2006. augusztus 3.
Tracklist:
01. The March of the S.O.D
02. Sargent D & the S.O.D
03. Kill Yourself
04. Milano Mosh
05. Speak English or Die
06. United Forces
07. Chromatic Death
08. Pi Alpha Nu
09. Anti-Procrastination Song
10. What's That Noise
11. Freddy Krueger
12. Milk
13. Pre-Menstrual Princess Blues
14. Pussy Whipped
15. Fist Banging Mania
16. No Turning Back
17. Fuck the Middle East
18. Douche Crew
19. Hey Gordy!
20. Ballad of Jimi Hendrix
21. Diamonds and Rust (Extended Version)
A S.O.D. (Stormtroopers Of Death) az elmúlt 20 év során mondhatni kultikus státuszba emelkedett a Speak English or Die című lemezével. Az Anthrax 3 tagja, Scott Ian gitáros, Dan Lilker basszer, Charlie Benante dobos, és a zenekar road-ja, Billy Milano, 3 nap alatt kapták össze ezt a lemezt, jobbára az anyabandával megvalósíthatatlan ötletekből.
De nézzük meg közelebbről, mit is rejt ez a lemez. Thrash metal és a klasszikus hardcore ötvözete. Milano tipikus HC kiabálásához a többiek az Anthrax-ból kiselejtezett riffeket, alapokat hoztak, kicsit megrágták, megcsócsálták, a fölösleget eldobták, majd az eredmény 21 nóta lett, ritkán túllépve a 2 percet. Tulajdonképpen kár külön kivesézni a dalokat, nagyon hasonló szerzeményekről van szó. A szövegek nem tipikus hardcore témák, teli vannak gúnnyal, iróniával, gyakorlatilag mindenből és mindenkiből csúfot űznek. Itt van például a Pussywhipped, ami a nők dominálta partnerkapcsolatokat tűzi pellengérre, de gúnyos megjegyzéseket fűztek a menstruációhoz (Pre-Menstrual Princess Blues), bírálták a Közel-Kelet politikáját (Fuck the Middle East) és a bevándorlókérdést (Speak English or Die), az öngyilkosságot (Kill Yourself) és a tejivókat is (Milk). A koncerteken elharapózó durvaságot sem szeretik, ennek ad hangot a Milano Mosh és a Fist Banging Mania is. Bár a dalok hasonlóak, több zenei csemege, poén is található a lemezen. A Milk kezdő basszustémáját pl. az Anthrax Among the Living-jéből kölcsönözték, a Speak English or Die végén pedig mintha a Slayer Raining Blood-jának alapriffje bukkanna fel. Jellemzőek az egy-másfél perces darálások, de az ötletesebb középtempókból sincs hiány, Scott Ian megcsillogtatja tudását, és a ritmusszekció sem ügyetlenkedik. A lemez hangzásáról nem érdemes sokat beszélni, érezni, hogy nem ma készült a felvétel, de hála a remaszterizált kiadásnak, kellő erővel dörrennek meg ezek a remek dalok 20 év után is.
Megkerülhetetlen alapmű metal és hardcore rajongóknak egyaránt.
Nem túlzás: 10/10.