanatai kiváltottak belőlünk. A Heartlapse kevésszer adott pontszámot csalt ki a szerkesztőségből, megérdemelten.

Ezek a fővárosi fiúk marhára tudnak valamit; az addig oké, hogy kb. tavaly tavasztól a Lost Forever // Lost Together dalaival kelhettek-fekhettek, de a Heartlapse sokkal több, mint egy Tom Searle-i jegyeket magába szippantó metalcore zenekar, ugyanis a srácok olyan témákat húztak elő, amelyek bizony körbeudvarolják a kortárs hardcore színtér egyes elágazásait is, és ez nagyon jól áll az Absent Surface dalainak. Már nyitásként kapunk egy dallamos hardcore bandák által előszeretettel bedobott intrót (tavaly hasonlóval nyitott a faminehilltől a Last of His Kind is), amely hangulatteremtő bőgőjátékával felvezeti a kislemez egyik legnagyobb ékkövét, Rockov Milánt. Az ő orgánuma és megtört hangú standard ordításai egyébként egészen hasonlítanak Spicze Levente témáihoz (ugyancsak faminehill), párszor pedig olyan érzésünk lehet az Architects-stílusgyakorlatú dalokat kivéve, hogy mintha Jordan Deyer akarna egy metalcore zenekarban szenvelegni. Amikor pedig a tisztái kiszakadnak a torkából, az pedig egészen sokszor Aaron Gillespie-t (Underoath), és az ő stílusát juttathatja eszünkbe még a 2000-es évek közepéről (ráadásul a Carter-i “bleeh”-k sem maradhattak ki, lásd pl. “White Widow”). Ezek együtt pedig a fiatalos lendület mellé bizony egy remek hangot és karaktert adnak a zenekarnak. A hangszerszekció pedig mondanunk sem kell, hogy milyen igényesen felnő az énekes mellé: a “White Widow” az egyik legjobb Architects-dal, amelyet nem Carterék írtak meg a próbateremben, ráadásul ez a tétel is jelzésértékű: figyelem magyar zenekarok, lehet nagyon okosan is használni a breakdownokat. Nagyon izgalmas, ahogy a zenekar beleszerkeszti a dallamos hardcore paneleket a metalcore alapokra (itthon még a Dryvia az, amely hasonlóan remek ebben): a “Maverick” pl. rengeteg lágy témát emel be az újhullámos dallamos hardcore bandáktól, miközben az embernek olyan érzése van, mintha az Architects és az Aaron Gillespie-vel felszerelt Underoath közös szerelemgyermekét hallaná. Hangulatos, feszes és a dalstruktúrákat tekintve változatos, de mégis megőrzi a dal a kohéziót, egy tétel sem esik szét – pedig vannak érdekességek, pl. a “Waves” vagy a “November” posztrock textúrái, illetve utóbbi poszt-hardcore bandákra jellemző dobtémái, amire rátesz az is, hogy Milán pl. az első verzével a La Dispute és annak örökségzenekarainak a zenei közegébe csöppent be minket spoken word-szerű szenvelgésével (ráadásul az Underoarth énekgyakorlat itt sem maradhat ki, ami jól összejátszik a Jordan Deyer-féle dallamnegatív előadásmóddal). Az “Escape” pedig dalstruktúráját tekintve kb. az év egyik legjobban szerkesztett hazai dala: baljós bőgői, vészjóslóan építkező gitártémái, valamint nihilista spoken wordje egy hihetetlen energiájú kitörésig vezetik a hallgatót, mielőtt a dallamvilágot kitartva búcsúztatná azt – nagyon nehéz ennél erősebb kislemez lezárást írni.

Tényleg keressük csak a szavakat: az Absent Surface egy végtelenül kreatív és igényes metalcore kislemez egy hihetetlen potenciállal bíró hazai formációtól. Intelligensen szaggató breakdownok, kellően tördelt ritmikai váltások, tudatos építkezések, üresjáratmentes dalstruktúrák, kimért dallamvilág, posztrock és dallamos hardcore hatások, nihilt tükröző spoken word betétek és őszinte érzelmi kitörések jellemzik (ahol még a tiszta ének is hibátlan egy nagyon-nagyon szerencsés, műfajbarát férfi hanggal). A lehető legjobbakat kívánjuk a Heartlapse csapatának, a 2015-ös bitang erős hazai EP mezőnyben (amelyre a tippünk, hogy erősebb, mint a nagylemezes kínálat) is kimagaslóan tudtak teljesíteni. Egy nagylemezen lehet, hogy beesett volna 1-2 hiba, de ez EP hosszon közel teljesen hibátlan. 9/10

Ajánlott dalok: White Widow, Escape, Waves
A Heartlapse zenekar a facebookon (KATT), kövesd őket!

HEARTLAPSE – ABSENT SURFACE (EP)