Roncsipar – Antimomentum

Tracklist:

01. Százas szögek (4:32)
02. Rotterdami Erasmus (3:56)
03. Éhlélek (4:43)
04. Logikai érzelem-terminál (4:24)
05. Tudok-e? (6:40)
06. Kibera (4:04)
07. Immanu-El (4:16)
08. Drákói lüktetés (2:28)
09. kellögeM (6:16)
10. Antimonumentum (10:35)

Hossz: 51:54

Kiadó: Grindhead

Webcím: Ugrás a weboldalra

Az indusztriális hagyományokat stílusilag és névválasztás terén egyaránt hithűen követő zenekar születése 2005. novemberéhez köthető, akkor még csak Vajsz Kornél (Long Pig/ex-Din-Addict) egyszemélyes kísérletéről volt szó; FL szekvencerekkel, s egy-egy elektromos illetve basszusgitárral, no meg egy raklapnyi effektpedállal… majd egy 12 számos demó után, kilépve a sufnis otthon melegéből, stúdió lett a vége. A felvétel során szó esett az esetleges élő zenekarrá való bővülésről, így jött a képbe Illés Dávid, az anyag minősége felülmúlta az elvárásaikat mellyel számoltak, s a tervezett 50 példányszámos terjesztés helyett az Ausztrál Grinhead égisze alá kerültek… mely alapvetően death és grind dolgokra szakosodott, így a magyar név és stílus meglehetősen kuriózum számba mehetett náluk, haha! De azt hiszem megérte…

Vessük magunkat a rozsdás gyárak magasló kéményeinek árnyékába és merüljünk el a korruzió nem kímélte élményben, melyet remegve és zaklatottan nyújtanak kezünkbe.
Érdekes és egyben nehézkes koncepciót vontak a srácok a 10 szám köré(vagy 11?!), így erre nem térnék ki, hiszen minden 90-es évek eleji kicsit is magára adó ipari förmedvénynek megvolt a maga kis groteszk szeglete; vészjósló militaristán a világbékét taglaló s elutasító, narkómán, a Bentham féle börtön reformok adta orwelli megfigyelés és kontrollálás mánia, elhidegülten, emberien embertelenül etc…
Ezek a jellemzők szövegvilág terén a Roncsiparnál is megjelenek, egyszerre értelmesek és ködösek, lázadóak és nyugodtak, szép és zaklatott, befogadható és befogadhatatlan, avagy az örök paradoxonok otthona… olyan akár, mint maga a zenéjük. Igazából Godflesh és a korai Pitchshifter taposta ösvényen haladnak, egy kevés Meathok Seed-del és Scorn-nal keverve, persze ezeknél némileg dallamosabb (stílusilag éppen ezért talán az ipari-beteg-stoner állná meg a helyét) és a Godflesh mélységét nem üti meg, ám amit adnak, azt nagyon is maian megkomponálva és magyarul teszik.
Akár a gyárak kéményei, ez is súlyos és koszos, éjfekete hamu lepte dekadencia, mely egybefüggő torz masszaként telepedik rá a hallgatóra, éppen emiatt a folytonos morajlás végett nem akarom számonként elemezni, egyben hallgatandó, bár mindenképpen megérdemel, hogy kiemeljek pár nótát a ködből, a többiről csak nagyvonalakban!
A kezdés a Százas szögekkel (haha, micsoda ipari címek!!!) mindenképpen erős és jellegzetes, bár itt már kiütközik az anyag egyetlen negatívuma, ez pedig a dobhangzás, mely bár ipari, de lehetne vastagabb is. A vokál egy picit a dallama és hangfekvése végett is Molnár Róbertre (az Árnyak frontemberére) emlékeztet, persze a torzítás miatt, durvább és kietlenebb is, a téma pedig kissé Meathook Seed szerű (Sea Of Tranquility 14 perces lélekvesztője az Embedded-ről).
Lehet kissé furán hangzik de, a Rotterdami Erasmus és az Éhlélek nagyon a korai és kísérleti Quimby-ket jutatta eszembe (és ezt másutt is érezni vélem), természetesen itt minden torzabb és mélyebb, de hasonlóan avantgárdkodó.
A Tudok-e? remek nóta, kissé talán Tool-os, de aztán hamar elmúlik… itt a dob is jól hangzik, holott minden ugyanaz, csak más a hangulat, remek kis dallam, melyből nagyon jól építkeznek, s súlyos-vaskos kitörések és vonaglások lesznek társaink…
A Drákói lüktetés igazi különlegessége abban rejlik, hogy ipari jammelés, melyben jól használják a hangokat, és a hangszerek is a helyén vannak. Kétségtelenül remek döntés volt a részükről, hogy istrumentálisra vették a figurát. A hangzással minden rendben van, hiszen a Noise Lab stúdióban került felvételre Fehér Dávid közreműködésével, a booklet pedig a zenéhez hasonlóan igényes és egyedi, melyet Farmasi Lilla rajzai díszítenek.
A címadó nóta igazi meglepetés, amolyan konyhakés a hátunkban még is mosolygunk, gyönyörű tétel; egy kis melankolikus folklórral fertőzvén játszadoznak a lágyság pihe-puha köntösével, melyen már átütött a vér, mégis oly szépen csillog… a közepére beindul, de a súlya által sem veszti el éteri tisztaságát. A lezárás is szívgyönyörködtető, kicsit északias az egész, melyet gondolom Dávid munkásságának köszönhetünk, megkockáztatom; szinte már post-rock!


A srácok jól feladták a leckét, egyszerűen nem tudom körbezárni azt, amit hallgatok, magaménak érzem, s közben mégsem az… a kritika se lett fényes, de semmi kedvem hosszú oldalakat teleírni azokkal a zenei elemző klisékkel, melyekkel megint csak nem lennénk sokkal előrébb.
Olyan muzsika ez, melyet érdemes megismerni és hallgatni, és hogy mindez magyar kézből került ki?
Rengeteg jó hazai banda van, és a Roncsipar is egy a sok közül; minőségi, maradandó, művészi produktum, tele érthető és érthetetlen utalásokkal és fura zenei megoldásokkal.
Ha szereted az ipari értékeket, s nálad ez nem Marilyn Mansonban és a Rammsteinban fullad ki, akkor biztosra veheted, hogy ez a te korongod. Engem meggyőztek!

10/ 9.9 (a dobhangzás néhol túl zavaró)